19 perce

NDK-nosztalgiával szerezhet abszolút többséget az AfD Szász-Anhaltban

NDK-nosztalgiával szerezhet abszolút többséget az AfD Szász-Anhaltban

Vasárnap tartományi választást tartanak Szász-Anhaltban, ahol a közvélemény-kutatások szerint a szélsőjobboldali AfD jócskán megelőzi a CDU-t. Az igazi kérdés már az, hogy a párt megszerzi-e az abszolút többséget, mert koalíciós partnere szinte biztosan nem lesz.

Körülbelül 1,7 millióan szavazhatnak vasárnap Szász-Anhaltban. Az utolsó felmérések 40–42 százalék körül mérték az AfD-t, míg a CDU 22–23 százalékon állt, pedig öt évvel ezelőtt még a kereszténydemokraták nyerték meg a választást 37,1 százalékkal, 16 százalékpontot verve az AfD-re. Most nagyjából ugyanekkora különbség látszik, csak a másik irányban. 

Az AfD augusztus végi quedlinburgi rendezvényén Trabantokkal és Simsonokkal vonultak fel a párt hívei, a német zászlók között pedig az FDJ, az NDK egykori állami ifjúsági szervezetének lobogója is feltűnt. Az NDK-s retró jól láthatóan része lett a kampánynak, bár ebből inkább a biztos munkahelyek és az olcsóbb élet emléke kerül elő, nem a Stasi vagy az áruhiány. Más kérdés, hogy a párt miniszterelnök-jelöltje, Ulrich Siegmund egyébként nem sokat tapasztalhatott ebből, mivel három héttel Németország újraegyesítése után született. A 35 éves politikus korábban a CDU tagja volt, majd 2014-ben átment az AfD-be, mostanra pedig a párt egyik legnépszerűbb arcává vált. Jól használja a közösségi médiát, sokszor egy kék Simsonon jelenik meg, és jóval barátságosabb képet mutat, mint amit az AfD szász-anhalti szervezetéről a politikájából vagy a környezetéből gondolni lehetne.

A helyi alkotmányvédelmi hivatal 2023 óta bizonyítottan szélsőjobboldali szervezetként tartja nyilván a tartományi AfD-t. A párt hatalomra kerülve szigorítaná a bevándorlási szabályokat, külön osztályokban taníttatná a menedékkérők gyerekeit, megvágná a közmédia finanszírozását, és átalakítaná a történelemoktatást, mert túlzónak tartja a náci korszak jelenlegi súlyát. Az iskolákban több nemzeti jelképet szeretne látni, az orosz nyelv oktatását pedig bővítené. 

A keletnémet múlt azonban nemcsak a Simsonok miatt fontos, hiszen Szász-Anhaltban az újraegyesítést követően nagyon rövid idő alatt omlott össze a régi ipar jelentős része, bányák és gyárak zártak be, a munkanélküliség pedig 1997-re húsz százalék fölé emelkedett. A helyzet azóta sokat javult, a tartomány mégis közel nyolcszázezer lakost veszített 1990 óta, főként azért, mert rengeteg fiatal költözött el nyugatra. A rendszerváltás utáni évek emléke és a nyugati tartományokkal szembeni lemaradás továbbra is része a helyi politikának, az AfD pedig sikeresen fordította ezt a régi sérelmet a berlini kormánnyal és a hagyományos pártokkal szembeni dühvé. 

A választási matek ettől még nem kedvez egyértelműen Siegmundnak. Az AfD-nek ugyan nem feltétlenül kell ötven százalékot szereznie ahhoz, hogy meglegyen a mandátumok több mint fele, ehhez azonban több kisebb pártnak is az ötszázalékos küszöb alatt kellene maradnia. Az SPD nyolc, a Zöldek hat százalék körül állnak, a BSW-t és az FDP-t viszont már nem mérik biztos bejutónak. Ha csak az AfD, a CDU és a Baloldal kerül be a parlamentbe, a szélsőjobboldali pártnak összejöhet az önálló többség, ha viszont az SPD és a Zöldek is mandátumokat szereznek, valószínűleg elbukja azt.

Ebben az esetben könnyen előállhat ugyanaz a helyzet, mint Türingiában, ahol az AfD megnyerte a választást, mégsem tudott kormányt alakítani. Szász-Anhaltban a CDU-s Sven Schulze maradhatna miniszterelnök, ám az SPD és a Zöldek támogatása önmagában valószínűleg nem lenne elég, a kereszténydemokraták pedig nemcsak az AfD-vel, hanem a Baloldallal való együttműködést is kizárták, így maradna egy kisebbségi kormány, aminek időnként mégis szüksége lenne valamelyikük szavazataira, vagy egy olyan koalíció, amelyhez a CDU-nak meg kellene szegnie az egyik korábbi ígéretét.

Ha viszont az AfD megszerzi a többséget, Németországban a második világháború óta először vezethet szélsőjobboldali párt tartományi kormányt. A győzelme már szinte biztosnak látszik, vasárnap este inkább az dől el, hogy a szász-anhalti választók csak az első helyet adják oda neki, vagy a kormányzást is.

Fotó: CNN / Facebook

Csatlakozzon hozzánk közösségi oldalainkon is!
Ne maradjon le semmiről...
Iratkozzon fel hírlevelünkre
Kapcsolódó tartalmak