Ma 08:32

Elvesztették a pert a Kúrián a pedagógusok, akiket a polgári engedetlenség miatt rúgtak ki

Elvesztették a pert a Kúrián a pedagógusok, akiket a polgári engedetlenség miatt rúgtak ki

Hiába nyertek korábban a bíróságon, a tankerület nem adta fel. A legfelsőbb fórum most nekik adott igazat, így a pedagógusok jogerősen is pert vesztettek.

Kapin Lilla, az Eötvös József Gimnázium és Törökné Pethő Erzsébet, a Vörösmarty Mihály Gimnázium volt tanára ügyében a legfelsőbb bírói fórum a tankerületnek adott igazat, miután az – a fenntartó minisztérium támogatásával – felülvizsgálatot kezdeményezett.

A Tanítanék Mozgalom közleményben reagált a döntésre, amely szerintük politikai akaratot tükröz.

„A döntés újabb bizonyítéka annak, hogy a Kúria nem hajlandó kimondani a nyilvánvalót: a tankerületi döntések mögött politikai akarat áll" – írják.

Álláspontjuk szerint a munkaügyi eljárás látszata mögött diszkrimináció, önkény és megtorlás húzódik meg. Úgy látják, a miniszter és a Kúria jogszerűnek és szakmainak próbálja beállítani az elbocsátásokat, holott valójában azok politikai okból, megfélemlítési céllal történtek.

„A cél nem más volt, mint példát statuálni, elhallgattatni azokat, akik kiálltak a közoktatás állapota ellen.

A Tanítanék Mozgalom meggyőződése, hogy az igazságszolgáltatás feladata az igazság szolgálata lenne.

"Az igazság pedig az, hogy ezek a tanárok helyesen cselekedtek. Nem ártottak diákjaiknak: tanítottak, neveltek, felelősen jártak el, és azóta is a közösségükért dolgoznak. A megtorlás nem szakmai, hanem politikai döntés volt, amely tanárok, diákok és iskolai közösségek életét tette nehezebbé” – fogalmaztak.

A mozgalom szerint a polgári engedetlenséget vállaló pedagógusok a véleménynyilvánítás alkotmányos alapjogát gyakorolták egy igazságosabb oktatási rendszerért. Hozzáteszik, Kapin Lilla és Törökné Pethő Erzsébet nem adják fel, folytatják a küzdelmet.

A két tanár pere 2023 márciusában indult a Belső-Pesti Tankerületi Központ ellen, miután 2022-ben több budapesti gimnáziumból – köztük a Karinthy Frigyes, az Eötvös József és a Vörösmarty Mihály Gimnáziumból – is bocsátottak el tanárokat polgári engedetlenségben való részvételük miatt. A kormányzati kommunikáció akkor is azt hangsúlyozta, hogy a jogszabályokat mindenkinek be kell tartania.

Hasonló ügyekben a Kúria már korábban is a tankerületeknek adott igazat: 2025 októberében a Kölcsey Ferenc Gimnázium négy tanárának elbocsátását jogszerűnek ítélte, kimondva, hogy a polgári engedetlenség nem jogi kategória, és a jogellenes munkabeszüntetés miatti elbocsátás jogszerű lehet. Ahogy a Kontroll is megírta, Magyar Péter pártelnök is felajánlotta, hogy a Tisza Párt fedezi a költségeket, de az elegendő adományok miatt Törley Katalin arra kérte, a pénzzel a Tanítanék Mozgalmat támogassa.
 

Csatlakozzon hozzánk közösségi oldalainkon is!
Ne maradjon le semmiről...
Iratkozzon fel hírlevelünkre
Hirdetés
Kapcsolódó tartalmak