Ma 09:07

Hatmilliótól a hatmilliárdig terjed a skála - itt vannak a Magyar-kormány első vagyonnyilatkozatai

Kontroll.hu
Kontroll.hu
Hatmilliótól a hatmilliárdig terjed a skála - itt vannak a Magyar-kormány első vagyonnyilatkozatai

Hétfőn éjjel nyilvánosságra hozták az Országgyűlés honlapján a Magyar-kormány minisztereinek első vagyonnyilatkozatait, legalábbis azokét, akik egyben országgyűlési képviselők is. A kormánytagok igencsak eltérő vagyoni helyzetből kezdik meg ezt a ciklust.  

Magyar Péter

A miniszterelnök vagyonnyilatkozata hétfő este került az Országgyűlés honlapjára, ebben nagy változás nem látszik ahhoz képes, mint, amit február 1-jén, európai parlamenti képviselőként benyújtott. Új megbízatásának 88 milliós megtakarítással fut neki, ez nagyjából 11 millióval kevesebb, mint ami az év elején volt. Megtakarításait különböző befektetési alapokban, kötvényekben, értékpapírokban, készpénzben és a bankszámláján tartja, továbbá 20,5 millió értékben van devizája. Januárban még 9,2 millió forintos tartozása volt, amit azóta rendezett.

Visszakerült az a 20 forint névértékű 4iG részvénye, ami az előző vagyonnyilatkozatából kimaradt. Miután tavaly júniusban kiderült, hogy a 4iG veheti meg kilenc magyar állami hadiipari részesedés többségét, Magyar bejelentette, hogy egy darab kivételével eladja a tulajdonában lévő 4iG részvényeket.

Továbbra is négy ingatlan szerepel a nevén: két lakás (216 és 49 négyzetméter), valamint egy garázs a XII. kerületi társasházban, amit volt feleségével, Varga Judittal 2019-ben vett 200 millió forintért. Válásuk után a közös balatonhenyei ház a volt igazságügyi miniszter tulajdona lett, a két üres balatonhenyei telken pedig osztozkodtak, Magyaré lett az egyik. 
Megvan a 2018-as Volvo XC60 autója, ugyanakkor hivatali autóként az országjárásán megismert kék Škoda SUPERB-t használja. Továbbra is a birtokában van a Yamaha pianínója és két festménye. 

Magyar Péter a bruttó 2,8 millió forintos képviselői tiszteletdíja mellett bruttó 5,4 millió forintot kap miniszterelnökként, de ez jelentősen csökkenni fog a hétfőn megszavazott törvénymódosítás után. Júliustól a jelenlegi bruttó 7,58 millió forint helyett összesen csak bruttó 5,12 millió forintot keres majd. 

Pártelnökként nem vesz fel fizetést, és az LLM Tanácsadó és Befektetési Zrt. 100 százalékos tulajdonosaként sincs díjazása. A cég vezérigazgatói posztjáról összeférhetetlenség miatt le kellett mondania. A vezérigazgatói posztot április végén átadta testvérének, Magyar Mártonnak.

Gajdos László

Az élő környezetért felelős miniszter egy 478 négyzetméteres telken álló 160 négyzetméteres lakóház feles tulajdonosa, amit 1995-ben vásároltak. A szüleitől kapott ajándékba 2013 nyarán a városban egy 621 négyzetméteres telken álló 309 négyzetméteres lakóházat, üzlethelyiséggel, ennek is felerészben tulajdonosa. A háromhutai üdülőjét szintén a szüleitől kapta ajándékba. Ez egy 408 négyzetméteres telken álló parasztház, melynek felesben a tulajdonosa. Résztulajdonosa egy 800 négyzetméteres nyíregyházi műhelynek és egy kéthektáros nagyszállási szántónak is.

Közel 18  és félmillió forint megtakarítása van a feleségével közös bankszámláján. Vagyonnyilatkozata szerint a nyíregyházi állatkert igazgatójaként 1-5 millió forint között volt a havi bruttó bére.. A Közös Ügyünk az Állatvédelem Alapítvány kurátoraként havi bruttó 0,5-1 millió forint között keresett.

Hegedűs Zsolt Csaba

Az egészségügyi miniszter vagyonnyilatkozata szerint felerészben egy 78 négyzetméteres V. kerületi lakás tulajdonosa, ezt 2011 nyarán vásárolták. Van még egy 493 négyzetméteres telken álló 120 négyzetméteres nyaralója Siófokon, aminek szintén felerészben tulajdonosa, ezt 2021 nyarán kapta ajándékba. Balatonvilágoson egy 522 négyzetméteres telken álló 120 négyzetméteres családi ház egyhatoda is az övé.

A 2015-ben vásárolt Ford S-max autója mellé 2025 nyarán egy Aprilia SR GT 125-ös motorkerékpárt is vásárolt.
Van 165 860 euró (59 millió forint) tőkepiaci befektetése és 74 238 angol font (30,5 millió forint) nyugdíjmegtakarítása, illetve forintban és devizában (angol fontban) 21,6 millió forint bankbetétje. Teljes megtakarítása így 111,1 millió forint.

