Abszurdisztán Expressz: félmillió forintos büntetés a MÁV-tól, ha a diákjaimmal nem szállunk le a vonatról a határon

Történet arról, hogyan bünteti százezrekre az államvasút azokat a kispénzű, környezettudatos fiatalokat, akik a klímaromboló buszozás helyett a vonatot választanák egy osztálykiránduláshoz. Kafkai abszurd egyenesen a Citadella InterCity fedélzetéről.

Tanárként, politikusként és újságíróként is láttam már hajmeresztő dolgokat a magyar közigazgatás és közszolgáltatások útvesztőiben, de a MÁV legújabb díjszabási mutatványa még az én edzett gyomromat is megfeküdte.

Pedagógusként az ember naivan azt gondolná, hogy ha egy 36 fős középiskolás csoportot visz 4 kisérővel Szlovéniába és a különbusz helyett a fenntartható, környezetbarát vasutat választja, akkor a rendszer – a hangzatos zöld szólamoknak megfelelően – partner lesz ebben. Tévedtem. Amikor megpróbáltam megszervezni a Veszprémből-Ljubljana utazást a Citadella IC-n, egy olyan bürokratikus falba ütköztem, amihez képest a 22-es csapdája egy logikai ujjgyakorlat. 

Első körben a csoportos jegyet igényeltem a MÁV megfelelő felületén, amire válaszul megkínáltak minket fejenként 42 euróba kerülő jegyekkel. Ezután a szlovén vasúttól kértem ajánlatot, akik nagyon méltányos áron, fejenként 6 euróért vinnének bennünket a határállomás Hodoštól Ljubljanáig. Végül – ismét csak naivan – a MÁV-tól igényeltem csoportos belföldi jegyet az utolsó magyar állomásig, Őriszentpéterig, valamint határátmeneti jegyet Hodošig.

Azt hittem, hogy a teljes útvonalat lefedő érvényes jegyek birtokában kényelmesen, átszállás nélkül és nem utolsósorban olcsóbban utazhatunk Veszprém és Ljubljana között. Ezután jött a feketeleves: a MÁV hivatalos tájékoztatása szerint a 36 fős diákcsoportom nem használhatja fel a jogszabály szerint nekik járó belföldi diákkedvezményt Veszprém és az utolsó magyar állomás, Őriszentpéter között úgy, hogy onnan egyszerűen megváltjuk a nemzetközi határátlépő jegyet. Vagyis megtehetnénk, de van egy aprócska, egészen szürreális feltétel: 

Őriszentpéteren az egész osztállyal, 36 diákkal és a csomagokkal fizikailag le kell szállnunk a vonatról, meg kell várnunk egy következő „alkalmas” járatot, és csak azzal léphetjük át a határt.

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a két órával korábbi vonattal, zalaegerszegi átszállással kell eljutnunk Őriszentpéterig, ahol ugyan számos látnivaló van, azonban két óra alatt, nehéz csomagokkal nehezen kivitelezhető ezek felkeresése. Ráadásul az amúgy is hosszú utazásunk ennyivel több ideig tart majd.

De mi történne akkor, ha a józan észre hallgatva a helyünkön maradnánk azon az InterCityn, ami amúgy is egyenesen Hodošra és onnan Ljubljanába megy? Nos, akkor a MÁV a teljes nemzetközi tarifát követelné tőlünk Veszprémtől Hodosig. Ennek az ára egyetlen útra 532,8 euró menetdíj és 108 euró helyjegy. Oda-vissza ez közel félmillió forint.

Ezzel szemben, ha vállaljuk az értelmetlen leszállást és a peronon ácsorgást, akkor az utolsó magyar állomásig utazhatunk a magyar állam által garantált diákjeggyel vagy országbérlettel, a határátmenet pedig mindössze 90 euróba kerülne a teljes csoportnak. Félmillió forint vagy 90 euró és némi aprópénz? Mi a különbség? Egy teljesen indokolatlan, életszerűtlen leszállás a vonatról és kétórás várakozás.

Értem én, hogy a vasúttársaság a háttérben nemzetközi tarifaszabályzatokra (SCIC-NRT), a COTIF egyezményre meg az állami árkiegészítés könyvelési mantráira hivatkozik, mondván: a belföldi és a nemzetközi jegy az két külön fuvarozási szerződés. De álljunk már meg egy szóra!

Papíron minden olyan szép. Ott van Magyarország Alaptörvénye, amely kimondja, hogy a nemzeti vagyon – így az állami vasút is – a közérdeket kell, hogy szolgálja. Ott a Polgári Törvénykönyv, amely elvárja a tisztességes és jóhiszemű eljárást. Vajon mennyire tisztességes egy ilyen egyoldalú, kifosztó ÁSZF? És ott van az Európai Unió 2021/782-es utasjogi rendelete, amely feketén-fehéren a határon átnyúló mobilitás megkönnyítését, a jegyértékesítési akadályok lebontását írja elő.

A valóságban viszont a MÁV egy szoftveres/elszámolási inkompatibilitás miatt az utast bünteti. A kispénzű diákot. Azt a generációt, amelyet épp most kellene rászoktatni a közösségi közlekedésre.

Szervező tanárként és újságíróként is elfogadhatatlannak tartom ezt a rendszerszintű packázást. Levelemet – a konkrét jogszabályi hivatkozásokkal és egy sürgősségi méltányossági kérelemmel – már elküldtem a MÁV-START Zrt. igazgatóságának. De nem álltam meg itt: hivatalos megkereséssel fordultam országgyűlési képviselőmön, dr. Gáspár Leventén keresztül Vitézy Dávid miniszterhez is.

Itt az ideje, hogy a döntéshozók színt valljanak: tényleg a fenntartható, zöld közlekedés és az európai mobilitás a cél, vagy hagyják, hogy egy vaskalapos belső szabályzat miatt a magyar diákok inkább a környezetet jobban terhelő bérelt dízelbuszokra kényszerüljenek?

Október 15-én indulunk. Kíváncsian várom, hogy a minisztérium és a MÁV-vezérkar addigra megtalálja-e a józan ésszel összhangban lévő megoldást, vagy kénytelenek leszünk diákjaimmal és kollégáimmal az őriszentpéteri peronon demonstrálni, milyen is a 21. századi magyar vasúti valóság.

Fotó: Facebook