Állásfoglalást adott ki Orbán poloskázós beszédéről a Magyar Tudományos Akadémia elnöke
Igyekezett finomítani Freund Tamás azon a korábbi közleményen, ahol MTA-tagok kilátásba helyezik a miniszterelnök poloskázós beszéde miatt, hogy kivonulnak az akadémia ünnepi közgyűléséről, ha a kormányfő megjelenik ott. A MTA elnöke szerint a politikai vitákat a társadalom számára mintát adó stílusban kell lefolytatni, de a tagok ne politizáljanak az akadémiát képviselve.


"Ahogy a széles közvéleményben, úgy a Magyar Tudományos Akadémia köreiben is visszhangot keltett miniszterelnök úr március 15-én elhangzott beszéde. Az egyik tudományos osztályunkon lefolytatott belső vitát követően az Elnökség tagjai egyetértettek azzal, hogy a politikai vitákat a társadalom számára mintát adó stílusban, az alapvető nemzeti és társadalmi értékeket és elveket tiszteletben tartva kívánatos lefolytatni, és erre a közelgő parlamenti választási kampány valamennyi résztvevőjének figyelmét fel kell hívni. Abban is egyetértettünk, hogy az Akadémia tartózkodjon a politikai állásfoglalásoktól."
- írja állásfoglalásában Freund Tamás, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke. A közleményt nem sokkal azután tette közzé honlapján az MTA, hogy a Válasz Online az intézmény jogtudományi osztály állásfoglalását idézte, amelyben arról írnak, hogy Orbán Viktor miniszterelnök a poloskázós beszédével "átlépte azokat az írott és íratlan normákat, amelyeket egy jogállamban a miniszterelnök semmiképpen sem léphet át” és többen emiatt kivonulhatnak, ha a kormányfő ellátogat az akadémia ünnepi közgyűlésére.
Freund szerint az érintett osztály belső vitaanyagáról volt szó, a Válasz Online szerint az aláírók juttatták el azt a szerkesztőséghez. Az akadémikus szerint ez megosztotta az akadémiai közösséget. Szerinte
"A Magyar Tudományos Akadémia küldetésénél és alkotmányos státuszánál fogva politikai vitákba a jövőben sem kapcsolódhat be."

Freund Tamás, az MTA elnöke - fotó: mta.hu
Kifejti, hogy a tagok tudományos kiválóságuk és nem politikai nézeteik alapján kerülnek a testületeikbe, ugyanakkor a tagokat állampolgárként nem gátolja semmi a szólás szabadság gyakorlásában.
"A tudomány eredményeit a politika, a gazdaság és a tudomány legjobb erői is csak együtt tudják a közjó, az ország biztonsága és fejlődése szolgálatába állítani"
- írja Freund, majd állásfoglalását azzal zárja, hogy az MTA alapításának 200. évfordulója kivételes lehetőséget biztosít a mindenkori magyar politikai, gazdasági és tudományos közösség korszakokon és politikai megosztottságokon átívelő szövetségének kifejezésére.
Menczer-stílusban vitáznak az MTA-tagok a miniszter szerint
"Azt tudom mondani Menczer Tamás fellépésére, hogy úgy viselkedett, mint ahogy 60 felett az akadémián szokás ahhoz képest, ahogy Magyar Péter viselkedik másokkal"
- mondta az RTL-nek a Telex kamerája előtt Gulyás Gergely december elején. A miniszterelnökséget vezető miniszter arra nem adott magyarázatot, hogy miért rángatta bele egy politikai ügybe az MTA-t viccesnek szánt kijelentésével.
Pár nappal korábban történt Menczer Tamás elhíresült pécsi akciója, amikor a Fidesz kommunikációs igazgatója Pécsig utazott, hogy ott aztán egy gyermekotthon előtt beszéljen kocsmai stílusban Magyar Péterrel, aki épp ajándékokat vitt a bent lakó gyermekeknek. Ezt a fellépést hasonlította ahhoz, ahogy szerinte az Akadémia idős tagjai viselkednek.
A miniszter szavaira Rainer M. János, Széchenyi-díjas történész, levéltáros és a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) levelező tagja Facebook-posztban reagált. Az ironikus hangvételű írásban előbb azokra az MTA-val kapcsolatos kormányzati intézkedésekre utal, amelyek számos vitát váltottak ki az Akadémikusok között, majd Gulyás menczeres utalásával kapcsolatban leszögezte:
"Tisztelt Miniszter úr, kedves Gergely (ha megengedi)! Nem. Ott nem (sem) szokás. Üdvözlettel Rainer M. János (67) az MTA lev. tagja”