Magánszemélyekkel szemben egymillió forint tartozása van. Képviselővé választása előtt a Wáberer Medical Center és a bristoli Emersons Green Hospital ortopéd sebészeként is havi bruttó 1-5 millió forint közti jövedelme volt, a Sportkórház főorvosaként havi bruttó 200-500 ezer forintot keresett.

Kapitány István

A gazdasági és energetikai miniszterről sejthető volt, hogy ő a leggazdagabb kormánytag, hiszen egy időben ő töltötte be a Shell globális alelnöki posztját. 

Összesen négy ingatlanról számolt be vagyonnyilatkozatában: 50 százalékos tulajdonrésze van egy II. kerületi kivett beépítetlen területben, illetve egy balatongyöröki telken is, ahol egy bontandó ház áll. Szintén felerészben tulajdonosa egy 600 négyzetméteres telken álló 340 négyzetméteres üdülőnek, aminek az a különlegessége, hogy Malagában, Spanyolországban van. Negyedrészt tulajdonosa egy balatongyöröki 2233 négyzetméteres zártkertnek is.

Két autója van: egy Maserati Gran Tourismo, amit 2013-ban vett, valamint egy Tesla, amit 2023-ban vásárolt. Műtárgyai nincsenek.

Értékpapírban viszont összesen 8,4 millió eurót (közel 3 milliárd forintot) és 58,7 millió forintot tart, ezenfelül van 8,7 millió eurónyi (3,1 milliárd forintnyi) részvénye is. Készpénzben 1 millió forintot tart. Bankszámláján forintban 5,1 milliót, devizában összesen közel 108 millió forintnak megfelelő összeget tart euróban és angol fontban. A Shell globális alelnökeként havi 49 millió forintot keresett, a Menedzser Szövetség elnökeként nem részesült díjazásban.

Vagyonnyilatkozatok leadási határidejének napján Kapitány bejelentette, hogy teljes miniszteri fizetését felajánlja a Magyar Koraszülött és Újszülött Mentő Alapítvány részére. 

Kármán András Miklós

A pénzügyminiszter vagyonnyilatkozata szerint ő felerészben tulajdonosa egy 990 négyzetméteres telken álló 320 négyzetméteres családi háznak, ezt 2021 nyarán vásárolták, más ingatlana nincs. Egy autója van, egy 2025-ben vásárolt Volkswagen Arteont.

4130 eurónyi (1,5 millió forint) Erste Bank részvénye van, ezen felül 16,4 millió forint nyugdíjpénztári megtakarítása van az Erste nyugdíjpénztárában, további 58,7 millió forint az EBRD nyugdíjpénztárában, összes megtakarítása így 76,6 millió forint.

Képviselői megbízatása előtt az Erste Lakástakarék és az Erste jelzálogbank elnök-vezérigazgatójaként is havi bruttó 1-5 millió forint volt a fizetése, airbnb-zésből havi kétszáz-ötszázezer forint közti bevétele volt.

Kátai-Németh Vilmos

A szociális és családügyi miniszter 2016 óta felerészben tulajdonosa egy 550 négyzetméteres telken álló 110 négyzetméteres lakóháznak, vagyonnyilatkozata szerint más ingatlana nincs. Ahogy értékesebb vagyontárgyai sem, megtakarítása is csupán 5,9 millió forint készpénz. Képviselői megbízatása előtt ügyvédként havi bruttó fél és egymillió forint közötti összeget keresett.

Lőrincz Viktória

A vidék- és településfejlesztési miniszter két lakóház tulajdonosa Kadarkúton, egyiknek felerészt, ezt örökölte. Vagyonnyilatkozatában csak a telkek méretét tüntette fel: ami teljes egészében az övé, az 2400 négyzetméter, a másik 2300 négyzetméter. Ezen felül van még 8100 négyzetméternyi fásított területe is Visnyén, amit szintén örökölt.

Nagyértékű ingósága nincs, összesen kétmillió forintnyi készpénzmegtakarítása van, ebből 1,4 millió euróban. Országgyűlési képviselővé választása előtt önkormányzati képviselőként havi bruttó 200 ezer forintnál, ügyvédjelöltként havi bruttó félmillió forintnál kevesebbet keresett, bérleti díjból pedig havi bruttó kétszázezer forintot meg nem haladó jövedelme származott. 

Orbán Anita

A külügyminiszter az üzleti életben jobban keresett, mint miniszterként fog, vagyonnyilatkozata szerint: a Vodafone-nál havi bruttó hétmillió volt a fizetése, új munkájában még a képviselői javadalmazásával együtt se fog ennyit keresni. 

Emellett egy meg nem nevezett társaság igazgatótanácsi tagjaként további havi egy és ötmillió forint közti bruttó díjazást kapott. Lakáskiadásból is származott havi bruttó fél-egymillió forint bevétele. A többi tisztségét díjazás nélkül látta el.
Azért lesz miből élnie, összesen több mint 237 millió forint megtakarítása van.

