Ma 05:38

Nyomozás indult a közel 40 milliárdos állami adattörlési program ügyében

Nyomozás indult a közel 40 milliárdos állami adattörlési program ügyében

Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanúja miatt indított nyomozást a Nemzeti Nyomozó Iroda a veglegestorles.hu ügyében. A kormány július elején tett feljelentést, miután a Miniszterelnökség korábbi szerződéseinek átvizsgálásakor kiderült: több mint 15 millió adattörlő kódért csaknem nettó 31,2 milliárd, vagyis bruttó közel 40 milliárd forintot fizettek ki.

0

A hétfői kormányzati közlemény szerint az ügyben előkerült szerződéseket a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság kötötte az Antenna Hungária Zrt.-vel, a szoftvert és a rendszer üzemeltetését pedig a Certus Software Zrt. biztosította, ráadásul az NMHH költségvetésében évi 10 milliárd forintos külön tételt is elkülönítettek az adattörlési programra.

A konstrukció egyik sajátossága pont az volt, hogy a kifizetések nem a ténylegesen elvégzett adattörlésekhez kapcsolódtak, és a szolgáltató már akkor jogosulttá vált a díjazásra, amikor az egyes kódokhoz tartozó licencjogosultság megnyílt, függetlenül attól, hogy a vásárló később letöltötte-e a programot, elindította-e a törlést, vagy egyáltalán sor került-e adattörlésre.

A Miniszterelnökség szerint ezért felmerült annak gyanúja, hogy olyan kódok után is fizethettek, amelyekhez nem kapcsolódott valós szolgáltatás.

Az ügy ugyanakkor nem most került elő először: Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő már 2025 nyarán részletesen foglalkozott az adattörlési programmal. A történet egy hozzá eljuttatott, közérdekű adatigénylésekből összeállított anyagból bontakozott ki, az adatokat egy állampolgár többek között az NMHH-tól, a NAV-tól és az Antenna Hungáriától kérte ki, Hadházy pedig ezeket nyilvánosságra hozta és tovább vizsgálta.

Már az akkori adatokból is az látszott, hogy az állam minden kiadott adattörlő kód után licencdíjat fizetett, miközben arról nem volt nyilvánosan hozzáférhető adat, hogy a kódok közül hányat használtak fel ténylegesen. Hadházy később maga is megpróbálta kikérni a felhasználási adatokat az NMHH-tól, de azokat nem kapta meg.

A képviselő már akkor azt kifogásolta, hogy az állam nagy mennyiségben fizethet olyan licencekért is, amelyeket a vásárlók soha nem vesznek igénybe.

A mostani kormányzati vizsgálat ennél jóval nagyobb összeget tárt fel: összesen több mint 15 millió kód után fizettek ki közel bruttó 40 milliárd forintot. A szerződés teljesítésében 2025-től az Antenna Hungária általános jogutódjaként a 4iG is megjelent közreműködőként. 

A kormány az átvilágítás eredményei alapján július elején tett feljelentést. A Nemzeti Nyomozó Iroda most ennek nyomán rendelte el a nyomozást ismeretlen tettes ellen, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének gyanúja miatt.
 

Csatlakozzon hozzánk közösségi oldalainkon is!
Ne maradjon le semmiről...
Iratkozzon fel hírlevelünkre
Kapcsolódó tartalmak