Tegnap 15:57

Nem fizettek Mészárosék az alvállalkozóknak, kirúgták a cégvezetőt

Kontroll.hu
Kontroll.hu
Nem fizettek Mészárosék az alvállalkozóknak, kirúgták a cégvezetőt

Mészáros Lőrinc egyik legsikeresebb cégének a V-Híd-nek az alvállalkozói sok esetben csak késve kapnak szerződéseket, sőt, az is előfordul, hogy még a kifizetések is csúsznak, holott a cég tavaly is tetemes bevételre tett szert. Az eset bemutatása után kirúgták Sárváry István vezérigazgatót.

Korábban a sajtó a V-Híd által elnyert „Ferencváros–Kelenföld vasútvonal kapacitásbővítés” nevezetű projekttel kapcsolatban próbálta kideríteni a 444, hogy pontosan ki alkalmazza az ott dolgozókat. A munkások elmondása szerint ők voltak az alvállalkozók. Pontosan úgy fogalmaztak: „V-Híd-as építkezés, de mi vagyunk az alvállalkozók”. 

A 444 viszont arról számolt be a V-Híd magas körei alapján, hogy a munkásokat foglalkoztató cégnek semmilyen szerződése nem volt az aznap elvégzett munkára, így hivatalosan semmi keresnivalójuk nem volt ott a területen. Ez ráadásul nem is egyedi eset volt, hasonló dolgot tapasztaltak Adonyban és két másik, budapesti vasúti építkezésnél is.

A szóban forgó cégek évek óta úgy dolgoznak, hogy késve érkeznek meg a szerződések, sőt, az is gyakran előfordul, hogy a kifizetések is csak jelentős csúszással érkeznek.

A lap szerint ennek a kényszerhelyzet az oka, ugyanis Mészáros Lőrinc építőcége, a V-Híd az utóbbi években gyakorlatilag monopolhelyzetbe került, ezért az alvállalkozók tehetetlenek – sokan közülük már a csőd szélén billegnek. A fizikai munkásokat nem alkalmazó V-Híd tavalyi részletes beszámolójából az is kiderült, hogy 87,1 milliárd forintot költöttek „építés szerelési munkákhoz kapcsolódó igénybe vett szolgáltatásokra”. 

Vagyis ezt az összeget fizették ki az alvállalkozóknak az elvégzett munkákért. Eközben azonban a cég tavalyi bevétele szinte teljes egészében, 98 százalékban építési munkákra szóló közpénzes megbízás volt: összesen 184,5 milliárd forint. A V-Híd 2023-ban 51 milliárdos profitot termelt, amit egy az egyben ki is vettek a cégből.

Az eset bemutatása után azonnali hatállyal távozott Sárváry István, a Mészáros Lőrinc tulajdonában álló V‑Híd Zrt. vezérigazgatója – a távozás „közös megegyezéssel” történt, de a Szabad Európa információi szerint Mészáros Lőrinc rendelte el a menesztését. A kirobbant belső vita egy korábbi összeszólalkozás kapcsán erősítette az elégedetlenséget. Sárváry helyett ideiglenesen Deák Gábor, a ZÁÉV vezérigazgatója veszi át a vezetői feladatokat
 

Csatlakozzon hozzánk közösségi oldalainkon is!
Ne maradjon le semmiről...
Iratkozzon fel hírlevelünkre
Kapcsolódó tartalmak