Ma 09:41

Egy csellengő fiú történetét mutatta be Magyar Péter

Egy csellengő fiú történetét mutatta be Magyar Péter

Magyar Péter és Bódis Kriszta együtt mutatta be egy 11 éves, gyermekvédelmi intézetben nevelkedő fiú történetét. A videóban nem mutatták a fiú arcát, a hangját eltorzították, és csak Martinként hivatkoztak rá. Azonban a videó ellenérzéseket váltott ki a gyermekvédelmi aktivista Pető Attilából.

Magyar Péter csütörtökön találkozott a fiúval, akit a tarnazsadányi lakossági fórum után mutattak be neki. Martin szerdán Budapesten, az Oktogon tér közelében kéregetett az utcán, miután néhány hete megszökött a szolnoki gyermekotthonból. Nappal kéreget, éjszaka pedig különböző lépcsőházakba próbál behúzódni. A fiút vér szerinti szülei a kórházban hagyták, ezt követően egy kecskeméti házaspár nevelte nyolc évig, ahonnan végül azért emelték ki, mert az apja meghalt, és az anyja is beteg lett.

Nyolcéves korában egy befogadó otthonba került, de elszökött, mert ott is bántották. Ezután Szandaszőlősre, majd Szolnokra került, ahonnan több mint két hónapja távozott, mert ott sem érezte biztonságban magát. Úgy fogalmazott: „Nem szeretnék bent lenni, mert mindig megvernek”. Az iskolából is gyakran lógott el, és arról is beszélt, hogy arra kényszerítették, hogy betörjön egy hamburgerezőbe.

Magyar Péter kérdésére, hogy ha visszaviszik Szolnokra, megint megszökne-e, úgy válaszolt: igen.

„Tél van, vagy sem, ígyis-úgyis megvernek, és én ezt nem fogom kibírni”.

A politikus szerint azonban a jelenlegi szabályok szerint nincs más lehetőség, mint visszavinni a fiút Szolnokra. „Szerencsére rengeteg szolnoki barát és ismerős jelentkezett már, akik figyelni és segíteni fogják őt. Köztük gyerekek is” – írta, hozzátéve, hogy azért mutatták be a 11 éves Martin történetét, „mert több mint ezer gyermek van hozzá hasonlóan szökésben. Közülük sokan drogkartelek és szexuális bűnözők kezébe kerülnek”.

Martinra a kéregetés közben figyelt fel valaki, aki hazavitte, és adott neki enni. Csütörtökön a gyerek kérésére mentek el a Tisza Párt tarnazsadányi fórumára. A Tisza Párt elnöke szerint sokáig mérlegelték, hogy elkészítsék-e a beszélgetést, de végül úgy döntöttek, igen, mert a helyzet szélesebb társadalmi problémát is jelez.

„A magára hagyott, súlyosan traumatizált kisgyermekek ügye nem pártpolitikai kérdés. Minden magyarnak össze kell fogni, hogy ezeknek a gyerekeknek is legyen valódi gyerekkoruk és esélyük egy boldog és kiegyensúlyozott felnőttkorra. A felelősségünk közös” – írta Magyar Péter.

Pető Attila gyermekvédelmi aktivista aggályai

Pető Attila, a papi pedofília egykori áldozata és gyermekvédelmi aktivista, nem értett egyet a videó megjelenésével, ezért nyílt levelet intézett Magyar Péterhez és Bódis Krisztához, valamint a Szőlő utcai áldozatokkal interjút készítő Dobrev Klárához. Ebben kifejtette: „Szeretném megosztani a saját személyes tapasztalataimon alapuló aggályaimat. Nem indulatból írok, hanem felelősségből, mert túlélőként és gyermekvédelmi aktivistaként pontosan látom, milyen következményei lehetnek annak, ha egy állami gondozásban élő, beteg, mindössze tizenegy éves gyermek története a média nyilvánossága elé kerül”.

Pető hangsúlyozta, hogy egy interjúhelyzet mindig hatalmi aszimmetriát hoz létre, vagyis a felnőtt kérdez, irányít, dönt, a gyerek pedig alkalmazkodik. „A gyermek nem tudja felmérni, mit jelent a nyilvánosság, a visszakereshető tartalom, a kommentek, a későbbi hatások. Egy 11 éves gyermek nem lehet beleegyező fél egy ilyen szituációban”. Szerinte a trauma újra elmondása újból traumatizálhatja a gyermeket, még akkor is, ha jó a szándék.

„Az internet nem felejt. Gyerekről csak annyi információ jelenjen meg, amennyit egy felnőtt is vállalna saját magáról. Állami gondozás, betegség, családi tragédiák, kiszolgáltatottság: ezek nem olyan adatok, amelyeket egy gyermek tudatosan felvállal. Később szégyen, zaklatás, megbélyegzés alapja lehet” – írta az aktivista, hozzátéve, hogy egy gyermek személyes története nem lehet eszköz társadalmi jelenség illusztrálásához.

Végezetül arra kérte az érintetteket, hogy a videót fontolják meg a gyermek érdekében.

Magyar Péter a kommentek között reagált:

„Álszentség a köbön… Több mint ezer gyermek van szökésben. Szemet hunynak felette. Ez a kisfiú két hónapja koldul az Oktogonnál. Megerőszakolnak gyerekeket a gyermekotthonokban. Detto. De bezzeg most mindenki nagyon okos. No komment. Ne is a valódi felelősöket keressük… Maradjon minden így, ugye?”

Pető Attila erre azt írta, hogy levele nem „cseszegetésből”, hanem óvásból született, és a kommentet „döbbenettel olvasta”. Emellett arra is meghívta a politikust, hogy üljenek le és beszéljék át a témát.

Csatlakozzon hozzánk közösségi oldalainkon is!
Ne maradjon le semmiről...
Iratkozzon fel hírlevelünkre
advertisement
Kapcsolódó tartalmak