A Duran Duran nem alibizni jött Budapestre, bedurrantották az Arénát

Tizennégy év után talált vissza kis hazánkba a ’80-as évek egyik legnagyobb hatású brit new wave zenekara, de minden várakozást megért a vasárnap esti koncert. Simon LeBon és társai annyira lendületes műsort adtak elő, aminek tükrében szürreálisnak tűnik az a szikár tény, hogy az első albumuk a magyar miniszterelnökkel egyidős. De hogyan is kerül egy lapra a Duran Duran és Magyar Péter? 

A brit ikonok koncertjének végig olyan dinamikája volt, mintha egy időkapszulába kerültünk volna. Ennek a gyújtózsinórja a másodikként felcsendülő Wild Boys volt, aminél már teljesen egyértelművé vált, hogy hatalmas hiba lett volna ezt az estét máshol tölteni. A James Bond főcímzenénél nem jöhetett más, mint az 1985-ös év egyik legnagyobb slágere, a View to a Kill, amelynek feledhetetlen klipjét az Eiffel-toronyban forgatták. Ezzel a filmmel búcsúzott ettől a szerepétől Roger Moore, aki nálam örökké a number one marad 007-es ügynökként. Az est legnagyobb meglepetése viszont ezután következett: 

a végig nagyon kommunikatív Simon LeBon nagyon megdicsérte az Európába visszatért Magyarországot, amelyre egy világ figyelt áprilisban. A frontember külön megemlítette Magyar Pétert és a „csodás új kormányt”, amelyet egyértelműen támogat a zenekara. Hozzátette ehhez még azt is az egész este alatt bombaformában éneklő és mozgó 67 éves énekes, hogy tudja jól, ebben a fiatalok is nagy szerepet játszottak. A mellettem álló, bőven ötven pluszos házaspár erre csak annyit reagált, hogy „azért mi is benne voltunk vastagon”.

Ennél ütősebb felvezetését a Hungry Like The Wolfnak szerintem el sem lehetett képzelni, de azért nyilván kíváncsiak lettünk volna a fideszes Duran Duran-rajongók reakciójára is, ilyenek viszont sajnos nem voltak a közelünkben a kiemelt állóhelyen. Kemény lehetett szembesülni azzal, hogy egy több mint negyven éve világsztár zenekar koncertjén sincs már „safe space” a NER megmaradt hívei számára.

A kifejezetten interaktív koncert emlékezetes momentuma maradt az is, amikor LeBon külön megénekeltette a budaiakat és a pestieket is. Mellettem egy önérzetes lokálpatrióta csak annyit kiabált be ezt követően, hogy a miskolciakkal mi lesz? 

A koncert közepénél érkezett az a két sláger (Ordinary World, Come Undone), amely a 90-es években is A-kategóriás zenekari státuszt biztosított a birminghami srácoknak. Az előbbi dalt a végig tökéletesen éneklő LeBon a venezuelai földrengés áldozatainak ajánlotta fel. Jó volt azt is látni, hogy az Arénába ellátogató, élettapasztalatokban gazdag közönség döntő többsége nem a telefonján keresztül nézte a koncertet, ezek csak akkor kerültek elő nagy számban, amikor kifejezetten ez volt a kérés a zenekar részéről a Save a Prayer előtt.

Mitől ennyire menő ez a banda már több mint 40 éve?

Az egyik legelegánsabb zenekarról van szó a kezdetek óta, ahol a tagok is úgy néztek ki, mintha egy divatlapból ollózták volna őket össze. Az viszont erőteljesen megkülönbözteti őket a későbbi ugribugri popformációktól, hogy őket nem egy menedzser találta ki, és valós hangszeres tudással bírtak már az első album felvételeinél is. 
John Taylor elképesztően izgalmas basszusfutamai, rendkívül erőteljes színpadi jelenléte, és máig is meglévő sármja nyilván sokat hozzáadott a sikerrecepthez, de nagyon izgalmas a billentyűk mögött Nick Rhodes is, akit hétköznapi ruhában talán még sosem láttam. Az énekes kvalitásairól már esett szó, de az mit sem érne, ha nem lenne legalább egy tucat hatalmas slágere az együttesnek, amelyeket még azok is ismernek hallomásból, akik nincsenek benne a mélyen popszakmában.

A Duran Duran jelentősége túlmutat önmagán, hiszen Lady Diana mellett, akinek a nagy kedvencei voltak, akkora metalzenekarok zseniális frontembereire is óriási hatást gyakoroltak, mint Jonathan Davis (Korn) vagy Chino Moreno (Deftones).

Simon LeBon a zenekar motorjaként egyszerűen képtelen volt elfáradni az Aréna színpadán, holott napközben ők is megszenvedhettek a hőkupola okozta horrorisztikus kánikulával. Így közel a hetvenhez különben egyre jobban hasonlít a frontember Komár Lászlóhoz, egy hasonmás versenyen szerintem biztosan a dobogón végezne. Egy kvízjátékban viszont a leginkább szivatós kérdés az lehetne, ha a fizimiskájuk alapján kellene megtippelnünk, hogy Simon LeBon vagy Kövér Laci bácsi-e az idősebb. „Semmi sem az, aminek látszik” – írta pár napja Gyurcsány Ferenc a Facebookon, és ha erre a két emberre gondolunk, akkor teljesen igaza volt…