Radványi Miklós: A hal a fejétől kezd elrohadni

A régi, Európa-szerte ismert közmondás, miszerint a hal a fejétől kezd elrohadni, olyan alapelvet fejez ki, amely különösen nagy erővel érvényesül a zsarnoki kormányzatok esetében. Aligha találhatott volna ez a megállapítás találóbb politikai alkalmazásra, mint Orbán Viktor Magyarországán. Nem csupán az ország korrupciós rendszerének irányítója volt, hanem annak csúcsán álló, nélkülözhetetlen politikai hatalom birtokosa is. Személyes büntetőjogi felelőssége zsarnoki államának rendkívül korrupt jellegéért elválaszthatatlan attól a korlátlan hatalomtól, amelyet kizárólag Orbán Viktor gyakorolt.

A 2026 előtti Magyarországon ez az alapelv elkerülhetetlen kérdést vet fel Orbán Viktor tizenhat éves miniszterelnökségével kapcsolatban. Hogyan működhetett ilyen hosszú ideig egy velejéig romlott gengszterállam, amelyet felfoghatatlan korrupciós vádak, a szemérmetlen nepotizmustól megfertőzött monopolhelyzetű üzleti kapcsolatok és politikai szempontok alapján meghozott gazdasági döntések jellemeztek, egy olyan bűnöző vezető irányítása alatt, aki abszolút hatalmat összpontosított a saját kezében?

Eddig az Orbán-korszak botrányait külön-külön vizsgálták. Az egyik vizsgálat egy közbeszerzési szerződésre összpontosít. Egy másik a magánvagyon rendkívüli felhalmozásának folyamatát követi nyomon. Megint más vizsgálatok az európai támogatások kezelésével vagy egy kormányzati tisztviselő magatartásával foglalkoznak. Az egyes ügyek elszigetelt eseményként való kezelése azonban azzal a kockázattal jár, hogy figyelmen kívül hagyjuk az őket összekötő politikai mechanizmusokat. Magyarországnak az elhúzódó Orbán-féle gengszterállam alatt szerzett borzalmas tapasztalatai nemcsak a közpénzek kedvezményezettjeinek, hanem annak a kormányzati hatalomnak a vizsgálatát is megkövetelik, amely megteremtette azokat a bűnös feltételeket, amelyek között ezek a kiváltságos kedvezményezettek gyarapodhattak.

2010-től, amikor Orbán Viktor visszatért a miniszterelnöki székbe, egészen 2026-ig, amikor dicstelenül eltávolították hivatalából, a Fidesz parlamenti kétharmados többsége lehetővé tette számára, hogy átfogó alkotmányos és intézményi változtatásokat hajtson végre. 2011-ben Orbán Viktor módosította Magyarország alkotmányos berendezkedését, kiterjesztette a végrehajtó hatalom befolyását, és átalakította az egymástól független hatáskörrel felruházott intézmények közötti viszonyokat.

A következmények túlmutattak a hagyományos pártpolitika keretein. Az alkotmányos demokrácia a hatalom megosztásán alapul. A parlamentnek képesnek kell lennie a végrehajtó hatalom ellenőrzésére. A bíróságoknak függetlenül kell alkalmazniuk a törvényeket. Az ügyészségnek politikai beavatkozás nélkül kell eljárnia a bizonyítékok alapján. Az újságíróknak szabadon kell vizsgálniuk a közhivatalt betöltők tevékenységét.

A politikai kinevezések, a személyes lojalitás és a gazdasági befolyás egyre szorosabban összefonódott. A közhatalom és a magánjellegű üzleti előnyök közötti különbségtétel visszatérő aggodalom tárgyává vált. Orbán kezében összpontosuló zsarnoki hatalom kiindulópontot jelent kiterjedt büntetőjogi felelősségének vizsgálatához.

A vezérhez közel álló kétes figurák vagyonának rendkívüli növekedése az Orbán-korszak egyik legszembetűnőbb jellemzőjévé vált. Mészáros Lőrinc különösen kirívó példa erre. Egykor egyszerű gázszerelő volt Orbán szülőfalujában, Felcsúton, később azonban messze Magyarország leggazdagabb üzletemberévé vált.

Magyarországon kegyetlen viccek céltáblájává vált ez az ember, aki még egy egyszerű magyar mondatot sem volt képes megfogalmazni anélkül, hogy legalább több nyelvtani hibát el ne követett volna. Orbán vejével, Tiborcz Istvánnal együtt számtalan állami megbízás kedvezményezettjei voltak, a szokásos közbeszerzési eljárások mellőzésével.

A Corruption Research Center Budapest fontos empirikus bizonyítékokat szolgáltatott ezekkel a visszaélésekkel kapcsolatban. Kutatásai konkrétan azt mutatták ki, hogy a politikai kapcsolatokkal rendelkező személyekhez köthető vállalatok 2010 után rendszeresen nagyobb eséllyel nyertek közbeszerzési szerződéseket, mint más vállalkozások.

