56 perce

Megválasztották Fejes Pétert legfőbb ügyésznek, korábban Polt Péter távolította el vezetői posztjáról

Kontroll.hu
Kontroll.hu
Megválasztották Fejes Pétert legfőbb ügyésznek, korábban Polt Péter távolította el vezetői posztjáról

A 145 szavazó képviselő közül 139-en támogatták Fejes Péter megválasztását, hatan ellene voksoltak. A közel negyvenéves ügyészi tapasztalattal rendelkező szakember kinevezése fordulatot hozhat az ügyészség működésében, miután korábban maga is konfliktusba került a Polt Péter vezette, politikai befolyás alatt működő szervezettel.

Megválasztotta az Országgyűlés Fejes Pétert legfőbb ügyésznek kedden. Baka András köztársasági elnök jelöltje a titkos szavazáson 139 igen és 6 nem szavazatot kapott, összesen 145 képviselő részvételével. Az ellenzéki képviselők a voksolás előtt kivonultak az ülésteremből.

Az új legfőbb ügyész közel negyvenéves szakmai pályafutását az ügyészi szervezetben töltötte. Fogalmazóként kezdett dolgozni, majd ügyészként, főügyészként, sajtószóvivőként és fellebbviteli ügyészként is tevékenykedett. A Vas Megyei Főügyészségen büntetőjogi főügyészhelyettesi, később főügyészi feladatokat látott el. Vezetői tapasztalata mellett jelentős tárgyalótermi gyakorlattal is rendelkezik, az Eötvös Loránd Tudományegyetemen és a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen is oktatott, valamint a Magyar Tudományos Akadémia köztestületének tagja. Ügyészi szolgálatát 2025-ben, a törvényben meghatározott életkori korlátozás miatt fejezte be.

Fejes pályafutásának fordulópontja volt, amikor Polt Péter akkori legfőbb ügyész bizalomvesztésre hivatkozva megszüntette főügyészi vezetői megbízatását. Baka András a jelölés október 12-i bejelentésekor külön is felidézte ezt az esetet, és hangsúlyozta, hogy Fejesnek nincs pártpolitikai kötődése, valamint politikai szempontból aggályos ügy érdemi megítélésében sem vett részt.

Az államfő szerint Fejes pályafutása azt bizonyítja, hogy a szakember nem a politikai lojalitást, hanem a törvények betartását tartotta szem előtt. Baka úgy vélte, hogy jelöltje képes lehet helyreállítani az ügyészség pártatlan működését és visszaszerezni a szervezet iránti közbizalmat.

Visszatérne a szakmai munkához

Fejes a jelölését követő bemutatkozásakor maga is kritikusan beszélt az ügyészség korábbi működéséről. Felidézte Györgyi Kálmán és Kovács Tamás legfőbb ügyészi időszakát, amikor szerinte a szervezet még elsősorban a szakmai feladataira összpontosított. Úgy fogalmazott, hogy az ügyészség légköre azóta megromlott, ezért egyik legfontosabb feladatának a szervezet önbecsülésének helyreállítását és társadalmi megbecsülésének visszaszerzését tartja.

Képernyőkép 2026-11-03 122334.png

Fejes megválasztása így esélyt teremthet arra, hogy az ügyészség fokozatosan megszabaduljon a korábbi Fidesz-kormányhoz kötődő politikai befolyástól. A Polt Péterrel kialakult korábbi konfliktusa és a szervezet működésével kapcsolatos nyilvános kritikái arra utalnak, hogy nem tartaná fent elődje vezetési gyakorlatát.

Második nekifutásra

Baka Andrásnak nem Fejes Péter volt az első jelöltje. A köztársasági elnök szeptemberben még Szathmáry Zoltánt javasolta a legfőbb ügyészi tisztségre, akinek megválasztását azonban a Tisza-frakció elutasította. A döntés hátterében az állt, hogy Szathmáry testvére, Szathmáry István, az Alkotmányvédelmi Hivatal jogi főosztályvezetője érintett az úgynevezett aranykonvojügyben.

A nyomozó ügyészség korábban megerősítette, hogy az ügyben öt személyt hallgattak ki gyanúsítottként, és közokirat-hamisítás gyanúja is felmerült. Szathmáry István érintettsége az ukrán pénzszállítók elfogását követő beutazási és tartózkodási tilalmakkal függött össze. Baka András később elismerte, hogy már az első jelöléskor tudott a testvér ügyéről, de állítása szerint olyan, nem nyilvános információkkal is rendelkezett, amelyek más megvilágításba helyezték az esetet.

A legfőbb ügyészi poszt augusztus 25. óta volt betöltetlen, miután Nagy Gábor Bálint lemondása hatályba lépett. Az ügyészséget az átmeneti időszakban Lajtár István legfőbbügyész-helyettes vezette. Fejes Pétert kilenc évre választották meg.

Csatlakozzon hozzánk közösségi oldalainkon is!
Ne maradjon le semmiről...
Iratkozzon fel hírlevelünkre
Kapcsolódó tartalmak