Kikkel is barátkozik Orbán Viktor a keleti nyitásra hivatkozva?

Véleménycikkünk szerzője, Bajkó-Sokoray István politológus szerint a Türk Államok Szervezetének rovott múltú vezetőivel nem azért szövetkezik Orbán Viktor, hogy Magyarország megszabadulhasson az orosz energiafüggőségtől, ez csak a választók becsapása. 

Egykor Orbán Viktor az európai eszme nagy barátja volt. Gondolok itt főképpen első miniszterelnöki időszakára, illetve a 2002 és 2010 közötti évekre. Büszke volt arra, hogy első kormányzása alatt zajlottak az EU-val a csatlakozási tárgyalások, elégedetten és boldogan fényképezkedett európai vezetőkkel. Újra és újra hangsúlyozta kötődését az Európai Néppárthoz (EPP). Ahol később pártja képviselői is helyet foglaltak másfél évtizeden át. Ellenzéki vezetőként szeretett az EU irányelvekre, a demokratikus és keresztény Európára hivatkozni. 

Aztán újra miniszterelnök lett, majd egyre több kritika érte vezetési stílusát, egyre autoriterebb rendszerét, amelyre „keleti nyitással”, és új partnerek keresésével válaszolt. Majd egyre többször hallottuk, ahogy Európára „hanyatló nyugatként” kezdett el hivatkozni. Mostanra pedig „Brüsszel” első számú ellenségképpé lépett elő. 

Ebből is jól látszik, hogy a miniszterelnök politikai narratívája, jövőképe sokat változott az elmúlt jó három évtizedben. De kikkel is barátkozik ma Orbán, kik is a szövetségesei? 

Kezdhetnénk rögtön Putyin orosz elnökkel, vagy Lukasenkával, de május 20-21-én, Budapesten volt a Türk Államok Szervezetének informális csúcstalálkozója is. Ahol Orbán azt mondta, hogy „ha olcsó energiát szeretnénk, ahhoz barátok kellenek”. Így koncentráljunk most inkább a türk államokra. De Putyin és a fehérorosz elnök sem maradnak majd ki. A mostani budapesti találkozó több szempontból sem volt előzmények nélküli. Csak a közelmúltat nézve. Orbán – megfigyelőként – vett részt 2023. november 3-án a Türk Államok Szervezete (TÁSZ) 10. csúcstalálkozóján a kazah fővárosban, Asztanában. 2024 novemberében Kirgizisztánban vehette át „a Türk Világ Legfelsőbb Rendje” kitüntetést. Majd 2024. július 5-én és 6-án a TÁSZ újabb csúcstalálkozóján járt Azerbajdzsánban. Kezdjük az utóbbival, majd haladjuk a „baráti országokon” végig, ABC sorrendben. 

Ilham Alijev (Aliyev) azerbajdzsáni elnök 2003 óta, apja Hejdar Alijev halála óta vezeti országát. Aki még 1993-ban puccsal szerezte meg a hatalmat Bakuban. Fia, Ilham 1995 és 2003 között az azerbajdzsáni nemzetgyűlés tagja volt, majd 2003-tól elnökké válásáig az ország miniszterelnöke. 2005 óta az Új Azerbajdzsán Párt elnöke. 2019. október 15-től 2021. november 12-ig a Türk Államok Szervezete főtitkára. Jó kapcsolatokat ápol Oroszországgal, és még ennél is jobb viszonyt Törökországgal. Miközben az ország a Riporterek Határok Nélkül (RSF) idei sajtószabadság-listáján a 167. és a Freedom House politikai szabadságjogok listáján pedig a 182. helyet foglalja el. 

2002 decemberében írt alá Orbán Viktor „a világ leghosszabb tenger alatti villamosenergia-vezetékének megépítéséről” megállapodást román és grúz kollégájával, illetve Alijev azeri elnökkel. A bejelentés szerint az 1200 kilométeres vezeték – nagyrészt a Fekete-tenger alatt – azerbajdzsáni „zöldáramot” szállított volna Románia és Magyarország számára. A projektről azóta sem sokat hallottunk. Talán azért is, mert szakértők már akkor őrültségnek nevezték az ötletet, és még mindig nem tudjuk, hogy miféle „zöldáramról” lett volna szó. Hiszen 2022-ben az azeri energiaellátásban az alternatív energia épphogy elérte az 5%-ot. A MOL időközben olajkitermelésbe és gázmezők feltárásába kezdett Azerbajdzsánban. Utóbbiba nemrég az MVM is bekapcsolódott. 