A jelentőség a visszatérő mintázatban rejlik. Egy elszigetelt szabálytalanság eredhet rossz közigazgatásból, egyéni részrehajlásból vagy egy adott tisztviselő jogellenes döntéséből. A politikai kapcsolatokkal rendelkező vállalkozások ismétlődő előnyben részesítése azonban már szélesebb körű kérdéseket vet fel azzal kapcsolatban, miként működött együtt a politikai és a gazdasági rendszer.

Orbán Viktor Magyarországa a lojalitás politikai gazdaságtanát valósította meg. Lényege az intézményesített kapcsolatrendszer volt, amelyben a politikai hatalom gazdasági kiváltságokat teremtett, a gazdasági kiváltságok pedig hozzájárultak a politikai hatalom további kiterjesztéséhez. A rendszer a feltétel nélküli lojalitást jutalmazta, függőséget alakított ki, és visszaszorította a függetlenséget.

Ez nem feltétlenül írásos utasítások útján irányított összeesküvés volt. A személyre szabott zsarnoki rendszerek ugyanis gyakran kifejezett utasítások nélkül is működnek. A beosztottak megtanulják, mit akar a zsarnok. A tisztviselők előre számolnak a politikai elvárásokkal. Az üzletemberek megértik, mely kapcsolatok számítanak. A döntések ennek megfelelően születnek meg.

Az eredmény egy olyan zsarnoki rendszer lett, amelyben a felelősség szándékosan nehezen követhetővé vált, miközben a hatalom összpontosulása egyértelmű maradt. Az ilyen berendezkedés előnye a zsarnok számára a központosított ellenőrzés, valamint a felelősség szétterítésének kényelmes lehetősége.

Orbán Viktor gengszterállamának talán legaggasztóbb vonatkozása az európai uniós források felhasználása. Az infrastruktúra korszerűsítésére, a regionális fejlesztések erősítésére, a versenyképesség javítására és az átlagos magyar állampolgárok javának szolgálatára szánt pénzeket a részrehajlás, a közbeszerzések manipulálása és a politikai klientúraépítés gyanúja szőtte át.

Az Európai Bizottság, az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) és más európai intézmények ismételten aggodalmukat fejezték ki Magyarország közbeszerzési gyakorlata, az összeférhetetlenségi helyzetek és a korrupcióellenes biztosítékok hiányosságai miatt. Az Európai Unió végül jelentős támogatási összegeket tartott vissza a jogállamisággal és a pénzügyi ellenőrzéssel kapcsolatos aggályok miatt.

Ezek a fejlemények jóval többet jelentettek Budapest és Brüsszel közötti egyszerű közigazgatási nézeteltérésnél. Felvetették annak lehetőségét, hogy az európai szolidaritás révén biztosított források egy olyan gazdasági és politikai struktúra megerősítését szolgálták, amely egyre ellenségesebbé vált azokkal az intézményi alapelvekkel szemben, amelyeken maga az Európai Unió is nyugszik.

A magyar és az európai adófizetők egyaránt teljes körű elszámolást érdemelnek arról, hogyan osztották el ezeket az erőforrásokat, kik részesültek belőlük, és mely tisztviselők engedélyezték a szóban forgó döntéseket.

A Magyar Nemzeti Bank és a hozzá kapcsolódó alapítványok körüli viták a probléma egy másik súlyos dimenzióját szemléltetik. A hatalmas közvagyon kezelésének összetett intézményi konstrukciókon keresztül történő átruházása alapvető kérdéseket vetett fel az átláthatósággal, az elszámoltathatósággal, a befektetési döntésekkel és a közvagyon védelmével kapcsolatban.

Ugyanez a kérdés vonatkozik az Orbán-kormányzás idején létrehozott, közfeladatot ellátó vagyonkezelő alapítványok szélesebb hálózatára is.

Valóban lehetséges, hogy Orbán Viktor, a zsarnok semmiről sem tudott?!

Itt húzódik Orbán Viktor politikai védekezésének központi ellentmondása. Támogatói éveken keresztül Magyarország nemzeti újjászületésének nélkülözhetetlen építészeként mutatták be: olyan meghatározó államférfiként, aki személyesen irányította a kormányzat, a gazdaság, a külpolitika és az ország politikai jövőjének alakulását.

Amikor azonban korrupciós ügyek kerülnek napvilágra, ugyanez a politikai narratíva hallgatólagosan azt kívánja elhitetni a közvéleménnyel, hogy jelentős pénzügyi döntések az ő tudtán és ellenőrzésén kívül születtek meg.

A két állítás nem férhet meg kényelmesen egymás mellett. Ha Orbán Viktor volt a rendszer legfőbb irányítója, akkor politikai és büntetőjogi felelősséget is kell vállalnia a zsarnoki rendszer működéséért.

