A magyar választási rendszer változásai (2010-2025) – I. rész

Kevesebb mint egy év múlva országgyűlési választások lesznek hazánkban. Így a következőkben kifejezetten a magyar törvényhozás tagjainak megválasztására szolgáló rendszerrel fogok foglalkozni. Írásom első felében a 2010 és 2014 közötti időszakra koncentrálok. Majd kitérek az ezután bekövetkezett módosításokra, illetve röviden körbejárom, mire készülhet ilyen tekintetben a kormánytöbbség a következő hónapokban. 

Az 1989-es rendszerváltozás időszakában létrehozott választási rendszerünkben az azt követő 20 év alatt csupán kisebb változások történtek. A legjelentősebb ezek közül a bejutási küszöb – a második szabad választások előtti – 1994-es felemelése volt 4-ről 5 százalékra. E húsz éven át stabilan működő vegyes rendszer keretei között nyert 2010-ben a Fidesz, kétharmados többséget szerezve. Amely segítségével 2011-ben hozzákezdtek a választási rendszerünk átalakításához. 

Milyen választási rendszer működött 2010-ig? 

A korábbi magyar hagyományokra építve az Ellenzéki Kerekasztal és az akkori állampárt egy vegyes, a listás (arányos) és az egyéni (többségi) választókerületek kombináló szisztémában egyeztek ki. 1990-től a választás kétfordulós volt, közvetlenül zárt területi listákra, és egyéni jelöltekre lehetett szavazni. Ezeket kapcsolta össze egy országos (kompenzációs) lista, ahová a töredékszavazatok, illetve a megyei/fővárosi szinten nem hasznosuló voksok érkeztek. Az egyéni választókerületekben a mandátumszerzéshez abszolút többséget kellett szerezni. Ahogy már utaltam rá, a listás mandátumok kiosztása tekintetében egy – explicit – választási küszöb is be volt építve. (Amely 1994-től lépcsős rendszerben működött 5%, illetve két vagy több jelölőszervezet esetén, 10 és 15%-kal.) 

A parlament létszámának csökkentése 

A 2011-es módosítások által a korábban 386 fős magyar országgyűlés mandátumainak száma 199-főre csökkent. Ehhez jött még hozzá a szavazati joggal nem rendelkező 13 nemzetiségi szószóló. 

A választási bizottságok átalakítása 

Az új szabályozás szerint az Országos Választási Bizottság (OVB) helyett a választások lebonyolítását felügyelő országos testület a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) lett. Ez önmagában csupán egy névváltoztatást jelent. Azonban ezen a területen komoly probléma a konszenzus hiánya. Az NVB tagjai többségben kormánypártiak, ami felveti a demokratikus deficit kérdését. 

Kétfordulós helyett egyfordulós rendszer 

Az egyik legkomolyabb változást a kétfordulós rendszerről az egyfordulósra való áttérés jelentette. Míg 2010-ig listára – a választás eredményessége esetén – csak az első körben lehetett szavazni, addig az egyéni választókerületekben – hacsak egy jelölt el nem érte az 50% plusz egy szavazatot – a választás kétfordulós volt. A második körbe azok a jelöltek kerülhettek, akik elérték a 15%-os támogatottságot, vagy az első három legtöbb szavazatot kapták. (Az esetleges visszalépések ezt nem érintették.) A 2014-es választások keretében a választók már csak egy alkalommal járulhattak az urnákhoz. Ezzel párhuzamosan az egyéni jelöltek győzeleméhez már elegendő a relatív többség megszerzése. 

A területi listák megszüntetése 

Az új rendszer szerint listás szavazatunkat már nem egy területi (megyei) listára adjuk, hanem közvetlenül egy országos listára. A területi listák megszűnésével a listás szavazatok, illetve az egyéni jelöltektől származó töredékszavazatok közvetlenül a pártok országos listáira kerülnek. A 20 területi lista esetében – ahol hivatalosan 152 képviselői hely sorsa dőlt el – a mandátumkiosztáshoz a Hagenbach-Bischoff-kvótát alkalmaztuk, a megmaradt országos lista tekintetében továbbra is a d’Hondt-módszer használatos.

2014 óta a hazai nemzetiségi önkormányzatok is állíthatnak listát. Ezekre csak a nemzetiségi névjegyzékben szereplő magyar állampolgárok szavazhatnak. Amennyiben egy-egy nemzetiségnek sikerül a kedvezményes kvóta szerinti listás mandátumszerzés, a pártlisták között annyival kevesebb mandátumot osztanak ki. Ez eddig csak a német nemzetiségnek sikerült, 2018-ban és 2022-ben. Egyfelől, eleve a legtöbb hazai nemzetiség nem számlál annyi tagot, amennyi a mandátumszerzéshez szükséges volna. Másfelől, sokan inkább nem regisztráltatják magukat, hiszen akkor már pártlistára nem szavazhatnak. A mandátumot nem szerző listák éléről kerülnek be a törvényhozásba a – szavazati joggal nem rendelkező – nemzetiségi szószólók. 

