Összecsapott Orbán és Magyar, színre léptek a Humanisták – Best of Kontroll
Győr volt az első olyan állomás, amikor Magyar Péter és Orbán Viktor is egyszerre tartózkodott a városban – mind a ketten a saját országjárásukon. A Digitális Polgári Körök offline eseményére nem engedtek be akárkit, a Kontroll stábja a bejárat előtt forgatott egy riportot a gyülekezőkkel. Cseh Katalin és Barabás Richárd alaposan felkavarták az amúgy sem nyugodt közéletet: Humanisták néven új pártot hoznak létre, és indulnak majd a választáson. Ezek voltak a hét legizgalmasabb témái a Kontrollon.
A józsefvárosi időközi választást a függetlenként induló Horváth Alexander nyerte 52,54 százalékkal, maga mögé utasítva a Fidesz jelöltjét, Pálovics Emese Csillát, aki a szavazatok 38,3 százalékát szerezte meg.
Orbán Viktor a washingtoni út alatt kampányra való pénzt is kaphatott Donald Trumptól.
Mészáros Lőrinc interjút adott az Indexnek, amelyben nagyon rövidre zárt minden Hatvanpusztával, Magyar Péterrel és zebrákkal kapcsolatos kérdést.
Két névtelen forrás arról beszélt a Szőlő utcával kapcsolatban, hogy már tíz éve lehetett tudni, hogy gyerekeket futtatnak, mégsem tett senki semmit.
Orbán Viktor interjút adott Rónai Egonnak az ATV-ben, a reakciók pedig elég vegyesek.
Szabó Tímea is bejelentette, hogy elindul a választáson, ám azt még nem tudni, hogy pontosan milyen formában.
Drámai hangulatú videóban jelentette be Barabás Richárd, hogy elindul a 2026-os választásokon, amiben Cseh Katalin, a Momentum országgyűlési képviselője lesz a társa – a párt neve Humanisták.
Ilyen volt az első vidéki összecsapás Magyar Péter és Orbán Viktor között.
Vitézy Dávid szerint a Humanisták Pártja Karácsony Gergely színre lépését készíti elő.
Epstein nem sokkal a halála előtt megpróbálta felvenni a kapcsolatot Putyinnal és Lavrovval, hogy besározza Donald Trumpot is, de nem járt sikerrel.
Orbán Viktor hosszú interjút adott az Alex Springer erősen jobboldali vezérigazgatójának.
A Humanisták Pártjának felbukkanását szerzőnk, Szolga Bálint sem hagyta szó nélkül.
Zalatnay István megkísérelte megbecsülni a mandátumokat az aktuális pártpreferenciák alapján.
Videós tartalmak a Kontrollon:
November 8-án az erzsébetvárosi Romano Kherben tartották meg roma civil szervezetek képviselői az év egyik legfontosabb közéleti találkozóját. A zártkörű beszélgetést és vitát követően pedig bemutatták egy közös roma deklaráció tervezetét, amely a következő évek céljait és feladatait fogalmazza meg.
A jogállamiság helyreállításának lehetőségeiről szóló sorozatában Kéri László politológus ezúttal Szente Zoltán alkotmányjogásszal, alkotmánytörténésszel beszélgetett, aki szerint a Fidesz beláthatatlan károkat okozott az alkotmányosság szempontjából az elmúlt 15 évben.
Bármi történik vele a bírósági eljárás végén, a karitatív szervezeteik folytatják majd az elesettek segítését – mondta Iványi Gábor, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség lelkésze, az Oltalom Karitatív Egyesület vezetője a Kontrollnak adott interjújában.
November 12-e a szociális munka napja, ebből az alkalomból az ágazat dolgozói több megmozdulást is szerveztek Budapesten. Délelőtt 11-kor a Magyar Köztisztviselők és Közalkalmazottak Szakszervezete (MKKSZ) tartott utcafórumot a Kossuth téren, délután négytől pedig az Új Szemlélet csoport hirdetett kiállást NEM ELÉG! címmel a Nyugati térre.
Drámainak nevezte a hazai költségvetés helyzetét Bod Péter Ákos, a Magyar Nemzeti Bank egykori elnöke. A közgazdász szerint az unokáink jövőjét éli fel az Orbán-kormány. Az interjúban kérdeztük az amerikai gazdasági ígértekről, valamint Orbán Viktor és Nagy Márton gazdasági miniszter nyilatkozatairól.
Ebben az évadban is hetente jelentkezett a Szabadsajtó Klub a kontroll.hu-n. A műsorvezető változatlanul Gulyás Balázs, aki ezúttal is Tóta W. Árpáddal, a HVG publicistájával, Stumpf Andrással, a Válasz Online újságírójával és Tompos Ádámmal, a Magyar Hang riporterével vitatta meg az elmúlt hét legfontosabb közéleti eseményeit.
Sorban állás és rendőrségi kordon várta a kormánypárt híveit a Digitális Polgári Körök győri gyűlésén, ahol Orbán Viktor mellett Szijjártó Péter is színpadra lépett. A sorban álló DPK-tagokat a választási esélyekről, Magyar Péterről és a háborúról kérdeztük, majd lehetőségünk volt Menczer Tamástól a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatójától is kérdezni.