Ma 20:50

Közel 270 milliárdot bukhatott az MNB alapítványa

Kontroll.hu
Kontroll.hu
Közel 270 milliárdot bukhatott az MNB alapítványa

Szinte a teljes alapítói vagyonát elveszthette a Matolcsy György jegybankelnöksége alatt létrehozott alapítvány. Az Optima új vezetése ugyanis 270 milliárd forintos vagyonvesztést állapított meg.

Felszállt a fehér füst: az év utolsó napjaiban, december 22-én megjelentek az MNB Pallas Athene Domus Meriti Alapítványának, illetve az alapítványi vagyont kezelő Optima Befektetési Zrt-nek a 2024-es korrigált jelentései, amelyek a bázisévet, vagyis 2023-at is újraértelmezték. Az adatok sokkolóak – írta a Telex.

Mindennek a legfontosabb üzenete, az Optima új vezetése 270 milliárd forintos vagyonvesztést állapított meg.

Ennek pedig nem az a politikai üzenete, hogy a korábbi MNB-s, illetve alapítványi vezetőknek, kurátoroknak, vagy éppen a vagyon körül legyeskedő Matolcsy Ádám-, Száraz István-, Somlai Bálint-féle baráti körnek semmitől sem kellene tartania.

A jelentések az Igazságügyi minisztérium e-beszámoló oldalán december 22-től már elérhetőek, Hegedüs István, az Optima jelenlegi első embere pedig a Hvg.hu-nak adott interjújában részletesen is megmagyarázta a számokat.

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) híres jelentései nyomán előírta, hogy piaci alapon kell értékelni a bonyolult struktúrában megmaradt vagyont és erre az Optima szakértőket kért fel. A tanácsadók 2024. december 31-ei időpontig készítették el az értékelést, ez alapján az akkori piaci érték és a befektetett vagyon névértéke közti különbség lett a vagyonvesztés, ami 270 milliárd forint. Ez a szám jelenik meg a PADME és az Optima 2025. december 22-én közzétett mérlegében.

Az alapítvány induló vagyonából a 2024 végi állapot szerint 13 milliárd forint maradt, és ekkorra mindössze kilencmillió forint készpénz maradt a kasszában.

A szakértők megállapították, hogy a veszteség kilencven százaléka 2023-ban következett be, és csak a tíz százaléka 2024-ben. Ugyanakkor a papírok szerint az új vezetés a felfoghatatlan és teljesen értelmetlen kötelezettségekből mára 103 milliárd forintnyit megmentett, le tudott faragni. Ezek tehát a hivatalos számok, bár értékelés módszertanában azért akadnak vitatható elemek, amelyekre a cikk végén visszatérünk.

Az egész jelentés és az interjú legfontosabb üzenete, az Optima új vezetése határozottan cáfolja azokat a korábbi, például Matolcsy Györgytől származó értékeléseket, hogy a vagyon megvan, csak nem piaci (azaz tőzsdei), hanem eszközérték-alapú számításokon kell értékelni.

A jelentésből most az derül ki, hogy ez nem igaz, valójában egyáltalán nincs meg a kiinduló vagyon.

Vagyis miközben a közbeszédben inkább az terjedt el, hogy a korábbi döntéshozók meg fogják úszni a pénzelherdálást, a 270 milliárd forintos vagyonvesztés ilyen nyílt kimondása akár arra is utalhat, hogy ez még nincs lefutva. A vezérigazgató a személyes felelősök megnevezésében (elsősorban Matolcsy Ádám baráti köréről van szó) nagyon óvatos: olykor azt mondja, hogy voltak szerződések, csak mindig az alapítvány járt rosszul, máskor pedig arról beszél, hogy ő nem a múlttal szeretne foglalkozni, hanem a vagyonmentéssel. De azt közben határozottan rögzíti: az alapítvány most nem folytatja azt a tevékenységet, amire létrehozták – a pénzügyi kultúra és oktatás támogatását –, mert nincs forrása rá.

Csatlakozzon hozzánk közösségi oldalainkon is!
Ne maradjon le semmiről...
Iratkozzon fel hírlevelünkre
Hirdetés