Tegnap 12:55

Nagy Márton luxusútjai is beleillenek a Fidesz milliárdos nagyságrendű magánrepülős koncepciójába

Nagy Márton luxusútjai is beleillenek a Fidesz milliárdos nagyságrendű magánrepülős koncepciójába

Egy hosszú folyamat részeként most épp Nagy Márton nemzetgazdasági miniszterről írhatta meg a sajtó, hogy mennyi olyan közpénzt repkedett el, aminek lenne helye máshol is a költségvetésben. A Fidesz 2006-ban még helikopterezése miatt támadta a gépet politikai karrierje előtt megvásárló Kóka Jánost, mára viszont eljutott oda, hogy alapvető juttatásnak tartja a közpénzes luxusrepüléseket - adott esetben Las Vegasba, futballmeccsekre vagy a miniszterelnök kedvenc úti céljaihoz.

Nem baj, ha elszáll a költségvetési hiány, mert azzal is a növekedést segítik - egyebek mellett erről beszélt Nagy Márton a tavalyi davosi világgazdasági fórumon, ahova 15 millió forintért repült át a szomszédos Párizsból. Azt a 444.hu derítette ki, hogy Nagy másfél év alatt 60 millió forintot magángépezett el, és sok esetben milliókkal növelte tovább az általa is emlegetett államháztartási hiányt elszállásolása.

66 hivatalos úton vett részt Nagy Márton 2023 januárjától 2024 novemberéig, ebből 17-szer miniszterelnöki delegáció tagja volt. Az utak költségei meghaladták a 132 millió forintot. Ebből 60 millió forint ment magánrepülőzésre. 2024 elején 14,5 millióért repült magángéppel Párizsba "stratégiai" egyeztetésre. Másfél éjszakás elszállásolása 3,4 millió forintjába került az adófizetőknek, egyfős "delegációjának" 1 millió forint volt a hotelköltsége. Innen repült 15 millió forintért a szomszédos Svájba, a davosi világgazdasági fórumra. Itt másfél napos szállásköltsége 1,6 millió, míg két fős kíséretéé 433 ezer forint volt.

A davosi fórumon még gazdaságfejlesztési miniszterként képviselte a magyar kormányt. Az EU egyik legszegényebb országának tárcavezetőjeként tanácsolta azt kollégáinak, hogy a hiánycél kárára is fontos pörgetni a gazdasági növekedést, ahogy azt Magyarország is teszi. Példaképp a kínai és az amerikai gazdaságot hozta, ahol 7-8%-os a következő öt évben a GDP-arányos költségvetési hiány.

A Fidesz-kormány 8 év alatt lett a luxusrepülések kormánya 

Nemcsak Nagy Márton próbálta meg felpörgetni a gazdaságot azzal, hogy felesleges luxusutazással növelte az államháztartási hiányt. A luxuskedvelő kormánytagok kedvéért 2018-ban két magángépet is beszerzett a honvédség, amelyek működtetése milliárdos terhet jelent a költségvetésnek.

Az Átlátszó tavaly írt arról, hogy 2021 január eleje és 2022 szeptember vége között a külügyminiszter és kísérete 33 millióért evett-ivott, és 102 millióért internetezett a katonai repülőkön. A legdrágább repülés Szijjártó kairói útja volt, amelynek során 5,5 millió forintba került a delegáció ellátása, és még közel 7 millióért neteztek a levegőben.

De volt, hogy a két gép sem volt elég a kormánytagoknak: Szijjártó Péter 2023-ban három utazásra vett igénybe egy holland luxusjetet, és erre a három alkalomra a Külügyminisztérium összesen 264 millió forintot költött az adófizetők pénzéből. Ezt azzal magyarázta a tárcavezető, hogy csak így tudott odaérni a megbeszélésekre.

2019. április 2-án Kövér László házelnök még egy magyar cég gépével utazott el Rómába egy nyolcfős küldöttség élén. Az Országgyűlés három napra 6,8 millió forintért bérelte Fly-Coop Kft.-től a repülőt.

