Orbán Viktor mégsem olyan jó hadvezér, mint állította magáról

Norman Dixon pszichológus szerint a kritika büntetése, a lojalitás túlhatalmazása, az alsóbb szintekről érkező figyelmeztetések figyelmen kívül hagyása, a vezetők elszigetelődése, a korrekció nélkül hagyott rossz döntések, a bűnbakképzés, az irreális optimizmus, az ellenfél lebecsülése és a saját képességeink túlbecsülése vezetett a nagy vereséghez. Ez akár olybá is tűnhet, mintha a Fidesz nagy 2026-os vereségéről lenne szó, de valójában nem: a brit teoretikus 1976-ban állt elő ezzel az elmélettel, és még csak nem is politikai, hanem katonai szempontból. És még csak nem is tudott volna reflektálni az orbánizmusra, mert 2013-ban meghalt. 

Az első világháború híres csatáját, a gallipoli ütközetet a szakirodalom gyakran nevezi világtörténelmi jelentőségűnek. Az 1915-1916-os hadjáratban a támadó britek és franciák terve az Európát Ázsiától elválasztó tengerszoros megszerzése volt, valamint Konstantinápolyt is el szerették volna, ezzel pedig a tervek szerint kiütötték volna az Oszmán Birodalmat a háborúból. Ezek közül végül egyik sem sikerült. Norman F. Dixon volt az első, aki teljesen újfajta, viselkedéstudomány felől érkező megközelítéssel igyekezett értelmezni a katasztrófát. 

Dixon úgy vélte, Gallipoli nem csak taktikai értelemben vett kudarc volt, hanem konkrétan a katonai inkompetencia iskolapéldája. Annak a demonstrálása, hogy hogyan vezet a túlzott elbizakodottság vereséghez. A csatát azért készítették elő ennyire elégtelen módon, mert a vezetés túlságosan optimista volt és bízott saját magában: a britek lenézték az oszmánokat, és ehhez akkor is ragaszkodtak, amikor már egyértelművé vált, hogy komoly bajok voltak a csatatéren, részletezi a Válasz Online. 

A Dardanellák ostroma csak egy esemény a sok közül, amellyel Norman Dixon foglalkozik. Az On the Psychology of Military Incompetence (A katonai alkalmatlanság pszichológiájáról) című 1976-os munkája magyarul nem jelent meg, a honi sajtóban még sosem tárgyalták, elvétve akad egy-két folyóiratos említés róla - írja a lap. Pedig a maga idején gyakran idézte Dixont az angolszász sajtó, mert hamar kiderült, hogy a politikai pszichológia és a civil valamint katonai igazgatás között sok az átfedés. Mások mellett Niall Ferguson történész is rájött erre, aki egy egész fejezetet szentel a Dixonból kiinduló gondolatainak a Végzet – A katasztrófa politikája című könyvében. 

Az On the Psychology of Military Incompetence azt kísérli meg, hogy sok-sok forrás és szakértő, köztük katonák, történészek, szociológusok, pszichológusok munkáinak feldolgozása nyomán bemutassa egy (katonai) szervezet azon mechanizmusait, viselkedéseit, melyek hatására egy szűk, de befolyásos hatalmi kör képes totális vereségbe irányítani az őket már-már vakon követő emberek sokaságát. 

És hogy mi ennek a relevanciája? Mert Norman Dixon téziseinek nagy része a 2026-os orbáni vereségben különösen helytálló. 

A miniszterelnök rendszeresen élt a militarista szóhasználattal, és háborús frázisokat puffogtatott. Ha a Norman Dixon-i tézisekről lefejtjük a speciálisan brit katonai jellegzetességeket, és csak az általánosságokra figyelünk, tényleg az egyik legpontosabb elemzést kapjuk a ’26-os választás előtt elkövetett kormányzati stratégiai és döntési hibákról – írja a Válasz Online. Ezek közül három

• a rossz parancsnok akkor is ragaszkodik a stratégiához, ha nem működik 
• a rossz parancsnok elferdíti a harctérről érkező híreket 
• a rossz parancsnok nehézség esetén bűnbakot keres.