Eltűnőben Európa folyói, recsegni kezdett a rájuk épült gazdaság

Homokpadok jelentek meg a Loire közepén, történelmi mélységbe süllyedt a Rajna, Varsónál alig maradt víz a Visztulában, a Pó torkolatánál pedig már a tenger nyomul visszafelé a folyó medrében. A jelenlegi vízhiány egyszerre nehezíti a hajózást, az energiatermelést és a mezőgazdaságot, miközben egyre több országban válik kérdésessé, hogy a folyók képesek-e még ellátni mindazokat a feladatokat, amelyekre az elmúlt évtizedekben egész gazdasági rendszereket építettek.

A kontinens különböző részeiről szinte ugyanazok a képek érkeznek: a víz visszahúzódik a partoktól, előbukkannak a meder kövei, homokzátonyai és rég elmerült tárgyai. A válság azonban más-más módokon jelentkezik Európa-szerte. Németországban és Hollandiában az ipari szállítás, Magyarországon és Romániában az energiatermelés, Olaszországban a mezőgazdaság, Franciaországban és Angliában pedig egyre inkább az ökoszisztémák és a vízellátás kerülnek kőkemény nyomás alá.

A Rajnán már a hajók rakományát számolják

A gazdasági következmények talán a Rajnán láthatók a legegyértelműbben. Európa egyik legforgalmasabb vízi útvonala Rotterdam kikötőjét köti össze Németország legfontosabb ipari központjaival, vagyis ezen a folyón szállítják a többi közöt a vegyipari alapanyagokat, az üzemanyagot, a szenet, a gabonát és a különböző ipari termékeket.

Kölnnél július végén 68 centiméteres vízállást mértek, ami egy centiméterrel alacsonyabb volt a 2018-as negatív rekordnál, a holland határ közelében fekvő Lobithnál pedig szintén a mérések kezdete óta nem látott szintre süllyedt a folyó. Kaubnál, a Rajna hajózhatóságát meghatározó egyik legfontosabb mérőállomáson 25 centiméterig apadt a víz. A különböző állomások centiméterértékei természetesen nem a folyó tényleges mélységét, hanem az adott vízmérce rögzített nullpontjához viszonyított vízállást mutatják, mégis, ezek a rekordok jelzik, mennyire rendkívüli a helyzet.

A hajózás egyelőre még nem állt le teljesen, de a teherhajók csak a megszokottnál jóval kisebb rakománnyal indulhatnak útnak, mert egy teljesen megrakott uszály túl mélyre merülne. Ugyanannyi áru mozgatásához ezért több hajóra és több fordulóra van szükség, ami megemeli a szállítás költségeit, egy bizonyos vízállás alatt pedig már az is kérdésessé válik, hogy gazdaságilag megéri-e elindítani a rakományt. 

A Duna problémája messze nem áll meg Magyarországnál

A Duna esetében a szerbiai, romániai és bulgáriai szakaszon is rendkívül alacsony vízállást mérnek, több helyen harminc éve nem látott szintekkel. A folyó alsóbb szakaszain már nemcsak a nagyobb teherhajók kénytelenek kevesebb rakománnyal közlekedni, hanem kompjáratok is leálltak, hajók futottak zátonyra, Romániában pedig a gabonaszállítás akadozik.

Szerbiában a visszahúzódó víz ismét felszínre hozta a második világháború végén elsüllyesztett német hadihajók roncsait, amik ugyan látványosságnak sem utolsók, a hajózás szempontjából azonban újabb veszélyt jelentenek: kerülgetésük miatt tovább szűkül a biztonságosan használható hajóút.

Romániában a cernavodai, nálunk a paksi atomerőmű teljesítményét kellett csökkenteni, Szerbiában pedig a víz- és szénerőművek termelése esett vissza. Mindez éppen a hőhullám idején történik, amikor a légkondicionálás miatt nő az áramigény.

A Pó vizét már a tenger nyomja visszafelé

Észak-Olaszországban nem a hajózás, hanem elsősorban a mezőgazdaság miatt figyelik aggodalommal a Pó apadását. Olaszország leghosszabb folyója az ország egyik legfontosabb termőterületét szeli át, vizét rizsföldek, kukoricaültetvények, gyümölcsösök és állattartó gazdaságok használják, miközben a folyó a helyi ipar és a vízerőművek működésében is fontos szerepet tölt be.

