Ma 06:24

Egyre öregebb autókkal közlekednek a magyarok

Egyre öregebb autókkal közlekednek a magyarok

A tavalyi évben 16,5 év volt az autók átlagéletkora, ami már akkor rekordmagas értéknek számított. A céges autók bőven a 10 év alatti kategóriába tartoznak, miközben a lakosság tulajdonát képező járművek átlagosan 18 évesek. 

A magyar autóállomány elöregedése úgy látszik, megállíthatatlan tendenciákat öltött. A KSH pénteken reggel közzétett adatai szerint rekordszintre, 16,5 évre emelkedett a magyar személyautók átlagéletkora. Ez minimális emelkedést, lényegében stagnálást jelent az egy évvel korábbi 16,2 évhez képest.

A hosszú távú adatokból azt is ki lehet olvasni, hogy 2020-ban az átlagéletkor az 15 év alatt volt, öt évvel korábban pedig még a 14 évet sem érte el. 2010-ben alig több mint 11 év volt az autók átlagéletkora. 2000 óta mindössze két olyan év volt, amikor éves szinten némi csökkenést lehetett tapasztalni: 2004-ben még 10,9 évnél tartottak az autók, 2005-ben 10,5 évre, 2006-ban pedig 10,3 évre csökkent az átlag. Azóta viszont az emelkedés tendenciája töretlen.

Még egy tendenciát lehet megfigyelni; az átlagéletkor-emelkedéssel párhuzamosan az autók száma is fokozatosan nő. Míg 2005-ben kevesebb mint 3 millió autóból állt a teljes személyautó-flotta, 2015-ben már 3 millió felett volt a darabszám, a múlt év végén pedig közel 4,4 millió autó szerepelt a statisztikákban. Vagyis ez azt jelenti, hogy egyre több az autó, ugyanakkor viszont egyre öregebbek.

A pénteken megjelent friss KSH-adatsor nem tesz különbséget az autók tulajdonosa alapján, ami azért fontos, mert a céges és a személyautók között jelentős eltérések tapasztalhatók. A Hvg ezért lekérte a magyar autóeladásokról és -állományról rengeteg adatot gyűjtő Datahouse-tól azt a bontást is, ami különbséget tesz a személyautók és a céges autók között is. 

A 4,3 milliós állományon belül több mint 500 ezer autó van céges tulajdonban, a fennmaradó több mint 3,8 millió pedig a lakosságnál. A Datahouse listája szerint összesen 33 darab olyan autó van forgalomban, amit 1925-ben vagy korábban gyártottak, vagyis több mint száz évesek. 

A teljes személyautó-állományt nézve a cégautók átlagéletkora a Datahouse-számok alapján 7,9 év, miközben a lakosság birtokában lévő autók átlagéletkora 18 év. Vagyis a céges autók tulajdonképpen feleannyi idősek, mint a lakosság tulajdonában lévők. 

Csatlakozzon hozzánk közösségi oldalainkon is!
Ne maradjon le semmiről...
Iratkozzon fel hírlevelünkre