Ma 08:59

Fidelitashoz köthető fiatalok végezték a hamis zászlós hadműveletet a Tisza Párt rendezvényén

Fidelitashoz köthető fiatalok végezték a hamis zászlós hadműveletet a Tisza Párt rendezvényén

Rövid időre egy kifeszített ukrán zászló jelent meg a Tisza Párt március 15-i ünnepségén, amely minden jel szerint egy szándékos provokáció lehetett. A 444 azóta megpróbált alaposabban is utánajárni, hogy pontosan kik lehettek az elkövetők. 

A szóban forgó jelenet a kezdetektől fogva gyanús volt, mert 6 fiatal és egy idősebb férfi 15:20 perc körül benyomult a tömegbe a Deák térnél, kifeszítették a zászlót, majd a 444 egyik olvasója szerint azonnal meg is jelentek a fotósok, illetve a környező erkélyekről is fotózni kezdtek. A menetelőkkel történő szóváltást követően azonnal fel is szívódtak. 

A laphoz hétfő reggel újabb képek jutottak el, amelyek bő másfél órával korábban ugyanennek a csapatnak egy másik helyszínen elvégzett zavarkeltő akcióját dokumentálták. Közülük ketten egy, a Bajcsy-Zsilinszky út 5. szám alatt található erkélyre feszítettek ki transzparenseket azzal a felirattal, hogy „Ukrán háborús menet”, „Jól fizet a Weber, Péter?”, továbbá a Tisza logójával ellátva azt írták, „Üdvözlünk a háborús meneten.”

A 444 egy kis kutatómunka után arra jutott, hogy a Deák téri és a Bajcsy-Zsilinszky úti akcióban a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia két, 16 és 17 éves növendéke vett részt. Ez az intézmény komoly állami támogatásokat tehetett már zsebre: a szűk három év alatt felépült KKN Kajak-Kenu Központ nettó közel 50 milliárd forintba került, a Velencei-tónál fekvő sukorói központot Orbán Viktor adta át 2023-ban.

Nem sokkal később a fideszes bekötöttség is kiderült, ugyanis a két troll egyike este hat óra körül közzétett egy Insta-sztorit, amelyen Balog Géza, a Fidelitas budapesti elnöke mellett áll a Bajcsy-Zsilinszky út 5. szám alatti épület ötödik emeletén. A fotóhoz a következő üzenetet fűzte: „Hajrá Fidesz!”

Balog Géza a 2024-es önkormányzati választásokon Józsefvárosban indult a Fidesz színeiben, jelenleg pedig a Digitális Demokráciafejlesztési Ügynökség nevű, orosz propagandát terjesztő kormánypárti proxy szervezetnek az egyik vezető beosztású munkatársa.

Arról is írtunk már, hogy hiába vetette be buszok százait a Fidesz fiókszervezetének számító Civil Összefogás Fórum, a közpénzes mozgósítással sem sikerült annyi embert elvinniük a Békemenetre, mint amennyien a Tisza Párt Nemzeti Menetén voltak.

Az is kiderült, hogy a Gondosórák is bezavarhattak az ünneplő tömegek mobilcella-alapú mérésébe. Orbán Viktor többek között arról beszélt a beszédében, hogy nem hagyja, hogy kizsebeljék Magyarországot. 

Csatlakozzon hozzánk közösségi oldalainkon is!
Ne maradjon le semmiről...
Iratkozzon fel hírlevelünkre
Kapcsolódó tartalmak