Tegnap 10:42

Három kérdést szegez Orbán Viktornak Magyar Péter a letartóztatott javítóintézeti igazgató ügyében

Kontroll.hu
Kontroll.hu
Három kérdést szegez Orbán Viktornak Magyar Péter a letartóztatott javítóintézeti igazgató ügyében

Újabb fotót tett közzé Magyar Péter a prostikat futtató javítóintézeti vezetőről, amelyen a férfi fideszes politikussal pózol. J. Péter Pál külföldi férfiaknak közvetítette ki a korábban a gyermekotthonban nevelkedő lányokat.

A rendőrség szerint egy fővárosi luxushotelbe szervezték meg a légyottokat az elkövetők, de az is előfordult, hogy a gyanúsított nővérénél került sor a prostitúciós tevékenységre – mondta az RTL -nek Németh-Kész Mónika a Nemzeti Nyomozó Iroda szóvivője. A futtatók alkalmanként 60-70 ezer forintot kértek, amiből a lányok semmit sem kaptak.

A gyanú szerint J. Péter Pál, a Budapesti Szőlő Utcai Javítóintézet igazgatója és beosztottjaként dolgozó élettársa először pártfogolt, majd prostituáltként futtatott két, korábban gyermekotthonban felnőtt, nehéz sorsú lányt, úgy, hogy papíron a javítóintézetben alkalmazták őket. Az igazgató irányított, élettársa pedig egyezkedett a szexhirdetésre jelentkezőkkel, és kezelte a pénzt.

J. Péter Pál országosan ismert gyermekvédelmi szakember számított, tavaly a fideszes vezetésű Dunakeszitől közbiztonsági díjat kapott. Dióssy Csaba kormánypárti polgármester egyelőre az ártatlanság védelmére hivatkozva azt mondta, csalódott lesz, ha bebizonyosodik a gyanú. 

 „Az ő megítélése nagyon jó volt szakmailag, Magyarországon az egyik legjobb szakembernek tartották” – mondta.

A rendőrség honlapja szerint a Készenléti Rendőrség munkatársai az elfogáskor lefoglaltak számos adathordozót, feljegyzéseket és iratokat, melyek alátámasztják bűnösségüket. A biznisz nem mehetett rosszul, ugyanis a helyszínen 120 millió forintot foglaltak le különböző devizákból. Zárolták a bankszámlákat, az ingatlan zár alá került és a járműveiket is elszállították. Emellett a férfi irodájában a széfben is rengeteg készpénzt találtak.

Magyar Péter közösségi oldalán arról ír, hogy J. Péter Pálról többen is azt állítják, a Fidesz felső vezetéséhez és a gyermekvédelmi rendszer vezetőihez is nagyon jó kapcsolatok fűzték, ennek köszönhető az is, hogy kinevezték a Szőlő utcai Intézet vezetőjének.

A Tisza Párt vezetője egy képet is kiposztolt, amelyen Cseresnyés Péter Zala megyei fideszes országgyűlési képviselővel látható együtt. Azt is nehezményezi, hogy számtalan kinevezést és elismerést kapott, ráadásul a bicskei pedofil botrány után elrendelt szigorú átvilágítás után is a helyén maradhatott. 

Magyar Péter három kérdést fogalmaz meg a miniszterelnöknek az üggyel kapcsolatban. 

- Kikkel állt kapcsolatban a kormányból és a Fideszből a letartóztatott igazgató?

- Hogy lehet még a helyén a szakterület vezetője, az illetékes államtitkár és miniszter?

- Hány hasonló rém tevékenykedik a kiskorúak és fiatalkorúak ellátásáért felelős intézményekben?

J. Péter Pál és élettársa ellen emberkereskedelem, kényszermunka és közfeladati helyzettel visszaélés bűntettének gyanúja miatt indult eljárás, elrendelték mindkettőjük letartóztatását egy hónapra.

 

Csatlakozzon hozzánk közösségi oldalainkon is!
Ne maradjon le semmiről...
Iratkozzon fel hírlevelünkre