Egy poloska (utó)élete - egy éves Orbán Viktor hírhedtté vált beszéde

Egy éve annak, hogy Orbán Viktor eltaposandó rovarnak titulált mindenkit, aki nem értett egyet vele. Milyen érzéseket keltett a beszéd a pillanatban? Milyen utóéletet tudhat magáénak? Miért és hogyan kormányozta magát a miniszterelnököt egy nagyon trükkös helyzetbe? Véleménycikk.

2025. március 15-e volt, egy Kappadókiába tartó buszon ültem, amikor elhangzott a méltán hírhedt „poloskázós” beszéd. Amikor az ember nagyon fiatalon elemzőnek adja a fejét, érdemes néha ellenőriznie, vajon nem égett-e ki a közélet folyamatos pörgésétől. Abban a pillanatban, amikor a verőfényes napsütésben – miközben idegen emberek idegen nyelveken beszéltek hozzám – meghallottam azt a néhány mondatot, tudtam: képes vagyok még dühös lenni, csalódott, ám leginkább sértett.

„A mai ünnepi összesereglés után jön a húsvéti nagytakarítás: átteleltek a poloskák” – ez a mondat velem maradt a következő napokban. Természetesen nehéz ilyenkor kizárni a racionalitás keresését: talán csak a Mi Hazánk szavazóbázist akarta megszólítani, vagy a saját magszavazóit szerette volna kissé felrázni? Addig a pillanatig szentül hittem, hogy vannak olyan morális gátak, lefektetett játékszabályok, amelyeket a hatalomnak egyszerűen nem áll érdekében felrúgni. Hiszen ez már rég túlment azon, hogy a kormányzati gépezet egyes embereket próbál megbélyegezni; ez már mindannyiunknak szólt, akik máshogy gondolkozunk.

„Éppen elég volt belőlük. Tavaszi szél vizet áraszt, hadd vigye őket. Rajtuk a skarlát betű, sorsuk a szégyen és a megvetés. Ha van igazság, márpedig van, a pokolban külön bugyor várja őket” – talán ezek a mondatok írják körül a leginkább azt, ahogyan a kormányfő az ellenzékére tekint: hazátlan emberekként. Hajlamosak vagyunk alulértékelni ennek a megjegyzésnek a súlyát. Felsejlett bennem egy, a miniszterelnökéhez nagyon hasonló, korábbi beszéd. Amikor 1996 márciusában „kormánybúcsúztató beszédére” felkérték Torgyán Józsefet, a Független Kisgazdapárt elnökét, ő rögtön ezzel indított:

„Álliberális undorító férgek és dögkeselyűk lepték el hazánkat” – kezdte az FKgP elnöke. A politikus feldúlt mondatai ekkor még egy teljesen más közbeszédbe landoltak, a vége pedig az lett, hogy a párt támogatottsága bezuhant. Bár a kormány végül valóban búcsúzott, ezt a sikert már Orbán Viktornak sikerült elérnie. Annak az Orbán Viktornak, aki nem egész 29 évvel később ugyanazt az eszköztárat vette elő, amelynek hála Torgyán József és pártja elestek a nép támogatásától. Épp ezért volt a legfontosabb kérdés az, hogy a „poloskázós” és a „féregirtó” beszéd utóélete mennyiben fog hasonlítani egymáshoz.

Orbán Viktor szerencséje, hogy egy sokkal gyorsabb hírciklusban mondta el ezeket a mondatokat: sokkal könnyebb dolga lehetett volna eltüntetni a nyomokat, hiszen a folyamatosan áradó információ hamar ki tudja mosni az emberek fejéből a félresikerült elszólásokat. Ugyanakkor nem ez történt. Nem ez történt, hiszen ezek a mondatok nem félresikerültek voltak. Hiába próbálta utána azt a narratívát felépíteni a miniszterelnök, hogy mindössze egyetlen poloska van, Magyar Péter; többes számot használt. Nem véletlenül.

Rövid távon a miniszterelnök terve tökéletesen működött. Ekkor már a Tisza Párt és elnöke uralta a közbeszédet, a politikai napirendet ők határozták meg. Szabó Andrea szociológus és a vele dolgozó egyetemisták becslése szerint kétszer annyian voltak Magyar Péter rendezvényén, mint a kormányfő nemzeti ünnepségén, mégsem a Tisza elnökének beszéde volt a fókuszban, hanem a poloskázós mondat: mit jelenthet? Eltapos mindenkit Orbán? Perek jönnek? Hogy kell ezt elképzelni?

Hosszú távon azonban a beszéd elmémesült. Ez pedig a lehető legrosszabb, ami Orbánnal történhetett. A Fidesz egyik legfőbb, önmagával kapcsolatban felépített mítosza az volt, hogy ők legyőzhetetlenek, az ellenzéket mindenféle formációban megverték, jólétet hoztak, megvédtek minket a háborútól. Ebbe a narratívába nem fér bele az, hogy a rendszert egyszerűen csak kinevessék. Márpedig a poloskával épp ez történt: a Puzsér Róbert vezette Szélsőközép például érdemrendet csinált belőle, amikor pedig október 23-án a kormányfő zakóján egy bogár mászott, rengeteg mém született az esettel kapcsolatban. Már Orbánon is átteleltek a poloskák.

Ha valamit ez a kampány megtanított mostanra, az az, hogy Orbán mindig képes tekerni egyet a retorikán. Épp ezért lesz érdemes figyelni, idén mi hangzik el március 15-én, a választások előtt szűk egy hónappal. Ha enyhít a hangnemen, azzal szembemegy az eddigi retorikával, ha pedig erősít rajta, az ismét kontraproduktív lehet. Innentől kezdve a kormányfőnek egy olyan megoldást kell találnia, amellyel egyszerre elégíti ki a radikális jobboldali szavazókat, miközben nem ijeszti el magától a bizonytalan voksolókat.