Lepattant a volt jegybankelnök köre a Tiszáról
Sikertelenül próbálta becserkészni Magyar Péteréket Matolcsy György köre. Még a pártnak tanácsot adó ügyvéd irodájával is megpróbálhattak leszerződni, de pártelnök ezt személyesen akadályozhatta meg a Telex írása szerint.


Védelmet kereshetett az MNB alapítványi pénzköltéseivel kapcsolatban kirobbant botrány után Matolcsy György köre a Tisza Párt környezetében, de minden kapcsolatfelvételt elutasítottak még a párt alsóbb szintjein. A Telex az ügyre rálátó forrásokra hivatkozva azt írja, hogy miután az Állami Számvevőszék feljelentést tett a visszaélésgyanús alapítványi gazdálkodása miatt, Matolcsy György találkozott Orbán Viktor miniszterelnökkel, de azt nem tudni, hogy mi hangzott el ezen a beszélgetésen.
A találkozó után nem sokkal Matolcsy Ádám, a volt jegybankelnök fia azzal nyugtatta az alapítványi pénzből megvásárolt lengyel GTC Group vezetését, hogy nem kell tartaniuk a következményektől, mert minden törvényes volt, amit csináltak. A találkozóra abban a II. kerületi épületben került sor, amelyet a Matolcsy-kör bázisaként tartanak számon. Matolcsy Ádámék egészen addig tűntek magabiztosnak, ameddig be nem fagyasztották a jegybanki munkákból milliárdossá váló barátja, a Raw-csoportot birtokló Somlai Bálint privát bankszámláját májusban.
Már április végén megpróbált a jegybanki alapítványokon nyerészkedő kör kapcsolatba kerülni az egyre erősebbé váló Tisza Párttal. A lap információi szerint már tavaly nyáron összehoztak volna egy informális találkozót a pártvezetéssel, de ez is ugyanolyan sikertelen volt, mint a tavaszi kapcsolatfelvételi kísérlet, amit már azelőtt elutasítottak, hogy az Magyar Péterig egyáltalán eljutott volna.
Somlai Bálinték azzal a Gál András ügyvéddel is elkezdték szorosabbra fűzni a viszonyt, aki tanácsadóként segíti a Tiszát. Ő képviselte korábban a bicskei gyermekotthon-igazgató áldozatait, a pártnál annak a csapatnak a munkáját segítette, amely a NER korrupciós ügyeiről gyűjtött információkat.
A Telex azt írja, hogy miután kiderült, hogy Gál ügyvédi irodája pénzt kapott a Matolcsy-körtől, Magyar Péter elfogadhatatlannak nevezte a kapcsolatot és gyakorlatilag visszautaltatta a pénzt az ügyvédi irodával.
Gállal kapcsolatban a Tisza Párt sajtóosztálya azt írta az oldal megkeresésére, hogy az ügyvéd semmilyen formális kapcsolatban nincs a párttal, csupán gyermekvédelmi jogi szakértőként ad tanácsokat és emiatt vesz részt a párt gyermekvédelmi konferenciáján.