Ma 12:42

Viharos önkormányzati ülés vár Gödön a fideszbarát polgármesterre

Viharos önkormányzati ülés vár Gödön a fideszbarát polgármesterre

A gödi álcivil többségű önkormányzat január 30-án, csütörtökön 15.00 órakor kezdődő ülésén dönthet arról, hogy a helyi iparűzési adót 2 százalékról 1 százalékra szállítja le. Ez a bevételi forrás a Különleges Gazdasági Övezet megszűnése után január elsejétől került vissza a helyi testület hatáskörébe. Az adócsökkentés legnagyobb kedvezményezettje a Samsung akkumulátorgyára lehet, ami ellen a gödi környezetvédők és a helyi Tisza Sziget tagjai is tiltakoznak. 

A döntést Kammerer Zoltán polgármester a lakossággal azzal próbálja meg elfogadtatni, hogy az „milyen előnyös lesz az itt működő vállalkozások számára". Csakhogy a területen lévő gyáróriáson kívüli vállalkozások a teljes összegnek csak a tizedét fizetik. Törölni kívánja a kormánybarát többségű testület a gyár telekadóját is. Így – az árbevételtől függően - évente mintegy 7 milliárd forintot venne ki az állítólag a város érdekeit képviselő csapat a saját kasszájából – hívta fel a figyelmet a gödi Kincsem Tisza Sziget, hozzátéve:

„Göd egy robbanásszerűen megnőtt település. Míg 1995-ben mintegy 5 ezer lakosa volt, mára a lélekszám meghaladja a 23 ezret. A belterületi útjainak 35-40 százaléka viszont nem szilárd útburkolatú, a meglévő utak is elkeserítő állapotban vannak, járdázottsága rendkívül hiányos és legnagyobb részt elhasznált. Általános iskolái túlzsúfoltak, a felsőgödi orvosi rendelő egy több mint 100 éves épületben működik, fürdőjének lefedésére még egy sátortetőre sem futotta. Nincs olyan működő kulturális intézménye, ami 200 főnél több néző befogadására alkalmas lenne, és még hosszan lehetne sorolni a hiányosságokat.”

A testületben lévő 3 ellenzéki képviselő arra kéri a választóikat, hogy személyesen vegyenek részt az ülésen. A Kincsem Tisza Sziget pedig nyílt levélben fordult a helyi képviselőkhöz, arra kérve őket, hogy ne döntsenek városuk érdekeivel szemben. Így várhatóan indulatoktól sem mentes tanácskozás lesz a gödi városházán csütörtökön.

Hlavács Judit: Kammerer fogalmatlan vagy hazudik

Hlavács Judit, a Gödért Környezetvédelmi és Városvédő Egyesület tagja a Kontrollnak elmondta, hogy ezzel a változtatással a gödi polgármester rengeteg pénzről mond le önként 

„Ha tényleg érdekelnék a helyi vállalkozások Kammerer Zoltán, akkor levihetné a építmény- és telekadót, mert az Gödön kifejezetten magas. A Samsung esetében, amikor létrejött a különleges gazdasági övezet, ezeket az adókat is minimálisra csökkentették. Ezeket különben nincs joga megemelni a helyhatóságoknak, amit jogszabály rögzít. Ha több pénz befolyt volna a Samsung iparűzési adójából, azzal komolyan meg lehetett volna támogatni a helyi vállalkozásokat vagy fejleszteni a helyi infrastruktúrát.”

Ha normálisabb bevétele lenne Gödnek, abból új iskolát és orvosi rendelőt lehetne építeni, hiszen a helyi iskolások már nem férnek be a tantermekbe, amelyek kriminális állapotban vannak Hlavács Judit szerint. Ezeket különben évek óta ígérgeti a körzet fideszes országgyűlési képviselője is, de érdemben semmi sem történt a környezetvédők szerint.

Kammerer Zoltán polgármester csak Facebook-posztokban kommunikál, amikben kizárólag a saját sikereit kürtöli szét. A Gödért Egyesület ezért is hívta el a gödieket a csütörtök délutáni képviselő-testületi ülésre, hogy az önkormányzat szembesüljön a helyiek véleményével. Gödön nem tartanak ugyanis élő közmeghallgatásokat sem, és nem közvetítik a testületi üléseket sem. 

„A polgármester nem igazán a szavak embere, de ettől még végezhetné jól a dolgát, ami nem csak posztokból és szalagátvágásból kellene, hogy álljon. Persze Kammerer háromszoros olimpiai bajnokként nyilván egy szavazatmágnes, aki itt is született, de a városnak a véleményem szerint nem sok hasznot hajt” 

– mondta lapunknak Hlavács Judit.

Mi lehet a háttérben? Hova ez a kapkodás?

Szegedi Ákos, a Gödért Egyesület elnöke a kontroll.hu-nak nyilatkozva rámutatott, hogy a polgármester által bejelentett iparűzési adócsökkentés azért értelmetlen, mert ezzel gyakorlatilag saját magától vesz el forrásokat az önkormányzat. 

„Logikát talán ott lehet benne találni, ha úgy változna meg a közeljövőben az iparűzési adó, hogy visszakerülne az önkormányzatok hatáskörébe. Az érvelés, amire hivatkoznak a beterjesztés kapcsán, szintén hamis, hiszen az önkormányzatnak nagyjából másfél milliárdos bevétele volt 2024-re tervezve. Ha most ennek levesszük a felét, akkor máris 750 millió forinttól elesik az önkormányzat. 

Azzal próbálták még magyarázni a változtatást, hogy ez a kedvező adózás újabb cégeket vonzhat Gödre, de az nehezen elképzelhető, hogy ez a fajta bevételi kiesés így visszapótolható lenne. A sietség sem érthető Kammerer Zoltán részéről, hogy miért kell ezt a mostani testületi ülésen keresztül verni. A javaslat ebből kifolyólag nincs is kidolgozva igazán” – összegzett a gödi önkormányzat tagja, Szegedi Ákos.

Fotó: Facebook

Csatlakozzon hozzánk közösségi oldalainkon is!
Ne maradjon le semmiről...
Iratkozzon fel hírlevelünkre
Kapcsolódó tartalmak