Magyar Péter a Karmelitánál mutatta meg – a gyermekvédelem nem sunnyogható el többé

Két év sem telt el a kegyelmi botrány óta. 2024 februárja óta másodjára találja magát szemben a kormány egy olyan gyermekvédelmi botránnyal, amely morálisan rendkívül nehezen védhető, ha egyáltalán meg lehet ezt tenni. Az ügy kiindulópontja a Szőlő utcai intézet, ahol mint kiderült, a szexuális erőszak mellett egyéb fizikai bántalmazásokat is át kellett élniük azoknak, akik az intézménybe kerültek. Így érkeztünk meg a Magyar-Orbán ütközet következő állomásához, ahol Mohács helyett Magyar a Karmelitához vonult.

Borzasztóan nehéz elfogulatlanul fogalmazni. Piszkosul nehéz, hiszen vannak olyan ügyek, amik a klasszikus politikai elemzésen felülemelkednek. Olyan morális vonalak a homokban, amiket nem lehet már egyrészt-másrészt érveléssel, politikai győzelem és vereség mezsgyéjén értelmezni. Tökéletesen kimerítik ennek a fogalmát a gyermekvédelemből érkezett hírek. Ami a Szőlő utcában és az összes többi gyermekvédelmi intézményben történik, az egyértelmű választ követelne.

Egyenes, határozott választ. A tény, hogy fiatal gyermekeket megerőszakolnak, a nyakuknál fogva dobálják őket, négykézláb mosatnak fel velük, ablakkilinccsel verik őket, nehezen feldolgozható. Éppen ezért a kormánypártok magukba szálltak, és bűnbánó attitűdöt mutattak az áldozatok felé: legalábbis tették volna ezt, ha nem Magyarországon élnénk. Ehelyett Gulyás Gergely az erről szóló Kormányinfón inkább azt az utat választotta, hogy elkezdte felsorolni a Szőlő utcai intézetben élők bűneit. Gyilkosok, tolvajok, terroristák. A narratíva az, hogy persze ők sem érdemelték ezt a bánásmódot, de mégis, ezek borzasztó emberek. Gulyás itt cinikusan összekacsint az embertelenséggel. A kormánypárti sajtó pedig szokása szerint aktívan hirdetni kezdte az új narratívát: a gyermekek sem ártatlanok. Nettó áldozathibáztatás.

Ezután a TISZA Párt nyilvánosságra hozott egy negyvenhét oldalas jelentést, amely 2021-ben íródott a gyermekvédelemben uralkodó állapotokról. Ebben rengeteg felháborító megállapítás található, többek között arról, hogy minden ötödik, az állami gondozásban lévő gyermeket szexuálisan bántalmaznak, vagy hogy a gyámok mindössze tíz százaléka mondja csak azt, hogy a rábízott gyermekek nem érintettek bántalmazásban. Legfelháborítóbb eset ugyanakkor az, ahol amiatt nem indult eljárás, mert a hatóságok a bántalmazást „nevelési célzatúnak” minősítették. 

Magyar Péter számára ez az ügy két hatalmas lehetőséget is generált: az egyik politikai, a másik pedig morális. A politikai az, hogy az alapvetően megosztott napirendet ismét leuralhassa. Ehhez arra volt szüksége, hogy tematizálja az ügyet. Ezt sikeresen megtette, amíg Orbán Viktor Mohácsra utazott, a TISZA elnöke úgy döntött, a Deák Ferenc térről egészen a Karmelitáig vonul. A demonstráción újságírói kötelességemnek éreztem, hogy részt vegyek, így elsőkézből állíthatom: nem a legkisebb tüntetése volt ez a TISZA-nak Budapesten. Azt is meg merem kockáztatni, hogy ennyi ember még demonstráció okán nem vonult fel a Karmelitáig.

A másik lehetőség, a morális komponens pedig adott; Magyar Péter egy háromgyermekes családapa. Bármennyire is szokásunk politikusokra egyfajta megmagyarázhatatlan, pusztán csak a politikai számítás apostolaként tekinteni, a nap végén ők is emberek. Ők is felháborodnak, ők is megölelik gyermekeiket egy hosszú nap után. Magyar pedig családapaként állt fel a színpadra. A beszéd első harminc percét egy elemi düh hatotta át, felháborodás, csalódottság, harag. A látvány, ahogy a Sándor-palotára és a Karmelitára gyermekrajzok vannak vetítve, miközben a TISZA elnöke nyilvánosan szembenéz saját múltjával – igen, említette önmaga fideszességét is -, majd a rendszerszintű problémákról beszél, nagyban humanizálta a párt vezetőjét.

Eközben a kormánypártok nem váltottak irányt, egy miniszter vagy államtitkár sem tobzódott, hogy lemondhasson közhivataláról, ehelyett Mohács felé vették az irányt, ahol Orbán megfejtette a hatalom logikáját, Kocsis Máté pedig egyenesen telecsokizott nadrágról beszélt Magyar Péterrel kapcsolatban. Ezt Orbán is átvette. Persze ekkor még nem tudhatták, hogy Magyar több tízezer, a rendszer miatt dühös emberrel érkezik majd a miniszterelnök és a köztársasági elnök munkahelyére, ugyanakkor egy dolog mégis kirajzolódik: elsunnyogják a gyermekvédelem ügyét. A szőnyeg alá söprik. Azon túl természetesen, hogy aktívan áldozathibáztatnak, az ő felelősségük annyi, hogy majd kivizsgálja megint minusz három perc alatt a Tuzson Bence meg a Pintér Sándor, amúgy meg úgyis megunják és hazamennek. Itt térnék vissza ahhoz a morális vörösvonalhoz, amiről fentebb írtam. Ez a Fidesz kormányzás és kampány részéről egy morális kapituláció.

Gyermekeket bántanak. Látjuk, a két szemünkkel látjuk és a két fülünkkel halljuk. Eközben a frakcióvezető rettegő Magyar Péterről, Orbán a hatalomról beszél, Tuzson és Pintér pedig hallgat. Valamit muszáj lesz mondani erre az ügyre. Többet annál, mint amit eddig sikerült. Mert a magyar társadalom egyszer már megmutatta, milyen erőre képes, ha gyerekeket bántanak.