Ez a dilemmája annak a dicstelen örökségnek, amelyet maga után hagyott. Vagy a miniszterelnök gyakorolta azt a központosított hatalmat, amelyet politikai pályafutása során oly büszkén hirdetett, vagy kormánya kiterjedt visszaéléseket tett lehetővé anélkül, hogy azokat ténylegesen ellenőrzése alatt tartotta volna. Egyik lehetőség sem mentesíti őt sem politikai, sem büntetőjogi felelőssége alól.

A pénzügyi botrányokon túl egy mélyebb tragédia is húzódik. Orbán Viktor ismételten a hazafiságot, a kereszténységet, a nemzeti szuverenitást és a magyar civilizáció védelmét nevezte zsarnoki rendszere erkölcsi alapjainak.

Az igazi hazafiság azonban megköveteli a közérdek iránti hűséget. A kereszténység nem szolgálhat a kapzsiság igazolására. A nemzeti szuverenitás nem jogosítja fel a politikai vezetőket arra, hogy az állam erőforrásait saját tulajdonukként kezeljék. Egy kormány nem hirdetheti hitelesen magát a nemzet védelmezőjének, miközben megengedi, hogy a közintézmények a magánvagyon gyarapításának eszközeivé váljanak.

A rendszerszintű korrupció által okozott legnagyobb kár nem kizárólag az eltűnt pénzösszegekben mérhető. Sokkal inkább a közbizalom megsemmisülésében. A tisztességes állampolgárok demoralizálódásában, a tehetséges fiatalok elvándorlásában, valamint abban a meggyőződésben, hogy az érvényesülés kevésbé az érdemeken, mint inkább a politikai kapcsolatokon múlik.

Az a társadalom, amelyben az állampolgárok többé nem hisznek a törvény előtti egyenlő bánásmódban, fokozatosan elveszíti az alkotmányos kormányzás erkölcsi alapjait.

Ha Magyarország fel akar épülni Orbán Viktor rendkívül pusztító zsarnoki rendszerének következményeiből, az elszámoltathatóság helyreállítását ott kell kezdeni, ahol a politikai hatalom összpontosult.

A kizárólag alacsonyabb beosztású tisztviselőkre, közvetítőkre vagy könnyen feláldozható üzletemberekre korlátozott vizsgálatok nem lennének elegendőek. Azzal a veszéllyel járnának, hogy fenntartják azt a fikciót, amely lehetővé tette Orbán Viktor gengszterállamának működését: azt a látszatot, hogy a végső felelősség mindenhol máshol volt, csak éppen a hatalom csúcsán nem.

Egyetlen volt miniszter, politikai kapcsolatokkal rendelkező üzletember, alapítványi vezető vagy magas rangú köztisztviselő sem élvezhet mentességet a törvényes büntetőjogi vizsgálat alól. Ahogyan a volt miniszterelnök sem.

Az ilyen vizsgálatok célja nem lehet egy Orbán Viktor elleni előre eldöntött ítélet meghozatala. A cél annak feltárása kell legyen, hogyan kormányozták Magyarországot, miként osztották el a közvagyont, és hogy a legmagasabb rangú tisztviselők részt vettek-e jogellenes cselekményekben, vagy tudatosan elősegítették-e azokat.

Hiteles válaszokat csak egy újjáépített, független ügyészségi rendszer és igazságszolgáltatás adhat.

Orbán Viktor tizenhat éven keresztül igyekezett meggyőzni a magyarokat arról, hogy egyedül ő rendelkezik azzal a politikai erővel, intelligenciával és elszántsággal, amely a nemzet vezetéséhez szükséges. Most már nem választható el attól a rendszertől, amelyet maga épített fel.

Annak eredményei, kudarcai, intézményi torzulásai és hihetetlen korrupciója mind politikai örökségének részét képezik.

A lényegi kérdés nem az, hogy minden kétes szerződést személyesen Orbán Viktor írt-e alá. Hanem az, hogy az általa szándékosan létrehozott hatalomkoncentráció lehetővé tette-e egy politikai és gazdasági kiváltságokon alapuló hálózat virágzását az ő abszolút hatalma alatt.

A történelem az általa létrehozott zsarnoki rendszer alapján fogja megítélni. A bíróságoknak pedig – amennyiben a bizonyítékok ezt indokolják – kell megállapítaniuk, hogy személyesen terheli-e büntetőjogi felelősség annak visszaéléseiért.

Magyarország nem fog pusztán attól felépülni, hogy más kerül a miniszterelnöki hivatalba. Le kell bontania azokat az intézményi mechanizmusokat is, amelyek lehetővé tették a politikai és gazdasági hatalom ilyen rendkívüli mértékű koncentrációját.

A hal a fejétől kezd elrohadni.

És amikor a kormányfő személye elválaszthatatlanná válik attól a rendszertől, amelynek tisztasága megkérdőjelezhető, az elszámoltathatóság keresése nem állhat meg nála alacsonyabb szinten.

Sőt, vele kell kezdődnie.

Mindezen okok miatt már régen le kellett volna tartóztatni, és megfelelő gyorsasággal már vádlottként kellett volna bíróság elé állítani.

Szerző: Radványi Miklós, a Frontiers of Freedom Intézet alelnöke