A Szőlő utcai ügy egyik áldozata kikelt Tuzson Bence parlamenti szereplése ellen
A Szőlő utca-ügy egyik áldozata a közösségi oldalán kommentálta azt a hírt, miszerint Tuzson Bence beülne a parlamentbe. Szerinte a leköszönő igazságügyi miniszter nem volt képes világos, emberi és felelős választ adni a javítóintézetben történtekkel kapcsolatban, ezért semmi keresnivalója nincs ott, ahol „igazságról és felelősségről döntenek”.
A Szőlő utca-ügy egyik áldozata a közösségi oldalán kommentálta azt a hírt, miszerint Tuzson Bence beülne a parlamentbe. Szerinte a leköszönő igazságügyi miniszter nem volt képes világos, emberi és felelős választ adni a javítóintézetben történtekkel kapcsolatban, ezért semmi keresnivalója nincs ott, ahol „igazságról és felelősségről döntenek”.
„Nem tudom elfogadni, hogy Tuzson Bence bármilyen módon visszaüljön a parlamentbe. Nem tudom elfogadni, hogy miközben gyerekekről, áldozatokról, elhallgatott történetekről és felelősségről beszélünk, azok, akiknek lett volna hatalmuk kérdezni, cselekedni és számonkérni, ugyanúgy helyet kapjanak a hatalom padsoraiban. Amikor ő kimondta, hogy nincs kiskorú áldozat, az én tanúvallomásom már az NNI-nél volt” – írta Facebookon Babák Lili Babák, aki Juhász Péter Pál egyik áldozata, aki a Házon kívül „Babák” – Egy szörnyeteg áldozatai voltunk című dokumentumfilmjében is megszólalt.
A bejegyzésében azt is leszögezte, hogy „nem utólag találta ki” a történteket. Ezután úgy folytatta: „Nem politikai ügyet akartam csinálni belőle. Elmondtam, amit átéltem. Elmondtam a hatóságoknak is. És mégis azt kellett hallgatnom, hogy nincsenek kiskorú áldozatok. Tudják, mit jelent ez egy túlélőnek? Azt, hogy hiába beszélsz. Azt, hogy hiába mész be vallomást tenni. Azt, hogy hiába próbálod végre kimondani az igazságot, valaki a hatalom legmagasabb szintjéről egyszerűen letörli a létezésedet egy mondattal”.
A Szőlő utcai üggyel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy az nem egy „botrány”. Úgy fogalmazott, hogy az „nem kommunikációs hiba”, nem „politikai kellemetlenség”, hanem gyerekek és emberek élete.
Elhallgatott évek. Olyan történetek, amelyeknek soha nem lett volna szabad megtörténniük – írta, majd kijelentette:
„És ha egy igazságügyi miniszter, egy kormánytag, egy döntéshozó ebben az egészben nem képes világos, emberi és felelős választ adni, akkor ne legyen ott, ahol törvényekről, igazságról és felelősségről döntenek. Mert nem az erőszak a legrosszabb, hanem a közöny. És én ezt a közönyt nem fogom többé csendben nézni” – zárta bejegyzését az áldozat.
Kép: Babák Lili Babák/Facebook