Jelöltállítási szabályok változása 

Az új szabályozás szerint az egyéni képviselőjelölteknek a korábbi 750 érvényes ajánlás helyett elegendő lett 500-at összegyűjteni. Ezzel párhuzamosan a 30 napos gyűjtési idő megfeleződött, a „kopogtatócédulák” helyett pedig bevezetésre kerültek a jelölőívek, vagyis a többes ajánlás intézménye. Utóbbi komoly visszaélésekre adott lehetősét, de erre még később visszatérek. Talán a legnagyobb változást a listaállításra vonatkozó előírások jelentették. Amelyek részben a területi listák megszüntetéséből következtek. Míg korábban egy-egy területi lista felállításához egy adott megyében az egyéni jelöltek egynegyedének felállítására – de minimum 2 jelöltre – volt szükség, illetve 7 területi lista kellett az országos listához. Addig az új törvény szerint 27 egyéni jelölt kellett – a fővárosban és kilenc (vár)megyében – ahhoz, hogy egy párt vagy pártszövetség országos listát állíthasson. 

A töredékszavazatokkal kapcsolatos változások 

Ilyen tekintetben az új magyar szabályozás szinte hungarikumnak számít. 2010-ben és azelőtt töredékszavazatot az a párt kapott, amelynek egyéni jelöltje egy adott választókerületben nem szerzett mandátumot. A nem hasznosult szavazatok felkerültek egy területi listára. 2014-től a győztes jelölt is kap töredékszavazatot, annak függvényében, hogy mennyivel nyerte meg a második helyezetthez képest a versenyt. Vagyis az a szavazatmennyiség is töredékszavazatnak minősül – és felkerül az országos listára –, amely a győztes és a második jelölt közt kialakult különbség (mínusz egy szavazat). Ilyen megoldást máshol keresve sem találunk. De még erre is visszatérek. 

Az egyéni és listás mandátumok arányának változása 

Témánk szempontjából ez egy kulcskérdés. Egy megfelelően hangolt vegyes rendszernek az az előnye, hogy egyszerre váltja mandátumokra a választói akaratot és hoz létre stabil többséget. 1990 és 2010 között a 386 fős törvényhozás 176 egyéni, illetve 210 (152+58) listás képviselőből állt. 2014 óta a 199 fős országgyűlés 106 egyéni és 93 listás mandátumra oszlik. A változás lehet, hogy a ház létszámának csökkenése miatt nem szembetűnő, pedig jelentős. 

Míg 2014 előtt az egyéni mandátumok aránya 45,6%, a listás képviselők aránya pedig 54,4%. Addig 2014 után ez gyakorlatilag megfordult: 53,3% lett az egyéni és 46,7% a listás képviselők aránya. 

Leegyszerűsítve azt mondhatjuk, hogy az arányos rendszerek illetve elemek arra szolgálnak, hogy egy parlamentben minél jobban megjelenjen a társadalom leképeződése. A többségi rendszerek, összetevők (egyéni körzetek) pedig arra valók, hogy a legerősebb párt stabilan, nagyobb többséggel kormányozhasson. Természeten a választói akarat ilyenkor eltorzul. A Fidesz által végrehajtott módosítás eredményeképpen, az egyéni mandátumok arányának növelésével választási rendszerünk közel 10%-kal eltolódott a többségi szisztéma irányába. Ezzel egyértelműen mindig a legerősebb pártnak kedvez. 

Új kampánytámogatási rendszer 

A Fideszes többség amellett, hogy elfogadott 2011-ben egy új országgyűlési képviselők választásáról, illetve 2013-ban egy új választási eljárásról szóló törvényt, szintén abban az évben alkotott egy „az országgyűlési képviselők választása kampányköltségeinek átláthatóvá tételéről” szóló törvényt is. Több mint 10 év távlatából már kijelenthetjük, hogy – az új jelöltállítási szabályok mellett – ez több célt is szolgált, az átláthatóságot biztosan nem. De erre részletesen írásom második részében térek majd ki. 

Határon túli magyarok szavazati joga 

2014 óta listára a – magyar állampolgársággal rendelkező – határon túli magyarok is szavazhatnak. Amennyiben regisztrálnak, levélben élhetnek szavazati jogukkal. Erre a kérdéskörre szintén bővebben a második részében térek majd ki. 

2010 vs. 2014 

Mindezek után nézzük meg a választási eredményeket, hogy a 2010-es és 2014-es szisztéma milyen mandátumarányokat eredményezett. 

Mint láthatjuk, az első ciklus folyamán végrehajtott módosítások – hasonló szintű részvétel mellett – lehetővé tették a kormánypártok számára, hogy 45%-os listás eredményt elérve a 2014-es országgyűlési választásokon megszerezzék a parlamenti mandátumok több mint kétharmadát. Miközben több mint 7%-ot vesztettek támogatottságukból, elveszítve közel 450 ezer szavazót négy év alatt. Listás választási eredményüket tekintve már meg sem közelítve az abszolút többséget szerezték meg a parlamenti mandátumok közel 67%-át. 

Mindezek alapján megállapíthatjuk, hogy az új alaptörvényben, illetve a választási rendszerben történt változtatások kisebb vagy nagyobb mértékben, de mind a pártrendszer domináns pártját juttatták előnyhöz. Közvetlenül segítve a kormánypártokat a nagyobb arányú mandátumszerzésben. 

Írásom második felében igyekszem összefoglalni a 2014 utáni változásokat. Majd megpróbálom számba venni, milyen módosításokra készülhetnek a kormánypártok az elkövetkező időszakban. 

A szerző Bajkó-Sokoray István okleveles politológus, független önkormányzati képviselő 

Fotó: YouTube / HírTV