A kaukázusi ország a világ 20. legnagyobb gáz-, és kőolajtartalékaival rendelkezik. Politikai értelemben stabil partnernek számít, hiszen gyakorlatilag a Szovjetunió szétesése óta diktatórikus rezsim – az Új Azerbajdzsán Párt színeiben – apa majd fia uralkodik. 

Azonban biztonságpolitikai szempontból már kevésbé ez a helyzet. 1991 óta területi vitájuk van Örményországgal. Ami újabb és újabb katonai konfliktusokhoz vezetett. Legutóbb 2023 szeptemberében, amikor Hegyi-Karabah újra azeri irányítás alá került. Azért is kicsit ellentmondásosak a magyar-azeri kapcsolatok, hiszen a muszlim Azerbajdzsán évtizedek óta a keresztény Örményországgal folytat fegyveres konfliktust, elsősorban a már említett Hegyi-Karabah kapcsán. 

Aljakszandr Lukasenka (Alexander Lukashenko) vezette Belorussziát, vagyis Fehéroroszországot gyakran szokták Európa utolsó diktatúrájának nevezni, nem is véletlenül. Egyrészt, a volt szovjet tagállamban még ma is óriási nosztalgia uralkodik. Megtartották a jelképeket, az elnevezések jó részét – pl. a titkosszolgálat még ma is a KGB néven fut –, másrészt az ország felett 1994 óta a volt szovjet politikai tiszt, majd párttitkár Lukasenka uralkodik. Nyilván a kettő között van némi összefüggés. Hiszen az elnök korábban támogatta a keményvonalasok Gorbacsov elleni puccskísérletét, majd ő volt az egyetlen képviselő a fehérorosz szovjetben, aki az ország Szovjetunióból való kiválása ellen szavazott. Ma Aljakszandr Lukasenka Putyin legszorosabb szövetségese. Aki talán még keményebb eszközökkel tartja féken ellenzékét, mint orosz „partnere”. 

2020-ban már a hatodik elnökválasztást nyerte meg, ezúttal több mint a szavazatok 80%-val. Miközben választási megfigyelők több mint 2000 szabálytalanságot állapítottak meg. A legnépszerűbb ellenjelöltek indulását megakadályozták. Többüket letartóztatva. A választások után hetekig, több mint 30 városban zajló demonstrációkat erőszakkal feloszlatták. 250 ember került korházba, kettőt megöltek. Sokakat őrizetbe vettek, közel 7000 ellenzékit letartóztattak. Az ENSZ emberi jogi főbiztosa három héttel a választás után 450 dokumentált kínzásról készített jelentést. 

2020 után Lukasenka népszavazás segítségével a parlamentet megfosztotta hatalmától, azóta – még a látszatra sem adva – gyakorlatilag rendeleti úton kormányoz. A legutóbbi 2025 januárjában tartott elnökválasztáson szinte ellenállás nélkül, már a szavazatok több mint 87%-ával „választották újra”. Releváns ellenzéki jelölt nélkül. 

A letartoztatások, illetve az erőszakos megtorlások miatt a világ legtöbb országa már nem ismeri el legitim elnöknek. Így az Európai Unió sem. Ezért az Oroszországgal fennálló baráti viszonya sokkal inkább függőséggé vált. Komoly pénzügyi támogatást kap Putyintól és jelenleg is orosz csapatok vannak az országban. 

Orbán 2020 júniusában a magyar-fehérorosz politikai és gazdasági kapcsolatok fejlesztését szorgalmazta. Többek között azt nyilatkozva Lukasenkánál tett látogatása során, hogy "sokkal közelebb vagyunk a beloruszokhoz, mint gondolni szoktuk". Ezen gondolat értelmezését a kedves olvasóra bízom. Szíjjártó külügyminiszter azóta is rendszeresen megfordul a belorusz fővárosban. Utoljára tavaly október végén látogatott Minszkbe.

Energetikai szempontból számunkra Fehéroroszország az ott áthaladó orosz „Barátság” kőolajvezeték miatt számít.  