Orbán Viktor 2018-ban a parlamentben ismerte be (még az állami gépvásárlás előtt), hogy luxusgépekkel jár a Videoton külföldi meccseire és ebben az Orbán-kormányok alatt milliárdossá vált Garancsi István segíti, akit korábban kötélbarátjának nevezett.

"Harminc éve így mentem. Jövő héten is így megyek, azután is így fogok menni."

- mondta akkor az őt kérdező képviselőtársának.

Arról már Hadházy Ákos írt az Átlátszó alapján 2022-ben, hogy a miniszterelnök a 2018-ban vásárolt állami luxusjettel jár nyaralni. A repülési adatok szerint Amerikába és Zadarba is a Magyar Honvédség egyik luxuskategórájú, Falcon 7X típusú repülője vitte a magyar miniszterelnököt.

Az oknyomozó portál arról is írt, hogy a "honvédségi" gépeket Orbán Viktor és más kormánytagok rendszeresen használják, az utakat pedig 30 évre titkosították. Arról a 168.hu írt, hogy a miniszterelnök kedvenc horvát szigetén, Las Vegasban és Dubajban is jártak a kormányfő által sűrűn igénybe vett honvédségi repülőgépek, de a titkosítás miatt nem lehet megtudni, hogy mit kerestek ott. A a titkosítás ellenére viszonylag könnyen kitalálható, hogy a kormánygép egy másik NER-vállalkozó luxusgépével együtt mit keresett a 2022-es BL-döntő idején Párizsban.

A luxusrepülés fideszes úttörője - legalábbis a nyilvánosság előtt - Rogán Antal volt, akit egy celebesküvőről jövet értek luxushelikopterezésen. Először hazudott a Népszabadságnak, majd miután megírták a sztorit, kénytelen volt elismerni és zavaros magyarázkodásba kezdett azzal kapcsolatban, hogy ki fizette az utat. Nem sokkal később a botrányt kirobbantó lapot megvette egy Fidesz-közeli üzletember, majd bezáratta.

rogan_helikopter.jpg

Pedig pont a Fidesz volt az, aki annak idején még saját tulajdonú helikopterével támadta az akkori SZDSZ-es minisztert. Kóka Jánost 2006-ban kérdezte fel többek között Rogán Antal is az ügyben, igaz, hogy az azóta a kormányzattal is jó viszonyt ápoló vállalkozó politikussá válása előtt vásárolta a gépet, nem pedig választott politikusként, közpénzen alakult ki nála ez a "hóbort", mint a fideszeseknél.

Rogán lebukása után Kóka üzent is az őt 2006-ban helikopterügyi miniszternek nevező Rogánnak:

"Nem mindegy, hogy tehetős emberként politikára adjuk a fejünket, vagy politikusként válunk irdatlanul gazdaggá. Nem mindegy, hogy politikusként felvállaljuk a tisztességesen szerzett vagyonunkat, vagy permanensen hazudunk, amikor kibukik, hogy többszörösét költjük annak, amit hivatalosan keresünk. Nem mindegy, hogy mi bukunk bele a saját hülyeségünkbe, vagy az újság, amelyik meg meri írni."

Megválasztásukat követően, de még Rogán lebukása előtt Orbánék tudtak olcsón utazni. Orbán Viktor és a magyar küldöttség libanoni látogatásához a kormány 2013-ban egy több mint 130 személyes Airbus repülőt bérelt a Wizz Airtől. A 12 milliós bérleti díjból 5-öt állt a kormány, a többit a delegációban levő üzletemberek állták.

Borítókép: Az egyik honvédségi gép, amelyet gyakran használnak sajátként a kormánytagok - fotó: Dévényi Veronika/honvedelem.hu
Csatlakozzon hozzánk közösségi oldalainkon is!
Ne maradjon le semmiről...
Iratkozzon fel hírlevelünkre
Kapcsolódó tartalmak