Egy a jelszónk a béke, harcba boldog jövőért megyünk

Fehér háttér előtt rövid lényegre törő tájékoztatás: Az oldal karbantartás alatt. Hétfőn éjjel a közös szerveren burjánzó kommunikációs termékeken átmenetileg megállt az élet. Több mint másfél órán keresztül egyszerre voltak elérhetetlenek a fideszes médiaalapítvány, a KESMA és a kormánypárti káderképző, az MCC által működtetett online felületek, a többi között a Nemzeti Sport, a Mandíner, az Origó, a Magyar Nemzet, és számos vidéki lap. 

1956. december 10-én Kádár János a Parlamentben keményen odaszólt az akkori Magyar Újságírók Országos Szövetsége képviselőinek. Az MSZMP Ideiglenes Intéző Bizottságának elnöke ezen a szomorú vasárnapon annyit mondott: „Ha maguk azt hiszik, hogy itt lesz ellenzéki újságírás, akkor csalódnak!”

A magyar sajtó aznap el is hallgatta, hogy Miskolcon a munkástanácsok felszámolása miatt tüntetőkre szovjet tankokat küldtek, és a lövöldözésben két szovjet és nyolc magyar halt meg, és arról sem olvashatott senki, hogy Tatabányán is hárman vesztették életüket, amikor karhatalmisták rátámadtak a bányásztelepen tiltakozókra.

A rendszer mindkét oldalra lecsapott, a Magyar Szocialista Munkáspárt lapját, a Szabad Népet addigra már be is szántották, a propaganda legfontosabb szócsöve pedig a forradalom leverése után a Népszabadság lett, amit azokban a hetekben inkább elégettek, mint olvasták. 

Megkezdődött az újságírók megfélemlítése, átvilágítása, jöttek sorra a koncepciós perek, Gimes Miklós is így került a vértanúk padjára Nagy Imre és és Maléter Pál mellé.

Az egyetemi szintű újságíróképzés feleslegessé vált, elég volt kétéves tanfolyam, ahol el lehetett mélyedni a marxista filozófiában, a munkásmozgalom dicső történetében és még a gyorsírást is el lehetett sajátítani. Az Agitációs és Propaganda Osztály kirendelt szakemberei pedig hetente tartottak eligazítást az aktuális politikai helyzetről, nehogy a gyakornokok eltévelyedjenek saját gondolataik útvesztőiben. A szerkesztőségek vezetőségét pedig rendszeresen szóban, vagy futárpostán utasították, mikor és milyen terjedelemben számoljanak be a politikai eseményekről. És arról is, hogy miről ne írjanak egy sort sem, így történhetett meg, hogy hazánkban nem volt egy áldozata sem a kábítószer-fogyasztásnak, és ismeretlen fogalom volt a szegénység is.

Nem lehetett egyszerű feladat megfelelni az elvárásoknak, az MSZMP Központi Bizottságának elképzeléseit a Tájékoztatási Hivatal koordinálta, a munkát pedig nem kevesebb mint öt főosztály végezte: Tájékoztatási Főosztály, Nemzetközi Kapcsolatok Főosztálya, Propaganda Főosztály, Személyügyi és Oktatási Főosztály, Kiadói és Közgazdasági Főosztály. 

Tévedés lenne azonban azt hinni, hogy a sajtónak csak a pártállam érdekeit kellett szolgálnia, az irányításban ugyanis áttételesen a szovjet irányító szervek is részt vállaltak. 

1973-ban összeterelték az ideológiai és nemzetközi ügyekben jártas Központi Bizottsági titkárokat, akik jól ki is tárgyalták a nemzetközi helyzetet, és rögzítették az irányelveket. A Minisztertanács akkori elnökhelyettese, Appel Henrik, akit hazánk történelme csak Aczél Györgyként ismer ki is jelölte az utat: „Szilárd álláspontunk, hogy nincs kétféle propaganda, hogy hazai és külföldi propagandánknak ugyanazt kell mondania.”

Moszkva nem volt rest, folyamatosan adta az instrukciókat, hogyan kell magyarázni azokat a problémákat, amelyeket már nem lehetett eltitkolni. Volt megoldás mindenre, a gazdaság helyzetéről a fegyverkezési verseny tehetett, a bűnözés forrása a vasfüggönyön át terjeszkedő kapitalizmus volt. Megadták az útmutatást a pozitív hírek tekintetében is, minden lap tudta, milyen hívószavakat használjon a létbiztonságról vagy éppen a növekvő termelésről, fogyasztásról szóló cikkek írásakor.

A rendszerváltáshoz közeledve egyre fontosabb kérdés lett a nyilvánosság reformja, az 1986-os sajtótörvény viszont hiába teremtett jogbiztonságot, a párt sajtóirányítási gyakorlatán nem sokat változtatott.

Sokat elárul a sajtószabadság akkori helyzetéről az is, ahogy a Magyar Hírlap egy rendőrségi tudósítás alapján beszámolt a Fidesz magalakulásáról: „1988. március 30-án egyetemi hallgatók és fiatal értelmiségiek egy csoportja törvényellenes szervezet létrehozását kezdeményezte, ezért az arra illetékes rendőri szervek 1988. április 8-án figyelmeztették Andrássy Miklós dunaújvárosi, Orbán Viktor szolnoki, valamint Csaba Iván, Kövér László és Rácz András budapesti lakosokat. A nevezetteket felhívták tevékenységük abbahagyására.”

A Magyar Hírlap online kiadása ma már nyíltan támogatja kormánypártot, a Népszabadság 2016. október 8-áig maradt fenn, nem sokkal azután, hogy a Mediaworks a gondozásába vette, meg is szűnt a kiadás.

Az Európai Parlament 2022-ben delegációt küldött Magyarországra, hogy nézzenek körül, mi a helyzet a médiaszabadság, a pluralizmus, a jogállamiság, az alapvető jogok és más errefelé már rég elfeledett és meghaladott apróságok területén. A több pártcsalád képviselőiből álló küldöttség végül a jelentésében nem volt nagyon elégedett a magyar média szabályozásával, mi több kétségbe vonták a médiahatóság függetlenségét is. Az NMHH elnökének ez nem is tetszett, a távozó vendégeket meg is kérte, hogy többé ne nagyon jöjjenek Magyarországra. Hozzá is tehette volna, hogy ha maguk azt hiszik, hogy itt lesz ellenzéki újságírás, akkor csalódnak!

Ui.: A szerver közben frissült, a jelszó maradt…..