2025.10.20. 15:23

Zsoltibácsizástól és a szőlőutcázástól volt hangos az Országgyűlés - a gyermekvédelemről vitáztak a parlamentben

Zsoltibácsizástól és a szőlőutcázástól volt hangos az Országgyűlés - a gyermekvédelemről vitáztak a parlamentben

Ismét előkerült a szőlőutcázás és a zsoltibácsizás az Országgyűlés plenáris ülésének nyitónapján. A gyermekvédelemről vitáztak a honatyák. Szabó Tímea arról beszélt a Szőlő utcával kapcsolatban, hogy a Fidesz kétszer is megakadályozta a parlamenti vizsgálóbizottság felállítását, illetve azt is hozzátette, hogy a kormány „gyalázatos szómágiát” alkalmaz az ügyben. 

„Azt hiszik, hogy ha sokszor elmondják, hogy ez álhírbotrány, akkor ez az lesz”

 – tette hozzá. Azt is mondta, hogy az ügy kezeléséről a Tanú című film jut eszébe, de szerinte akkor sem tudják elterelni a figyelmet arról, hogy az igazság kiderítése közös érdek. Szabó Tímea azt is kijelentette, hogy a Fidesz a felelős a bántalmazások miatt. 

Rétvári Bence miniszterhelyettes válaszolt, aki a válaszában arról kezdett beszélni, hogy Szabót különleges EBESZ-képviselőnek nevezték ki, ezután pedig röviden hozta szóba a Szőlő utcai ügyet. Mint mondta, Juhász Péter Pál letartóztatásban van, ez pedig a kormány ellenőrzései miatt történhetett. Ezután az új büntetőtörvénykönyvről, a titkos menedékházakról, a pedofil nyilvántartásról és az otthon gondozási díj bevezetését emlegette. 

„Mi hozunk jogszabályokat, amiket Önök nem támogattak. Önökre soha nem lehetett számítani, amikor gyermekvédelemről volt szó”

– tette hozzá az államtitkár. 

A DK-s Barkóczi Balázs is a gyermekvédelem témájáról beszélt, bár szerinte  a jelenlévő fideszes képviselők „már szabadulnának Zsolti bácsi árnyékától”, és a Szőlő utcai botránytól. Azt is elmondta, hogy a kormánypártok nem mondanak igazat akkor, amikor azt mondják, a Szőlő utcában nem volt kiskorú áldozat. 

Majd pedig – mikor arról beszélt, hogy Juhász Péter Pál ügyét összevonták a Zirzen Janka Gyermekotthon és az Ózd környéki gyermekotthonok ügyével, elmondta azt is újra, hogy „a Zirzen Janka Gyermekotthonból a gyanú szerint fekete autókkal vitték el kiskorú lányokat és fiúkat két magasrangú politikushoz” illetve hogy „a sajtóban elterjedt információk szerint egy bizonyos Zsolti bácsi, egy befolyásos politikus használt ki szexuálisan államilag gondozott gyermekeket Ózd környékén”.

A DK képviselője szerint ezen információk alapján valószínű, hogy egy Budapesttől Ózdig terjedő pedofilhálózat van az ügy hátterében, amelynek tagjai (köztük politikusok is) ezekből az intézetekből szedik össze az áldozataikat, akiket előbb megrontanak, majd prostituáltakat csinálnak belőlük. Barkóczi kifogásolja, hogy a kormány ennek ellenére sem tesz semmit, aki viszont felhívja ezekre az ügyekre a figyelmet, azt „soha nem látott megtorlással fenyegetik”. Végül úgy zárta a felszólalását, hogy 

„Zsolti bácsi, és a Zsolti bácsik börtönbe fognak kerülni, ennyit ígérhetünk”.

Erre a felszólalásra is Rétvári Bence válaszolt, szerint az ellenzék hetek óta fújja az „álhírbotrányt”, sunyin, sejtetve, bizonyítékok nélkül vádolnak meg embereket. Ezután azt kérdezte, hogy kifizette-e a DK azt az 5 millió forintot, amit még Dobrev Klára ajánlott fel annak, aki bizonyítékokkal tudja igazolni a már említett „két magasrangú politikus” személyazonosságát és érintettségét. Bő fél percig csak a DK-s padsor tagjait kérdezgette, hogy kifizették-e a pénzt, majd kijelentette, ha nem fizettek, az egy beismerése annak, hogy a DK-nak nincs bizonyítéka. Ezt követően Rétváti Bence a Zsolt bácsiról először beszélő Látó Jánost kezdte el szidni. 
 

Csatlakozzon hozzánk közösségi oldalainkon is!
Ne maradjon le semmiről...
Iratkozzon fel hírlevelünkre
advertisement
Kapcsolódó tartalmak