Szanyi Tibor is elindul a választásokon
Budapesten a XVI. kerületben indul el az országgyűlési választásokon Szanyi Tibor. A politikus régi motorosnak számít: MSZP országgyűlési képviselő volt 2018-tól, majd megalakította az ISZOMM nevű mozgalmat.
Budapesten a XVI. kerületben indul el az országgyűlési választásokon Szanyi Tibor. A politikus régi motorosnak számít: MSZP országgyűlési képviselő volt 2018-tól, majd megalakította az ISZOMM nevű mozgalmat.
A Nemzeti Választási Iroda nyilvántartásba vette Szanyi Tibor jelöltségét a 14. számú egyéni választókerületben. A választókerülethez Budapest XVI. kerülete, valamint Kőbánya keleti része tartozik. Itt 77 572 szavazópolgár dönthet április 12-én arról, hogy kit is küldjenek az Országgyűlésbe.
A választási iroda megjegyzése szerint Szanyi Tibor csütörtökön igényelte meg az ajánlóíveket. Ahhoz, hogy valaki hivatalosan is jelölt legyen, minimum ötszáz választópolgár aláírását kell összegyűjtenie a körzetben. Szanyi 1998 és 2014 között a Magyar Szocialista Párt országgyűlési képviselőjeként tevékenykedett. 2002 és 2004 között a földművelésügyi és vidékfejlesztési, 2006-ig pedig a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium politikai államtitkára volt – írta a kormányközeli Index.
A 14. számú egyéni választókerületben a Fidesz Szatmáry Kristófot, a Tisza Párt Szabó Alexandrát indítja. A Mi Hazánk színeiben Zsidró László, a Demokratikus Koalíció lógója alatt pedig Kocsis-Cake Olivió száll harcba a mandátumért.
2010 és 2014 között az MSZP elnökségi tagja, 2018 és 2019 között pedig alelnöke volt. 2014 és 2019 között EP képviselőként dolgozott a Szocialisták és Demokraták frakciójában. Szanyi Tibor 2019-ben az MSZP–Párbeszéd európai parlamenti listájának harmadik helyéről indult, de nem szerzett újabb mandátumot. A választás után egyre élesebben bírálta az MSZP vezetését, ezért fel is függesztették a párttagságát, az ellene indított fegyelmi eljárás pedig megrovással zárult.
2020 januárjában Szanyi kilépett a Magyar Szocialista Pártból. Két hónappal később új pártot alapított Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom néven, amelynek a rövidítése: ISZOMM.