Leváltották a titkosszolgálatok vezetőit, kiderült az Orbán-kormány egyik legnagyobb hazugsága - Best of Kontroll
Ebben a cikkben gyűjtöttük össze az előző hét legizgalmasabb témáit, amikkel a Kontrollon foglalkoztunk.

Teljes hazugság volt az Orbán-kormány bevándorlásellenes retorikája, legalábbis ez derült ki azokból a dokumentumokból, amiket Magyar Péter ismertetett szombaton. Ezek szerint ugyanis Vitnyéden építettek volna fel egy menekültszállót, amiről nem szóltak a helyieknek. Lannert Judit oktatási miniszter arról beszélt egy interjúban, hogy se a centralizált, se a decentralizált oktatás nem működik. A mentőszolgálat új szóvivőt kapott Győrfi Pál után, az Integritás Hatóság elnöke ellen pedig vádat emeltek. Ezek voltak a hét legjobb témái a Kontrollon.
Megszűnik a gyermekotthonok adományozására vonatkozó korlátozás: ismét közvetlenül fogadhatnak támogatást az intézmények.
A pszichiáterek tájékoztatták a szakminisztert az ágazat problémáiról.
Sajtóértesülések szerint már megejtették volna Magyar Péter miniszterelnök és Volodimir Zelenszkij ukrán államfő budapesti találkozóját, ám a tárgyalást végül elhalasztották.
Rétvári Bence elmondta, miben hibáztak a kampányban.
A Fidesz kezdte, a Tisza folytatja? – egy hosszú elemzés tárgyalja, hogyan használja az egyéni képviselői indítványok intézményét a Tisza Párt arra, hogy a társadalmi egyeztetést feláldozva erőltetett menetben fogadtathassa el legfontosabb javaslatait.
Egy hangfelvétel szerint Radnai Márk bizalmasa Tóth Péterről gyűjtött volna információkat egy mihazánkos politikustól.
Több gyermekvédelmi vezetőt is felmentett a kormány.
Kirúgták a MÁV-os vezetőt, aki Orbán győri fórumán balhézott.
Vádat emeltek az Integritás Hatóság elnöke ellen, letöltendő szabadságvesztést kértek rá.
Lannert Judit oktatási miniszter a Qubit nevű portálnak adott egy hosszú interjút, amelyben a jövőbeni terveiről is szót ejtett.
Győrfi Pál után új szóvivője van a mentőszolgálatnak.
Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter Gerendás Jánost nevezte ki új elnök-vezérigazgatónak a Magyar Fejlesztési Bank élére.
Benyújtották a jogállamiság helyreállításáról szóló törvényjavaslatot, Budapest pedig megkapta a haladékot.
Egyszerre cserélhették le három polgári nemzetbiztonsági szolgálat vezetőjét.
Átalakul a Mediaworks: leépítések és lapmegszűnések jöhetnek, a Magyar Nemzet hetilap lehet.
Hivatalos dokumentumok igazolják, hogy az Orbán-kormány teljes titokban egy menekülttábor létesítésén dolgozott 2024 nyarától.
A kormány legújabb döntése nyomán feldarabolhatják a TEK-et, a terrorelhárítás pedig az NNI-hez kerülhet.
Lemondott, leváltották, kinevezték - Szoboszlai meg csak felöltözött, írja Fiala János a cikkében.
Videós tartalmak a Kontrollon:
Fiala János, a Kontroll riportere, mielőtt felment volna a Sándor palotához, ahol Sulyok Tamást kitartásra biztatták hívei, járókelőket kérdezett a Blahán és a Keletinel: maradjon vagy távozzon a köztársasági elnök?
Ruff Bálint válasza Panyi Miklós fideszes képviselőnek, aki "Ez már a pártállam?" címmel tett fel azonnali kérdést a Miniszterelnökséget vezető miniszternek az Országgyűlés hétfői ülésnapján.
A gyűlöletkeltő politikai reklámok betiltásáról szóló törvényjavaslat parlamenti vitája közben Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter felvilágosította Németh Balázst, hogy a Fidesz frakcióvezető-helyettese valószínűleg a hiányos irodalmi műveltsége miatt félreértette Pottyondy Edina youtuber videóját, mert abban nem hangzott el semmiféle gyűlöletkeltésre alkalmas kijelentés vagy perverzióra utaló gondolat.
Újra játékfilmet forgat Kulka János. A Kossuth-díjas színész megdöbbentő őszinteséggel mesélt a Kontrollnak arról, hogy a stroke-ja után, hogyan tud teljes értékű munkát végezni a kamerák előtt.
Hogyan alakult a felvidéki magyarság sorsa és száma az 1989-es csehszlovákiai "bársonyos forradalomig", és mi történt azóta az önálló Szlovákiában a magyar kisebbséggel? Mit rontottak el az elmúlt 35 éveben a mindenkori budapesti kormányok a határon túli politizálásukkal? Többek között ezekről a kérdésekről beszélget a Kéri Kérdi legújabb adásában a Dunaszerdahelyen élő Hunčík Péter pszichiáterrel, közíróval, volt politikussal Kéri László politológus.
A szerda esti kormányülés után csütörtök reggel tartott sajtótájékoztatót Magyar Péter a kormányszóvivők társaságában, ahol többek között a vagyonadó bevezetésének részleteiről is beszélt, de szóba került az új vagyonnyilatkozat-rendszer mellett az is, mi lesz Balásy Gyula felszámolás alatt álló médiacégeivel, amiket a Kontrollnak adott interjújában ajánlott fel az állam részére.
A labdarúgó világbajnokság az emberiség mákonya, amely egy függőség – mondta L. Dézsi Zoltánnak a Kontroll stúdiójában Egri Viktor.
Fiala János a Fidesz szombaton megrendezésre kerülő kongresszusa előtt Orbán Viktor lehetséges jövőjéről kérdezte az embereket, akik meglepő nyitottsággal mondták el véleményüket az egykori kormányfőről a Kontroll riporterének.
Természetesen Szabadsajtó Klub is volt.
Magyar Péter leleplezte Orbánék eltitkolt menekülttáborát.
Önvizsgálat nélkül fordul rá a Fidesz az ellenéki szerepre. Az Orbán Viktor által a kongresszuson felvázoltak alapján tartalmi kérdésekben az első időkben nem várható elmozdulás a Fidesz politikájában. A volt miniszterelnök a Kontroll kérdésére elismerte: trükköztek, hazudtak az EU-nak a vitnyédi menekülttábor építésével, sőt, még többször kellett volna így tenni szerinte.
Kép: Kontroll/Youtube





