39 perce

Orbán Anita: az elhanyagolt Bem téri székház önmagában szimbolizálja a magyar diplomácia állapotát

Kontroll.hu
Kontroll.hu
Orbán Anita: az elhanyagolt Bem téri székház önmagában szimbolizálja a magyar diplomácia állapotát

A külügyminisztériumban jelenleg is zajló átvilágítás nemcsak a korábbi visszaélések feltárását, hanem a magyar külpolitika működésének újraszabását is szolgálja: ennek egyik fontos állomása lesz az augusztus 24-i nagyköveti hét – nyilatkozta Orbán Anita a 24.hu-nak. Az új szabályokkal a diplomáciai költekezéstől a nagyköveti mandátumokig számos területet rendeznének újra, miközben a tárca vezetése a magyar érdek fogalmát is újradefiniálná.

0

Zajlik az átvilágítás a Külügyminisztériumban, ez egy nagy körültekintést igénylő, lassú folyamat, mert sok minden nincs digitalizálva, dobozokban állnak az iratok, egy részüket pedig ledarálták – nyilatkozta a 24.hu-nak Orbán Anita. 

A külügyminiszter szerint az eljárás célja, hogy a visszaéléseknek legyen következményük, továbbá, hogy a feltárt anomáliákat megszüntessék. Ez utóbbiak közé sorolta a diplomataútlevelek ügyét - ezeket az okmányokat Szijjártó Péter minisztersége alatt bizalmi alapon osztogatták -, a magángépek és a kormányváró használatát is. 

Az augusztus 24-én tartandó nagyköveti héten az összes nagykövettel le is fognak ülni, és átbeszélik az új szabályokat – ígérte Orbán Anita, aki új, általánosan követendő standardok bevezetését ígéri. Az új szabályozás érinti a külföldi szállásfoglalásokat éppúgy, mint a napidíjak rendezését, a lényeg, hogy a költések a jövőben átlátható és prudens módon történjenek – hangsúlyozta a tárcavezető. 

Szóba kerültek a beszélgetés során a minisztériumi ingatlanok is, Orbán Anita itt felemlegette a Bem téri székház hihetetlenül elhanyagolt állapotát, szerinte önmagába ez is szimbolizálja, hogy milyen állapotban vették át a magyar diplomáciát. 

A közelmúltban lezajlott nagyköveti visszahívásokkal kapcsolatban elmondta, hogy ez a misszióvezetők negyedét érintette, és egy nagyon komoly szempontrendszer figyelembevételével történt. A jövőre vonatkozóan pedig azt hangsúlyozta, hogy szeretnének visszaállni a négyéves mandátumra, ami egy évvel lenne meghosszabbítható. 

Az új nagykövetek kiválasztása zajlik, volt, akinek már megvolt a bizottsági meghallgatása, további nyolc bizottsági meghallgatás pedig még augusztusban lezajlik - közölte Orbán Anita. 

A magyar érdeket a külügyminiszter úgy definiálta, hogy az mindazt jelenti, ami lefordítható Magyarország stabilitására, biztonságának erősítésére, és arra, hogy Magyarország gazdaságilag és társadalmilag fejlődni tudjon. Hangsúlyozta azonban, hogy az semmiképpen sem sorolható a magyar érdekek közé, hogy kiválogatott cégeket promotáljon a tárca, melyek nem feltétlenül a teljes nemzetet képviselik. 

A migrációval kapcsolatban az interjúban egyértelművé tette, hogy Magyarország nem támogatja az illegális migrációt, azonban azt is hangsúlyozta, hogy a migrációs nyomás meg a migrációs paktum egymástól független, és nem a migrációs paktumtól lesz migrációs nyomás. 

Oroszországgal az új külügyi vezetés összességében pragmatikus kapcsolatokra és viszonyra törekszik, amibe beleértendő a gazdasági, energetikai együttműködés éppúgy, mint a szankciós politika alakítása – szögezte le a külügyminiszter.

A Külügyi Intézet új vezetésének feladata az lesz, hogy társadalmasítsa a külpolitikát, így például lefordítsa hétköznapi nyelvre azt, hogy mit is jelenet egy konzuli szolgálat, és azon keresztül a magyar állampolgárok védelme – mondta Orbán Anita.

Azzal kapcsolatban, hogy Szijjártó Péter egy kínai multicég, a BYD egyik globális vezetője lett, a jelenlegi tárcavezető annyit érdemesnek tartott mindenképpen megjegyezni, hogy mindez morálisan és nemzetbiztonsági szempontból is nagyon súlyos kérdéseket vet fel, de mindezeken túl azt is hangsúlyozta, hogy a kínai állammal való együttműködésünk pragmatikus, és szerinte sikeresek leszünk abban, hogy a két szuverén ország egymást tiszteletben tartó kapcsolatot alakítson ki. 

A volt külügyminiszterrel kapcsolatban a jelenlegi tárcavezető még azt is elmondta, hogy bejelentettek egy nemzetbiztonsági bizottsági ülést a parlamentben a BYD-ügy miatt, illetve, hogy a BRFK nyomoz Szijjártó utazásai ügyében.

Kép: Facebook/Orbán Anita
 

Csatlakozzon hozzánk közösségi oldalainkon is!
Ne maradjon le semmiről...
Iratkozzon fel hírlevelünkre
Kapcsolódó tartalmak