A Pó vízhozama júniusban kevesebb mint két hét alatt másodpercenként nagyjából ezer köbméterről háromszáz köbméter alá zuhant, így a torkolatnál az Adriai-tenger sós vize akár 18 kilométer mélyen is benyomult a szárazföld felé, ami nemcsak a delta élővilágát veszélyezteti, hanem az öntözésre használt vizet és hosszabb távon a termőtalajt is károsíthatja.

Homokpadokra szakadt a Loire

Franciaországban a Loire apadása vált az aszály egyik jelképévé, és Orléans környékén a folyó egyes ágai részben ki is száradtak, a város mellett pedig hatalmas homokpadok jelentek meg ott, ahol más években összefüggő vízfelület húzódott. A Loire eleve változékony, szeszélyes, sok helyen sekély folyó, az idei vízhiány azonban a megszokottnál jóval korábban és nagyobb területen tette láthatóvá a medret.

A sekélyebb víz gyorsabban felmelegszik és kevesebb oxigént tartalmaz, a kisebb folyóágak pedig elszigetelt medencékre szakadhatnak, ahonnan a halak és más vízi élőlények már nem jutnak el a hűvösebb szakaszokra, így az apadás nemcsak gazdasági és ellátási, hanem súlyos ökológiai probléma is.

Az Elba és a Visztula medre is előbukkant

Németországban nemcsak a Rajnán kívül apad az Elba is, amely egyébként is jóval nehezebben hajózható, mint a Rajna, ezért a vízszint csökkenése hamarabb lehetetleníti el a nagyobb teherhajók közlekedését.

Lengyelországban közben történelmi mélységbe süllyedt a Visztula, a napokban Varsó egyik mérőállomásán mindössze 19 centiméteres vízállást regisztráltak, miközben a városi folyópart előtt nagy kiterjedésű zátonyok és sekély szakaszok jelentek meg. A Visztula apadása azért is figyelmeztető erejű, mert a szárazság nem kizárólag Dél- és Közép-Európát érinti, hanem a kontinens északkeleti részéig húzódik.

Már Anglia folyóiból is egyre kevesebb vizet lehet kivenni

A vízhiány a hagyományosan csapadékosabbnak tartott Angliát sem kerülte el: július végére az ország nagyjából felén rendkívül súlyos aszályhelyzetet hirdettek, az érintett területek közé pedig London, a Temze völgye, Kelet-Anglia, valamint a déli és nyugati országrész több térsége is bekerült. A folyók és víztározók szintjének csökkenése miatt több millió embert érintő vízhasználati korlátozásokat vezettek be. 

Különösen sérülékenyek az angliai mészkőpatakok, amelyek vizének nagy része a föld alatti vízkészletekből származik, és számos ritka fajnak biztosítanak élőhelyet, de a szolgáltatók ugyanakkor éppen ezekből a vízfolyásokból és víztartó rétegekből szeretnének több vizet kivenni, hogy kielégítsék a hőségben növekvő lakossági igényt, így egyre élesebbé válik az ellentét az ivóvízellátás és a folyók ökológiai védelme között.

A World Weather Attribution kutatói szerint ráadásul nem is egyszerűen arról van szó, hogy idén kevés eső esett. A melegebb levegő több nedvességet von el a talajból, a növényzetből és magukból a folyókból is, vagyis ugyanaz a csapadékhiány ma sokkal gyorsabban fordul át súlyos aszályba, mint korábban. Erre pedig Európa nincs igazán felkészülve, hiszen a nagy folyók mellé úgy épültek gyárak, erőművek, kikötők és öntözőrendszerek, mintha a víz mindig magától értetődően rendelkezésre állna. Most viszont a Loire-tól a Visztulán és a Rajnán át a Dunáig és a Póig ugyanaz látszik: egyre kevésbé lehet biztosra venni, hogy a folyók minden nyáron elbírják mindazt, amit rájuk terheltünk.

Fotó: Global Information Signal / Facebook