Márki-Zay Péter: még a „ne lopj!” táblát is ellopták a fideszesek Orbán látogatása előtt
Hódmezővásárhely polgármestere szerint a miniszterelnök érkezése előtt komoly biztonsági intézkedések történtek a városban, miközben ő nyilvánosan is üzent Orbán Viktornak. A DK-s és a lopásra figyelmeztető táblákat is elvitték.
Hódmezővásárhely polgármestere szerint a miniszterelnök érkezése előtt komoly biztonsági intézkedések történtek a városban, miközben ő nyilvánosan is üzent Orbán Viktornak. A DK-s és a lopásra figyelmeztető táblákat is elvitték.
Vasárnap Hódmezővásárhelyre látogat Orbán Viktor, ahol beszédet mond a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ előtti téren. A polgármester élő bejelentkezésben elmondta, hogy a város egy molinót helyezett ki a helyszínen, amelyen arra kéri a miniszterelnököt: még távozása előtt utalja vissza azokat a forrásokat, amelyeket szerinte Hódmezővásárhelytől „tisztességtelen és törvénytelen módon” vontak el.
A politikus kitért egy szombati incidensre is, amikor egy férfi zavarta meg egy rendezvényüket, akit végül a rendőrség őrizetbe vett. Márki-Zay reményét fejezte ki, hogy az érintett legalább a választásokig őrizetben marad, így csillapodhat a feszült közhangulat.
A polgármester szerint a miniszterelnök látogatását megelőzően jelentős biztonsági készültség volt tapasztalható a városban, és több, a kormánypárt számára kellemetlennek tartott feliratot is eltávolítottak a közterületekről. Állítása szerint eltűntek a szombati aszfaltfestő verseny alkotásai, köztük különböző politikai üzenetek, valamint ellenzéki plakátok (DK) is.
„Soha vissza nem térő alkalom, hogy Orbán Viktort mint még miniszterelnök fogadjuk Hódmezővásárhelyen.” – jelentette ki Márki-Zay Péter.
A polgármester arról is beszélt, hogy személyesen szeretne kezet fogni a miniszterelnökkel, ugyanakkor felidézte, hogy a legutóbbi találkozásukkor erre nem volt hajlandó a miniszterlenök. Úgy fogalmazott, a mostani alkalom különleges, hiszen miniszterelnökként lehetséges, hogy utoljára látogat a városba Orbán Viktor. A kívánt kézfogás ezúttal is elmaradt, Orbán Viktor mellett Lázár János sem fogadta Márki-Zay Péter köszöntését.
A Kontroll élő közvetítése az eseményről itt tekinthető meg: