A NER egyenruhás vezetői, akiknek szolgálataira a Tisza-kormány is igényet tart:
Állami vagy rendőri vezetőként folytathatják karrierjüket a Tisza hatalomre kerülése után olyan egyenruhások, akik az Orbán-rendszerben magas tisztséget töltöttek be. Egyikük a TEK volt főigazgatójának, Hajdu Jánosnak volt a helyettese.

Állami vagy rendőri vezetőként folytathatják karrierjüket a Tisza hatalomre kerülése után olyan egyenruhások, akik az Orbán-rendszerben magas tisztséget töltöttek be. Egyikük a TEK volt főigazgatójának, Hajdu Jánosnak volt a helyettese.
A Telex-cikk szerint a Nemzeti Védelmi Szolgálat éléről felmentett Tomin Szilvia az állami tulajdonú Mavir Zrt. biztonsági igazgatója lett. A Telex értesülését a villamosenergia-rendszer irányításáért felelős társaság megerősítette. Eközben Horváth András rendőr tábornokot, a Terrorelhárítási Központ korábbi vezetőhelyettesét Pest megye rendőrfőkapitányává nevezték ki.
Horváth egyike lehetett azoknak a magas rangú TEK-es vezetőknek, akik jelen voltak az ukrán pénzszállítók ügyében tartott kihallgatásokon, amik miatt büntetőeljárás indult, Hajdu János TEK-vezért pedig jogellenes fogvatartás gyanújával hallgatták ki. Bár Horváth András ellen nem ismert büntetőeljárás, a Telex szerint kinevezése azért vet fel kérdéseket, mert vezetőként egy olyan szervezet irányításában vett részt, aminek működését az aranykonvoj-üggyel összefüggésben jelenleg is vizsgálják.
A lap arról is beszámol, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén megye rendőrfőkapitánya Kiss Attila vezérőrnagy lett, aki korábban a Belügyminisztérium rendészeti államtitkárságán dolgozott kabinetfőnökként, ezt megelőzően pedig az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóságot vezette. Tóth Tamás, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának korábbi vezetője a Tisza hatalomra kerülése után Bács-Kiskunban kapott megyei főkapitányi kinevezését, de személye olyan ellenszenvet váltott ki az állományban, hogy Pósfai Gábor belügyminiszter néhány hét elteltével Tóthot kénytelen volt felállítani a székből.
A Belügyminisztériumot megkérdeztük, hogy milyen szempontok mentén választották ki az érintett vezetőket. Ha válaszolnak, a cikket frissítjük.
Fotó: Pest vármegyei rendőrség/Facebook




