Nincs felzárkózás: sereghajtóként toporog a magyar egészségügy az Eurostat szerint

Az Európai Unió tagállamai 2023-ban összesen 1720 milliárd eurót fordítottak egészségügyi kiadásokra, ami az EU teljes GDP-jének 10 százalékát jelentette, amitől Magyarország messze elmarad. Kincses Gyula szerint „nincs drámai romlás, de felzárkózás sem” – igaz, nehéz a lista végén tovább romlani.

Az Eurostat adati szerint az utolsó statisztikában lezárt évben, 2023-ban a folyó egészségügyi kiadások tekintetében messze Németország áll az élen 492 milliárd euróval, mögötte Franciaország (325 milliárd), Olaszország (179 milliárd) és Spanyolország (138 milliárd) következik. A GDP-arányos egészségügyi ráfordításokat nézve szintén Németország vezet 11,7 százalékkal, majd Franciaország (11,5 százalék), Ausztria és Svédország (11,2–11,2 százalék).

Ezzel szemben négy tagállamban – Luxemburgban, Romániában (mindkettő 5,7 százalék), Magyarországon (6,4 százalék) és Írországban (6,6 százalék) – 7 százalék alatt maradtak a GDP-arányos egészségügyi kiadások.

Az egy főre jutó összegek is jól mutatják az olló szétnyílását: míg 2014-ben 2668 euró volt az EU-s átlag, 2023-ra ez 3835 euróra nőtt. A legnagyobb emelkedést Románia produkálta (155,6 százalék), míg a legkisebb növekedést Svédországban mérték (15,2 százalék). 2023-ban Luxemburgban volt a legmagasabb az egy főre jutó egészségügyi kiadás (6888 euró), míg Romániában még az 1000 eurót sem érte el. A különbség így 7,1-szeres.

Luxemburg esetében ugyanakkor érdemes figyelembe venni, hogy bár az egy főre jutó kiadás kiugróan magas, az egészségügyi ráfordítás GDP-arányos mutatója mégis alacsony. Ennek oka, hogy az ország GDP-jét jelentősen növelik a határon túl lakó, de Luxemburgban dolgozó ingázók, akiknek egészségügyi kiadásai viszont nem jelennek meg a statisztikában.

„Nincs drámai romlás, de nincs felzárkózás sem”

A magyar adatokkal kapcsolatban Kincses Gyula, a Magyar Orvosi Kamara korábbi elnöke a Kontrollnak értékelt: a statisztikák alapján a magyar egészségügy helyzete továbbra is változatlanul gyenge. Mint fogalmazott: „Nincs drámai romlás.” Ugyanakkor hozzátette:

„Nincs látványos leszakadás, de nincs javulás, és felzárkózás sem.”

Legrosszabbul a megelőzhető halálozási mutatók alakulnak. Erről azt mondta:

„A megelőzhető halálozást tekintve vagyunk nagyon rosszak, de ez nem (csak) az ellátórendszer sara. Az egyik oldalról az egyének saját felelőssége az életmódjuk miatt, de ebben közrejátszhat a gazdasági helyzet és a társadalmi minta is.”

Kincses szerint ebben a kormányzati kommunikáció is szerepet játszik:

„A kormány prominensei 2010 óta negatív mintát sugallnak e tekintetben. Vagyis a zsíros, egészségtelen, hagyományos magyar konyha propagálása, mint kulturális identitás, és hát az alkohol. Sőt, a házipálinka ráadásul, ami különösen veszélyes.”

Hosszú várólisták, elavult struktúra

A szakember szerint az ellátórendszer egyik legnagyobb gondja a hozzáférés. Sok beteg csak hónapok alatt jut el vizsgálatokra vagy korszerű terápiákhoz. A gyógyszerengedélyezés lassúsága szintén akadály.

Kincses úgy látja, hogy az orvoslétszám „számszerűen nézve megfelelő”, de rosszul szervezett. Túl sok az idősebb orvos, miközben hiányzik a gyakorló középgeneráció, a legnagyobb probléma azonban nem is az orvoshiány, hanem a nővérhiány.

Sokat költ a lakosság saját zsebből, azt is rosszul

Az Eurostat-adatokat értékelve Kincses arra is felhívta a figyelmet, hogy Magyarország nemcsak összességében költ keveset egészségügyre, de a lakosságra háruló terhek is túl magasak:

„A lakossági kiadásoknak is rossz az összetétele, mert a zöme közvetlen kiadás, és nem előtakarékosságból, egészségpénztárból költenek erre az emberek, és magán egészségbiztosítása is kevés embernek van.”

A probléma lényege, hogy sok magyar számára hónapról hónapra dől el, meg tudja-e engedni magának a gyógyszert vagy egy magánvizsgálatot.

„Attól függ, hogy a hónap végén még meg tudják-e engedni maguknak a gyógyszert vagy a magánvizsgálatot, hogy mennyi pénz maradt a hóvégére, ahelyett, hogy mondjuk az egészségpénztári számlán gyűlne az erre fordítható összeg.”

Arra a kérdésre, miért nem terjedt el jobban az egészségpénztári megtakarítás, azt mondta:

„Ennek nincs elterjedt kultúrája nálunk, másrészt pedig a kormányzati adóterhek azt eredményezik, hogy a munkáltatónak és a munkavállalónak is jobban megéri mondjuk egy SZÉP-kártya, mint egy egészségpénztári kártya, mert ugyanabból a költségből többet lehet adni.”