Kaszim-Zsomart Tokajev (Kassym-Jomart Tokayev) 2019 óta Kazahsztán elnöke. Szintén az elődje, Nurszultan Nazarbajev (1991-2019) által alapított állampárt, az Amanat színeiben. Korábban 2007-2011-ig illetve 2013 és 2019 között a parlament felső házának, a Szenátusnak az elnöke volt. 1999-től 2002-ig Kazahsztán miniszterelnöke. A legutóbbi 2022-es elnökválasztáson a szavazatok 81,31%-ával választották újra. Az ország a Freedom House 2025-ös politikai szabadságjogok listáján a 174. helyen áll. 

2023-ban járt Orbán Asztanában, a Türk Államok Szervezetének csúcstalálkozóján. Majd 2024 novemberében jött Tokajev Budapestre, ahol a magyar miniszterelnök már a repülőtéren várta, majd utána együtt mentek a Puskás Arénába meccset nézni. Legutóbb pedig újra a magyar fővárosban találkoztak, a májusi informális Türk Csúcson. 

Kazahsztán a régiójában betöltött politikai és gazdasági szerepén túl hazánk számára elsősorban jelentős földgáz és kőolaj készletei miatt lehet fontos. 

Szadir Zsaparov (Sadyr Zhaparov /Sadyr Japarov) kirgiz elnök kicsit kilóg a most tárgyalt elnökök sorából. Mert eredetileg ellenzéki vezetőként kezdte, 2005-től tagja a parlamentnek, 2020-tól miniszterelnök, 2021 óta Kirgizisztán elnöke. De sajnálatosan – úgy tűnik – elődei politikai mentalitásának követője ő is. Hiszen országa 2025-ben 24 helyet zuhant egy év alatt az RSF sajtószabadság-listáján, most a 144. van. A Freedom House politikai szabadságjogok listáján pedig a 175. helyen áll. 

Orbán 2023-ban kétszer is fogadta Zsaparovot Budapesten. 2024 októberében – szintén – a magyar fővárosban együtt „álltak ki a béke” – vagyis Oroszország – mellett. Majd novemberben Orbán látogatott Kirgizisztánba. A mostani budapesti türk találkozón pedig külön, négyszemközt is egyeztettek. 

Kirgizisztán földrajzi adottságai miatt – ázsiai Svájcnak is nevezik – nem rendelkezik jelentős fosszilis erőforrásokkal. 

Vlagyimir Putyin (Vladimir Putin) orosz elnök mostanra Orbán talán legfontosabb nemzetközi partnere. Ő a legismertebb a most felmerülő szereplők közül, így róla csak érintőlegesen írok. Majd kitérek az energiaellátásra, hiszen ilyen szempontból hazánk tekintetében – sajnos – ma is ő a legmeghatározóbb tényező. 

Putyin 1975 és 1990 között a KGB tisztje volt, elsősorban a volt NDK-ban állomásoztatva. Szovjet titkosszolgából lett Jelcin erős embere, az FSZB igazgatója, majd miniszterelnök. 1999 és 2008 között, majd 2012 óta újra az Orosz Föderáció elnöke. 2008 és 2012 között miniszterelnök, ez idő alatt szintén ő irányított, míg barátja Dmitrij Medvegyev vette át az elnöki széket. 

Putyin több mint 26 éve vezeti Oroszországot, ma már teljhatalommal. Ő talán Orbán legnagyobb példaképe. Igazi autoriter vezető, aki mára felszámolta a teljes orosz ellenzéket, uralja az orosz gazdaságot és a médiát. Évek óta látványos expanziós politikát folytat, ami a Krím 2014-es megszerzésében, majd Ukrajna 2022-as lerohanásában csúcsosodott ki. Ez a „különleges katonai művelet” még ma is tart. Ennyit Putyinról. 

A magyar politikában az elmúlt évtizedekben többször felmerült, hogy a szovjet időkből megörökölt orosz energiafüggőséget csökkenteni, ellensúlyozni kell. Azonban gyakorlatilag nem sok minden történt ennek érdekében. Ennek voltak gazdasági, illetve „kényelmi”okai is, miközben az utóbbi másfél évtizedben sokkal inkább az orbáni politika konzerválta ezt a helyzetet. Nem elég, hogy a földgáz 80%-át és a kőolaj 65%-át továbbra is az oroszoktól vesszük, de az országunk áramellátásnak közel 38%-át biztosító Paksi atomerőmű fűtőelemeit is onnan vesszük. Ráadásul a Paks 2 beruházás fővállalkozója is a Roszatom lett. Valószínűleg nem vétlenül. 