Van egy 151 négyzetméteres társasházi lakása 8 négyzetméteres erkéllyel Budapest XI. kerületében, amit 2019 őszén vásárolt. Ugyanitt egy 17 négyzetméteres garázs és egy 18 négyzetméteres tároló. Gáborján 362 négyzetméternyi erdőnek is a tulajdonosa 1997 márciusa óta.

Autója, vízi vagy légi járműve nincs, védett műalkotásai sincsenek.

Pósfai Gábor

A belügyminiszter havi bruttó 1 és 5 millió forint közötti fizetést kapott a Tisza Párt operatív vezetőjeként, korábban az ausztriai Decathlont vezette. A választókerületében, Budaörsön felerészben tulajdonosa egy 132 négyzetméteres családi háznak, és két társasházi lakást is vett a XI. kerületben az elmúlt években.

Vagyonnyilatkozata szerint összesen 107 millió forintnál is több megtakarítása van állampapírokban, befektetési jegyekben és készpénzben. Vagyonnyilatkozata szerint tartozása nincs, ugyanakkor egy Nissan Qashquai, Kia Sportage és Kia Ceed parkol a garázsában. Tulajdonosa a családi cégnek, az K&G OPUS Oktatási Tanácsadó Kft.-nek, de fizetést ott nem vesz fel.

Ruszin-Szendi Romulusz

A honvédelmi miniszter három ingatlanáról számolt be vagyonnyilatkozatában

Még a vezérkari főnöki kinevezése előtt, 2020-ban vett Óbudán egy 90 négyzetméteres társasházi lakást és egy garázst, előbbinek felerészben, utóbbinak csak negyedrészben a tulajdonosa. Ezen kívül a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Edelényben örökölt egy házat évekkel korábban.

Tavaly óta van egy Volkswagen Tiguanja, két évvel korábban pedig vett egy a Honda Forza 300-as motort. 

Összesen 21 millió forintos megtakarításról számolt be a májusi vagyonnyilatkozatában. Szolgálati járadékként havonta bruttó 500 ezer és 1 millió forint közötti összeget kap, miniszteri kinevezése előtt pedig tartalékos katonaként és címzetes egyetemi tanárként is fix havi bevétele volt.

Tanács Zoltán

A tudományos és technológiai miniszter vagyonnyilatkozatában két XII. kerületi ingatlan feles tulajdonosaként szerepel, 2022 elején egy 70 négyzetméteres társasházi lakást, 2019 elején egy 182 négyzetméteres társasházi lakást és egy 46 négyzetméteres garázst vásárolt. Ezen felül egy 49 négyzetméteres XIII. kerületi társasházi lakás és 16 négyzetméter terasz tulajdonosa lesz, melyre előszerződése van. 

Tanácsnak komoly sportautó gyűjteménye van: legkülönlegesebb egy Ford Thunderbird, de van egy 2005-ös évjáratú Mercedes Benz CLK 320-asa, egy BMW 330-asa is. Emellett egy városi kisautója (Alfa Romeo Mito) és egy klasszikus családi autója (Ford Fusion) is van.

Állampapírban 110 millió forintja, befektetési számlán 40 millió 700 ezer forintja, bankbetétben 36 millió forintja és 92,8 millió forintnyi eurója van. Lakáshiteltartozása 43,65 millió forint. A Tisza Párt kancellárjaként bruttó 1-5 millió forint volt a fizetése, ahogy az IFUA Horváth & Partners tanácsadó cégnél is.

Tarr Zoltán József

A társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter vagyonnyilatkozata szerint két XVI. kerületi ingatlan résztulajdonosa: egy 150 m²-es családi ház felét birtokolja (2014-es vásárlás), valamint egy másik családi ház egyharmadát (1996-os vásárlás). 2025-ben vett egy Ford Kugát. Ingóságai között festmények, mintegy 2000 könyv és három antik biedermeier bútor szerepel, családi örökségként.

Megtakarítása összesen mintegy 15,5 millió forint, tartozása nincs. Az elmúlt három évben több munkakörben havi bruttó 200 ezer–1 millió forint közötti jövedelmet szerzett. A Tisza Párt alelnöki tisztségét díjazás nélkül látta el. 2024 óta EP-képviselő volt, ezt a vagyonnyilatkozatában nem tüntette fel.

Ruff Bálint miniszterelnökséget vezető miniszter, Bóna Szabolcs agrárminiszter, Görög Márta igazságügyi miniszter, Lannert Judit oktatási miniszter és Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter nem parlamenti képviselők, esküt is később tettek, ezért vagyonnyilatkozatukat is később kötelesek csak közzétenni a kormány honlapján.
 

Kép: YouTube

Csatlakozzon hozzánk közösségi oldalainkon is!
Ne maradjon le semmiről...
Iratkozzon fel hírlevelünkre
Kapcsolódó tartalmak