Hatalmas a káosz Nyírő Gyula OPAI-ban, több száz pszichiáter mondta fel az ügyeletet
A korábbi 500-ról 580 fölé emelkedett azoknak a pszichiátereknek a száma, akik Ézsi Robin eltávolítását követelik.
Márciusban veszi kezdetét a pszichiáterek átvezénylése annak érdekében, hogy Nyírő Gyula Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézetben (OPAI) fen tudják tartani az ellátást. Az átvezénylésre azért van szükség, mert a budapesti pszichiáterek február közepén úgy döntöttek, hogy az intézmény válsága miatt felmondják az önként vállalt túlmunkát az ügyeleti ellátásban.
A Népszava azt is megtudta, hogy már több mint százan felmondták a szerződésüket a szakorvosok közül. Srádi Péter, a Magyar Orvosok Szakszervezetének elnöke, aki egyben a Nyírő Gyula kórház szakszervezeti csoportjának vezetője is, azt is elmondta a lapnak: ennek fényében áprilisban számukra már nem rendelhet el kettőnél több ügyeletet a munkáltató.
A szakember szerint ez minden fővárosi kórházban komoly problémákat fog okozni. Srádi Péter azt is elmondta, hogy a korábbi 500-ról 580 fölé emelkedett azoknak a pszichiátereknek a száma, akik az aláírásukkal szolidaritást vállaltak azokkal a kollégáikkal, akik Ézsi Robin felmentését követelték. Az aláírások mindössze pár nap alatt gyűltek össze.
Mint az ismert, több hét alatt sem sikerült rendezni a Nyírő OPAI-ban, az ország legnagyobb pszichiátriai centrumában kialakult vezetési válságot. Január végén az OPAI 40 orvosa petícióban fordult az Országos Kórházi Főigazgatósághoz, hogy segítséget kérjenek a betegellátás biztosításához.
Az elmúlt két évben számtalan kollégájuk felmondott, akiket nem tudtak pótolni. Így amikor február végére nyolc, jelenleg felmondási idejét töltő kollégájuk is kiesik a munkából, mindössze két szakorvos és négy rezidens marad a 70 ágyas osztály betegeinek az ellátására. Az OKFŐ ugyan tárgyalt a szakmai szervezetekkel, de nem sikerült megegyezni, a kórházi fenntartó pedig más főváros pszichiátriákról vezényelt orvosokat.
Úgy tudni, hogy a Szent János kórházból, a Péterfyből és a Szent Imréből is át lett vezérelve néhány szakorvos a Nyírőbe. Köztük egy olyan orvos is van, akit miután felmondott a Nyírőben, és megkezdte a gyógyítást az új munkahelyén, visszavezényeltek a Nyírőbe.
Az OKFŐ kedden azt írta egy közleményben: felkértek egy független vizsgálóbizottságot a budapesti felnőtt pszichiátriai ellátás helyzetének áttekintésére, amelyet a Szakmai Kollégium vezetője, Andréka Péter az országos kardiológiai intézet főigazgatója irányít. A kinevezés másnapján, a Magyar Kórházszövetség kongresszusán a Népszava arról érdeklődött Andréka Péternél, hogy pontosan mi a feladata, kik a bizottsága tagjai, mennyi időre tervezi ezt a munkát, ám a neves kardiológus professzor mindössze annyit válaszolt: időt kér.
"Semmilyen tájékoztatást nem kaptunk. Nem tudjuk, mit vizsgálnak, kik lesznek benne, mennyi ideig tart" - fogalmazott Srádi Péter, aki hozzátette: ő is csak a sajtóból értesült a testület létrehozásáról. A vizsgálattal kapcsolatban több pszichiáter is azon a véleményen van, hogy a válság így még tovább húzódhat, és még inkább stresszelheti a kollégákat.
A budapesti pszichiátriai ellátás válsága sokáig egyáltalán nem volt szem előtt, január végén kezdett róla cikkezni a sajtó, miután 40, a Nyírő OPAI-ban dolgozó orvos aláírt egy petíciót, amiben a kórház vezetését tették felelőssé azért, hogy kevesebb mint két év alatt 15 szakorvos elhagyta az intézményt, valamint osztálybezárásokat is sürgettek. A kórházat olyan sok szakember elhagyta, hogy az Országos Kórházi Főigazgatóságnak más intézményekből kellett átvezényelni az orvosokat, hogy ne omoljon össze az ellátás.
Ézsi Robin főigazgató 2024 óta áll a Nyírő OPAI élén, amely az ország legnagyobb és legfontosabb pszichiátriai intézménye. A férfi a végzettsége szerint üzemorvos, korábban pedig az asztrológiát és mágiát oktató Nimród Életbölcseleti Akadémiát vezette.
A MOK és más szakmai szervezetek már többször is nyomatékosították, hogy azonnali, akut beavatkozások, köztük a Nyírő OPAI főigazgatójának menesztése szükséges ahhoz, hogy a budapesti ellátás helyreálljon. A kamara elnöke, Álmos Péter szerint az Okfő nem mond igazat arról, hogy szakszerű a budapesti ellátás, szerinte sokkal inkább vészhelyzet van. Rétvári Bence szerint viszont semmi baj nincs a Nyírővel.