Ezzel párhuzamosan elköteleztük magunkat 700.000.000 köbméter orosz földgáz vásárlása a Török Áramlaton keresztül. Amely elsősorban orosz-török (Gazprom-Botas), illetve bolgár, szerb együttműködésben épült meg, részben a Fekete-tengeren át. Az eredeti orosz elképzelés, a Déli-Áramlat helyett. Amely korábban az EU által tervezet Nabucco illetve a Nabucco West versenytársa volt. 2021 januárjában nyitották meg a Török Áramlat szerbiai szakaszát, a Balkáni Áramlatot, amely így – megkerülve Ukrajnát – érkezett meg hozzánk. 

Délinek tervezték, Töröknek nevezték, Balkáninak hívják. Jól látszik, hogy megépítése mögött nem piaci megfontolások álltak, hiszen a meglévő, Ukrajnán áthaladó vezetékek elégségesek voltak eddig is a térség ellátására. Sokkal inkább politikai és konkurencia-kizárási okok vezettek ennek az óriási beruházásnak a megvalósításához. Amelyen továbbra is orosz gáz érkezik. Így felmerül a kérdés: cseberből vederbe? De hagyjuk most egy kicsit a volt Szovjetunió országait. Fordítsuk tekintetünket délebbre, Kis-Ázsia vagyis Törökország felé. 

Recep Tayyip Erdogan 2014 óta Törökország elnöke. Akit sem a 2019-es „puccskísérlet”, sem a magas infláció, sem a 2023-as nagy földrengés, és az ennek kapcsán világossá váló állami problémák sem tudtak megbuktatni. Korábban 2003 és 2014 között miniszterelnök, 1994 és 1998 között Isztambul főpolgármestere volt. Pártja, az AKP (Igazság és Fejlődés Pártja) 2007 óta van hatalmon. 

Egy 2017-ben tartott – számára igen – sikeres népszavazásnak köszönhetően 2018-tól egyesítette az elnöki és a miniszterelnöki tisztséget. Teljes egészében saját kezébe összpontosítva a végrehajtó hatalmat. Korábban is keményen bánt az ellenzékkel, letartóztatva ellenzéki politikusokat, bezáratva újságokat, különböző médiumokat. De a 2019-es katonai lázadás után – amelyet egyes vélemények szerint saját maga ellen szervezett – komoly tisztogatásba kezdett. Három hónapos szükségállapotot vezetett be, felfüggesztette az emberi jogok európai egyezményét. Leváltatott több mint 2700 bírót, a török hatóságok néhány napon belül letartóztattak több mint 6000 katonát és rendőrt. Emellett több tízezer tanárt bocsátottak el, tettek tiltólistára, felszámoltak 1200 egyesületet, betiltottak 19 szakszervezetet, bezárattak 15 egyetemet és 35 orvosi intézményt. Néhány napon belül megkezdődött a nagyarányú tisztogatás a médiában is: Erdogan kormánya 131 médiumot, televíziókat, rádiókat, újságot, kiadókat, hírügynökségeket záratott be. 

Mindezek után a 2023-as elnökválasztást 52%-kal újra megnyerte. Annak ellenére, hogy a 2023-as törökországi földrengés komoly elégedetlenségi hullámot indított el. Az elmúlt hónapok eseményei újra rávilágítottak a rendszere természetére. Ez év márciusban felfüggesztették hivatalából, majd letartoztatták Ekrem Imamoglut (CHP), Isztambul főpolgármesterét. Néhány nappal azelőtt, hogy a legnagyobb ellenzéki párt, Kemál Atatürk pártja, a Köztársasági Néppárt következő elnökjelöltjének választotta volna. Azóta két hullámban tartóztattak le újabb ellenzéki politikusokat. Köztük több isztambuli kerület polgármesterét. Ennek ellenére Orbán – és az egyre radikalizálódó – Erdogan barátsága töretlen. A magyar miniszterelnök 2024 decemberében járt Ankarában, Erdogán egy évvel korábban Budapesten. Majd ez év áprilisában újra Orbán utazott a török elnökhöz. A mostani csúcstalálkozóra pedig Erdogan jött újra a magyar fővárosba. 

