2025.10.31. 15:21

Kutatás: A Békemenet az időseké, a Nemzeti Menet a fiataloké lett

Kontroll.hu
Kontroll.hu
Kutatás: A Békemenet az időseké, a Nemzeti Menet a fiataloké lett

Szociológusok kutatták meg a két vonulás résztvevőinek társadalmi összetételét és meghatározó különbségekre leltek.

Míg a Békemeneten több idős és vidéki ember vett részt, és az alacsonyabb iskolai végzettségű vonulók voltak kicsivel magasabban reprezentálva, addig a Nemzeti Menet vonulói között többségben voltak a budapestiek, a diplomások és a fiatalok – röviden talán így összegezhető annak a gyors vizsgálatnak az eredménye, melyet az ELTE Társadalomtudományi Központ Politikatudományi Kutatóintézetének munkatársai végeztek.

A kutatók szociológiai módszerekkel mérték fel mind a Békemenet, mind pedig a Nemzeti Menet résztvevőinek társadalmi helyzetét, nem és életkor szerinti megoszlását, a vonulók iskolai végzettségét, de az iránt is érdeklődtek, ki honnan, milyen településtípusról érkezett a fővárosba, és, hogy mikor döntötték el, hogy részt vesznek valamelyik megmozduláson.

Az adatok részletes vizsgálata ugyanakkor árnyaltabb képet ad a két menet résztvevőiről.

Eszerint mind a két meneten a férfiak voltak többségben, a Nemzeti Menetre azonban inkább a fiatalok mentek, miközben a Békemenet résztvevőinek 48 százalékát a 60 évnél idősebbek tették ki.

Bár az iskolai végzettségben a két menet közötti különbség nem jelentős, a Békemeneten valamivel magasabb arányban vettek részt alacsonyabb végzettségűek, és alacsonyabb arányban az egyetemi diplomával rendelkezők, míg a Nemzeti Menet résztvevőinél ez fordított arányban volt jellemző.

A lakhelyben már nagyobb különbségek voltak.

A Békemenet résztvevőinek mindössze egyharmada volt budapesti, 21 százaléka pedig községből érkezett, a Nemzeti Menet vonulóinak viszont több mint fele volt fővárosi, és csak 6 százaléka érkezett valamelyik községből.

A felmérésben azt is megkérdezték a résztvevőktől, hogy mikor döntötték el, hogy kimennek a két menetre. A Békemenetesek régebb óta készülődtek az eseményen való részvételre, mint a másik csoport tagjai, amit a kutatók annak tudtak be, hogy az előbbiek közül többen érkeztek vidékről, ezért az utazást korábban meg kellett szervezniük.

A politika iránt mindkét résztvevői csoport tagjait nagyfokú érdeklődés jellemezte a kutatás szerint, viszont abban nagy különbség volt, ki, hogyan ítéli meg a demokrácia jelenlegi állását Magyarországon. A Nemzeti Menet résztvevői ebben jóval kritikusabban nyilatkoztak - értelem szerűen.

A kutatásban összevetették a mostani adatokat korábbi fideszes és ellenzéki vonulások adataival, olyanokkal, amikor a megmozdulások egy időben történtek.

Itt arra jutottak, hogy a mostani Békemenet résztvevőinek összetétele nagyjából ugyanilyen volt nem, életkor és lakhely szerint, csak most már jóval kevesebb volt a diplomás, viszont közben a középfokú végzettséggel rendelkezők többen lettek a menetben. Mivel Tiszás rendezvények korábban nem voltak, így a Nemzeti Menetet a 2021-2022-es összellenzéki demonstrációkkal hasonlították össze. Ezek alapján csökkent a 60 évesnél idősebb korosztály aránya, de megnőtt a középkorú korosztály részvétele. És itt is nőtt a középfokú végzettségűek aránya. Emellett most többen érkeztek a megyeszékhelyekről, a kisebb városokból és kevesebben a fővárosból.

A megkérdezett emberek többségének egy hosszabb, online kérdőívet kellett kitölteniük, a most publikált gyorsjelentés viszont helyszíni gyors interjúkra épült, amikből jóval kevesebb volt, mint az online verzióból. 

Csatlakozzon hozzánk közösségi oldalainkon is!
Ne maradjon le semmiről...
Iratkozzon fel hírlevelünkre
Kapcsolódó tartalmak