Ma 06:00

A résztvevők szerint a Fidesz fizette buszoztatásukat Orbán Viktor dunaújvárosi beszédére

Kontroll.hu
Kontroll.hu
A résztvevők szerint a Fidesz fizette buszoztatásukat Orbán Viktor dunaújvárosi beszédére

Buszoztatás nélkül úgy tűnik már vidéken sem vonzana elég érdeklődőt a miniszterelnök. A Kontroll stábja a kormányfő dunaújvárosi gyűlésén vette kamerára, hogy több busszal távoztak a Fidesz-hívek a főnök beszéde után - többek között Székesfehérvárra és a másik választókörzetbe tartozó Mórra.

Zúgott a "mocskos Fidesz" a miniszterelnök Magyar Péter mintájára megtartott országjárásának dunaújvárosi állomásán Jámbor András országgyűlési képviselő felvétele alapján.

 

 

Talán épp a hasonló esetektől tartva, vagy attól félve, hogy maguktól jóval kevesebben kíváncsiak Orbán Viktorra, mint Magyar Péterre, a Fidesz ismét közpénzből utaztatta a tömeget távoli városokból. Ezt ugyan a korábbi kormánypárti gyakorlatokból eddig is lehetett sejteni, most azonban a Kontrollnak sikerült megörökítenie, ahogy Orbán Viktor hívei épp felszállnak egy Székesfehérvárra tartó buszra a fórum után.

 

 

Az egyik utas azt is elmondta, hogy a Fidesz fizette az utat és, hogy az eseményen ott levő Cser-Palkovics András székesfehérvári polgármester külön autóval ment.

Temus országjárás adóforintokból

A felvételt átvette Magyar Péter is, akinek a Nemzeti Menetére sikerült közpénzes buszoztatás nélkül is háromszor annyi érdeklődőt toborozni, mint az eddigi "legnagyobb" Békemenetre. A Tisza Párt elnöke úgy kommentálta a felvételt:

"Orbán Viktor a temus országjárására Fidesz Travel - Fibusz néven megalapította a saját  utazási irodáját. Az adófizetők pénzén minden este tucatnyi busszal próbálnak összehozni legalább feleannyi embert, mint amennyien a TISZA derűs, mosolygós országjárásán önként részt vesznek a rendszerváltó magyarok."

Magyar egy olyan cirkuszhoz hasonlította a fideszes országjárást, ahol nem a közönség, hanem a bohócok helyett az adófizetők fizetnek az előadásért.

A Tisza Párt vezetője szerint Kaposvárra Baranyából és Zalából is szállították a megfenyegetett közmunkásokat, Egerben pedig a Borsodból odaszállított bértapsolókkal sem sikerült félig megtölteni a Dobó teret.

"Tegnap Dunaújvárosban pedig végképp leomlott Orbán Viktor patyomkin színháza, amikor a buszoztatott honfitársaink bevallották, hogy a Fidesz fizeti őket."
 

Csatlakozzon hozzánk közösségi oldalainkon is!
Ne maradjon le semmiről...
Iratkozzon fel hírlevelünkre