„Te nyomsz el, vagy téged nyomnak el” – Egy volt növendék részletes vallomása a Szőlő utcai javítóintézetről

A Partizán szerdai adásában egy volt növendék, a magát Tamásnak nevező fiatal mesélt hosszabban arról, milyen élményeket szerzett a Szőlő utcai javítóintézetben, és hogyan formálta az életét a gyermekvédelmi és büntetés-végrehajtási rendszer. Elmondása szerint nem tudott arról, hogy az intézmény egykori igazgatója, a súlyos bűncselekményekkel vádolt Juhász Péter Pál prostitúcióval foglalkozott volna, ugyanakkor feltűnt neki, hogy „az egzisztenciája jóval magasabb volt annál, mint amit a munkája indokolt volna”.

Tamás 2017 nyarán, majd 2019-ben is a Szőlő utcába került. Az első bekerülés emlékei mély nyomot hagytak benne. Elmondása szerint már az érkezés pillanata megalázó volt:

„Bevittek minket egy helyiségbe, ahol két rendész fogadott minket, és el is kezdődött a betörés.”

Állítása szerint slaggal, nagy nyomású vízzel mosták le őket, miközben lekezelően beszéltek velük, és azt mondták neki, hogy „fogja be a pofáját”. A jelenetnél a két legrégebbi növendék is ott volt, akik szintén kiabáltak velük és hozzávagdosták a ruháikat. Tamás szerint ezt a gyakorlatot később eltörölték, miután kiderült, hogy a régebbi bentlakók több alkalommal visszaéltek a helyzetükkel.

A mindennapok része volt a megalázó és fájdalmas büntetés. Elmondta, hogy a nagy ebédlőt térden állva kellett felmosniuk. Ha valaki nem megfelelően dolgozott, akkor büntetésként egy nevelő autóját kellett lemosnia. Tamás térde annyira felsérült a térdeltetés miatt, hogy hegek maradtak rajta. Egy nevelő azzal indokolta a felmosófák hiányát, hogy azokat fegyverként használhatnák, amire Tamás úgy reagált: „Egy villa vagy egy kés is veszélyes tud lenni, ha valaki arra akarja használni.”

A fizikai bántalmazás szerinte nem volt kivételes eset. Beszámolt arról, hogy egy konfliktus során egy nevelő ököllel úgy megütötte, hogy eltört az orra. „Amikor megkérdeztem, hogy miért történt, csak egy gúnyos mosolyt láttam rajta. Ez a mai napig nagyon megérint.” Tamás elmondása szerint az egészségügyi dolgozónak is elmondta, mi történt, aki azt mondta, hogy ilyen nem fordulhat elő egy gyermekvédelmi intézményben – másnaptól azonban már nem dolgozott ott. Tamás állítása szerint Juhász Péter Pál személyesen próbálta rávenni arra, hogy tussolják el az ügyet, de ő jelezte, hogy a gyámját is értesíteni fogja.

Bár saját tapasztalata szerint nem érte szexuális közeledés az igazgató részéről, pletykákat hallott más gyerekekkel kapcsolatban. A durvaság viszont általános volt. Mesélt olyan esetről, amikor egy nevelő elkergetett és megpróbált megrúgni egy gyereket, mert az nem maradt csendben, valamint olyan alkalmakról is, amikor Kovács-Buna Károly utasítására a növendékeknek mínuszokban, egy szál alsóneműben kellett az udvaron futniuk és fekvőtámaszozniuk.

Tamás szerint a nevelők a konfliktusokat sokszor erőszakkal „kezelték”. „Ahelyett, hogy elkülönítettek volna minket és lenyugtattak volna, bejöttek, megfogták a nyakamat és feltettek a falra.” Úgy látta, hogy a csendesebb gyerekek könnyebben meghúzhatták magukat, míg a problémásabbakat keményebben büntették.

A fiatal története szorosan összefonódik a gyermekvédelmi rendszer hiányosságaival. Édesapjuk halála után három testvérével együtt intézetbe kerültek, édesanyjuk pedig egy idő után teljesen eltűnt az életükből. A legidősebb bátyja 18 éves korában kikerült a rendszerből, támogatás nélkül, és hajléktalan lett. „Apánk helyett apánk volt” – mondta róla Tamás, akit ez mélyen megviselt, és saját bevallása szerint ekkor kezdett romlani a viselkedése.

Később a tököli fiatalkorúak börtönébe is bekerült, ahol 23 órát töltött bezárva egy cellában. „Ez a rendszer beszippantott. Úgy éreztem, hogy te nyomsz el, vagy téged nyomnak el. Egy vadállat lettem.” A környezete és a folyamatos agresszió hatására ő maga is egyre erőszakosabbá vált.

2019-ben, 17 évesen került vissza a Szőlő utcába, ahol már úgy érezte, hogy a tököli, tapasztalatok miatt másképp viszonyulnak hozzá a nevelők. Ma azonban rendezettebb életet él: dolgozik a vendéglátásban, párkapcsolatban él, és civil szervezetek – köztük az Utcáról Lakásba Egyesület – segítségével lakhatáshoz jutott. „Amikor először szembesültem azzal, hogy kaphatok egy önkormányzati lakást, az nekem csoda volt.”

Tamás szerint a rendszerben a retorzió természetes volt, a jó viselkedés viszont ritkán járt elismeréssel. Felidézte azt is, hogy kisgyerekként, ha nem ette meg az ebédet, „a nevelő belenyomta a fejét az ételbe”, és hogy 5–6 évesen úgy kellett megköszönniük az ételt, hogy „köszönjük szépen, börtönlakók vagyunk”.

Úgy véli, ha több elfogadás, valódi segítség és következetes pedagógiai munka lett volna, az ő élete is más irányt vehetett volna. Szerinte nemcsak a bűncselekményeket kell nézni, hanem azt is, hogyan jutnak el idáig ezek a gyerekek.

„Az az álmom, hogy legyen egy normális családom” – fogalmazott. – „Én leszek a világ legjobb apukája.”