Benyújtották a jogállamiság helyreállításáról szóló törvényjavaslatot, Budapest pedig megkapta a haladékot
A csütörtöki sajtótájékoztatón elhangzott, hogy benyújtották a jogállamiság helyreállítására vonatkozó törvényjavaslatot, illetve döntöttek a főváros helyzetéről és a kórházak klimatizálásról is.

Érkezik a hűtéskonstrukciós program a kórházakba, a klímaberendezések javítására, fejlesztésére 3,6 milliárd forintot különített el a kormány. A programba a fővárosi kórházak közül a
• Szent László Kórház
• Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet
• Bajcsy-Zsilinszky Kórház
• Szent Imre Kórház
• Heim Pál Gyermekkórház
tartozik bele, a karbantartások a vidéki nagyvárosok közül a többi közt Miskolcra, Győrre, Kaposvárra terjednek ki.
Takács Péterék nem foglalkoztak a kórházak hűtési rendszerével
Magyar Péter miniszterelnök szerint a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság úgy futott neki 2025-nek, hogy nem terveztek semmit a kórházi klímákkal kapcsolatban. A most bejelentett 3,6 milliárd forintos átcsoportosítás a kormányfő szerint arra elég, hogy ne legyenek óriási leállások a műtőkben. A kormány arra utasította a KEF-et és az illetékes minisztériumokat, hogy dolgozzanak ki egy hosszabb távú stratégiát is.
Szenzitív adatokhoz való hozzáférés az egészség és az élet védelmében
Döntés született egyes egészségügyi adatok kezelési szabályainak módosításáról az életminőség javítása, valamint az anyák, illetve a születendő gyermekek érdekében. A kormány minimalizálná a várandós nőket érintő fertőzéses betegségeket, ennek érdekében pedig lehetővé tennék, hogy a kezelőrvosok hozzáférjenek olyan szenzitív adatokhoz, amelyeket más egészségügyi szolgáltatónál vannak meg. „Márpedig a szifilisz halállal is végződhet” – hangzott el a tájékoztatón. Magyar Péter elmondta, hogy az utóbbi években több mint 10 csecsemő meghalt azért, mert szifilisszel született, azért, mert nem tudta előre a kezelőorvos, hogy az anya fertőzött volt.
Haladékot kapott Budapest
Meghosszabbítják a Fővárosi Önkormányzatnak a szolidaritási adó befizetésére adott haladékot. A kormánydöntés előzménye, hogy Karácsony Gergely a közelmúltban azt mondta, a főváros a jövő héten fizetésképtelenné válik, ha be kell fizetnie a sarcot, amelynek éves összege 2026-ban Budapesten esetében már 100 milliárd forint.
Kép: Kontroll/Youtube





