Ma 10:46

Kéri László: Elképzelhető, hogy Orbánék tudatosan sodorták vállalhatatlan helyzetbe az államfőt

Kontroll.hu
Kontroll.hu
Kéri László: Elképzelhető, hogy Orbánék tudatosan sodorták vállalhatatlan helyzetbe az államfőt

A magyar kormány reakciója egyértelmű a Munkácsot ért orosz rakétatámadással kapcsolatban: az Orbán-kormány és Sulyok Tamás sunyít, lapít és mellébeszél – emelte ki Kéri László politológus a Kontroll csütörtök esti rendkívüli adásában. A szakértő szerint világossá vált, hogy a kormány álláspontja az orosz–ukrán háborúban hosszú távon nem tartható, hiszen a valóság és a hivatalos kommunikáció között egyre nagyobb a szakadék.

Az, hogy Sulyok Tamás Facebook-posztjából utólag kikerült az a tény, amely szerint a támadást az orosz hadsereg hajtotta végre, Kéri szerint aligha tekinthető puszta véletlennek. Az eset sokkal inkább arra utal, hogy a hivatalos elnöki kommunikáció is állandó kontroll alatt áll, és ha kell, pillanatok alatt igazítják a kormányzati narratívához. Ez akár magyarázható is azzal, hogy egy beosztott „elővigyázatosságból” vagy – Kéri szerint – gyávaságból módosította a szöveget, nehogy az államfő szavai ellentmondjanak az Orbán-kormány eddigi óvatos, Moszkvát kerülő kommunikációjának.

Orbán Viktor délutáni Facebook posztja azonban egyértelművé tette, hogy a Fidesz – legalábbis formálisan – nem tagadja le a tényt: a támadást valóban az orosz fél hajtotta végre. Ez a fordulat Kéri szerint jól mutatja, mennyire ingatag a kormányzati álláspont, és mennyire kényszerpályán mozog a kabinet, amikor egyszerre próbál megfelelni a nyugati szövetségesek elvárásainak és az orosz kapcsolatok fenntartásának.

A politológus szerint az sem elképzelhetetlen forgatókönyv, hogy a kormánypárt tudatosan sodorja vállalhatatlan helyzetbe az államfőt a közelmúltban egyre gyakoribb ki nem kényszerített hibákkal. Egy ilyen forgatókönyv esetében Sulyok Tamás politikai hitelessége a jelenleginél is tovább csökkenne, így az esetleges leváltása vagy lemondatása már nem váltana ki komoly társadalmi felháborodást. 

„Ha más utat nem lát Orbán Viktor, mint azt, hogy így is–úgy is elveszíti a választást, akkor Sulyok lemondása vagy lemondatása révén szabaddá válhat a köztársasági elnöki pozíció” – hangsúlyozta Kéri.

Ez a helyzet pedig – tette hozzá – új távlatokat nyitna a Fidesz számára. A kétharmados parlamenti többség birtokában ugyanis a kormány könnyedén átalakíthatja az államfő szerepét: a jelenlegi szimbolikus, inkább protokolláris tisztségből valódi politikai hatalommal bíró pozíciót hozhat létre. Amennyiben ezt a szerepet Orbán Viktor töltené be, azzal Kéri László szerint a lengyel modellt valósítaná meg Magyarországon – ahol az államfő sokkal aktívabb, sőt döntő befolyással rendelkezik a politikai folyamatokra.

Mindez azt jelentené, hogy Orbán Viktor egyfajta „második hatalmi centrummá” válhatna: egyszerre maradna meg a Fidesz szellemi vezetőjeként, miközben új, intézményesített elnöki jogkörökkel bírna. 

Ez nemcsak a hazai politikai berendezkedést alakítaná át gyökeresen, hanem Magyarország nemzetközi megítélését is, hiszen az uniós partnerek számára egy ilyen fordulat a demokratikus fékek és ellensúlyok további leépítésének tűnne – nyilatkozta a Kontrollnak a politológus.

A Kéri Lászlóval készült teljes telefonos interjút itt hallgathatják meg:

A munkácsi rakétatámadást elemző műsorunk és a helyszíni tudósítás itt is újra megtekinthető:

Csatlakozzon hozzánk közösségi oldalainkon is!
Ne maradjon le semmiről...
Iratkozzon fel hírlevelünkre
Kapcsolódó tartalmak