Törökország nem rendelkezik jelentős földgáz vagy kőolaj készletekkel, szerepe tranzit országként viszont jelentős. Térjünk vissza röviden Közép-Ázsiába. 

Serdar Berdimuhamedow csak 2022 óta tölti be Türkmenisztán elnöki posztját, de azt apjától Gurbanguly Berdimuhamedowtól vette át. Aki 2006 óta volt az ország elnöke. Mindketten a Türkmenisztáni Demokrata Párt tagjai, amely 1991 óta totalitárius rendszert működtet az országban. Berdimuhamedowot 2022-ben 73%-kal választották elnöknek, 97,17%-os részvétel mellett. Nemzetközi megfigyelők szerint sokkal inkább „látszat választás” zajlott, mint valódi megmérettetés. Az ország a Riporterek Határok Nélkül (RSF) 2025-ös sajtószabadság-listáján a 174. helyen van, a Freedom House politikai szabadságjogok listáján pedig a 189. 

2023 júniusában járt Orbán Türkmenisztánban, 2023. augusztus 20-án járt Serdar Berdimuhamedow türkmén elnök Budapesten a Karmelita kolostorban. Türkmenisztán 2021 óta megfigyelő státuszban van a Türk Államok Szervezetében. 

Türkmenisztán a világ 4. legnagyobb földgáztartalékkal rendelkező országa és kőolajtartalékai is jelentősek. 

Savkat Mirzijojev  (Shavkat Mirziyoyev) 2016 óta Üzbegisztán elnöke. Korábban, 2003-tól miniszterelnök volt. Legutóbb 2021-ben 80,1%-kal választották újra. Miközben az EBESZ megfigyelői szerint a választások nem voltak szabadok, és visszaélések is történtek. 

Mirzijojev 2023 augusztusában járt a Karmelitában. 2024 novemberében Biskekben találkoztak a magyar miniszterelnökkel. 2024 júliusában pedig Azerbajdzsánban folytattak kétoldalú megbeszélést egymással. Orbán a mostani a májusi csúcstalálkozó előtt már napokkal fogadta Budapesten. 

Üzbegisztán nem rendelkeznek földgáz vagy kőolaj tartalékokkal, tranzitútvonalként sem játszanak szerepet. 

És akkor, ha már eleget nézegettük Orbán Viktort, ahogy diktátorokkal fotózkodik, vessünk egy pillantást arra a rangsorra is, hogy miképp vezetik országukat ezek az államfők:

Orbán sokszor azzal érvel, hogy „Ázsia a világ egyik leggyorsabban fejlődő térsége”. Amiben van is némi igazság, csak sajnos nem feltétlenül azon országok tekintetében, amelyekkel ő jó kapcsolatokra törekszik. Ráadásul, ezek az államok – többé vagy kevésbé – de mind függnek Oroszországtól. Ha másban nem, a szállítási útvonalakat tekintve. Így ilyen összefüggésben nehéz energiabiztonságról beszélni.

Röviden áttekintve ezeket a szereplőket és az így adódó lehetőségeket, elsősorban két kérdés foglalkoztat. Egyrészt, miért ilyen magas továbbra is az orosz gáz aránya a magyar fogyasztásban, a Putyin mellet ilyen „barátaink” is vannak? Másrészt, miért kapjuk az orosz gázt a világpiaci árnál jóval drágábban? 

Miközben olyan tervek, mint Azerbajdzsánból „zöldáramot” importálni pedig sokkal inkább a fikció vagy az abszurditás kategóriába tartoznak. És ha ezek egyszer meg is valósulnának, az nem a magyarok, hanem sokkal inkább az azeriek számára jelenthetne hasznot. Orbán kijelentése, miszerint ha olcsó energiát akarunk, ahhoz ilyen barátok kellenek, sokkal inkább önámítás vagy csak egyszerűen a választók megtévesztése. És akkor egy alapvető kérdést még fel sem tettünk: miért kell az előző évezred erőforrásaihoz ragaszkodni, mikor már a XXI. században vagyunk? 

Szerző: Bajkó-Sokoray István okleveles politológus, független önkormányzati képviselő 

(A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Kontroll szerkesztőségének álláspontját.)

Fotók: Miniszterelnöki Sajtóiroda