39 perce

Ment a luxizás a Várban – milliárdokat költöttek kanapéra, tálalóasztalra a BM-nek szánt épületben

Kontroll.hu
Kontroll.hu
 Ment a luxizás a Várban – milliárdokat költöttek kanapéra, tálalóasztalra a BM-nek szánt épületben

Nem spórolt az előző kormányzat, amikor az eredeti állapotában csillagászati összegekért helyreállított hajdani pénzügyminisztérium várbeli épületének berendezési tárgyairól is döntenie kellett. Díszes kanapék, tárgyalóasztalok, különleges szőnyegek, egyenként is több milliós tételek kerültek a funkcióváltás miatt ma már a Belügyminisztériumnak otthont adó a ingatlanba.

A felesleges luxusköltésekről, melynek összértéke eléri a kétmilliárd forintot, a 444 szolgáltatott bizonyítékokat, miután a lap közérdekű adatigényléssel kikérte a beszerzési listát.
Az egyik legmeglepőbb tétel egy 3,3 millió forintért vásárolt ágy, valamint két hozzá tartozó lerakóasztal volt, amelyek darabjáért 3 millió forintot fizettek.

A tárgyakat állítólag Varga Mihály akkori pénzügyminiszter pihenőszobájába szánhatták, viszont mind ezekre az épületbe beköltöző Pintér Sándor már nem tartott igényt, így onnan azokat hivatalos úton elszállítatta.

A pihenés mellett persze munka is zajlott az épületben, és az ahhoz szükséges tárgyak sem kétfillérért kerültek az épületbe.

A miniszteri tárgyalóasztalért 15,7 millió, a dolgozóasztalért 8,3 millió forintot fizettek ki, a tíz darab miniszteri tárgyalószék pedig összesen 3,5 millióba került.

A felsővezetőknek szánt tizenkét darab íróasztal közül a legdrágább 8,2 millió forintot kóstált, a többi darabonként 2,18 millió forint volt. Ebből a típusból 19 darabot vettek, darabját 475 ezer forintért, ami összesen 8,9 millió forintos kiadást jelentett.

A reprezentatív terekbe tizenkilenc darab kézi csomózású szőnyeget rendeltek, darabonként 5,2 millió forintért, és vettek egy különleges Aubusson-szőnyeget is 3,1 millióért. Kanapékra több mint 125 millió, 220 fotelre 187 millió forint ment el, míg a nagyméretű irodai tárolószekrények beszerzése önmagában egymilliárd forintot vitt el a költségvetésből.

Későbbi nyilatkozataik szerint egyik miniszter se ragaszkodott ahhoz, hogy munkahelyeük ilyen luxustárgyakkal legyen telepakolva. Pintér Sándor szerint „a Belügyminisztérium igénye az épület kialakításakor nem jelent meg, az épületet változtatási jogkör nélkül, bútorzattal berendezve vette használatba.”

Varga Mihály korábbi pénzügyminiszter, jelenlegi jegybankelnök is mosta kezeit, mondván, ő sosem költözött oda, és a bútorok beszerzéséről sem ő, hanem a kivitelezést végző PM-Tér6 Nonprofit Kft. döntött.

A történethez talán még annyit érdemes hozzáfűzni, hogy a milliárdokért kiglancolt épület annak a belügyi tárcának lett volna a székhelye, melyhez amúgy a pénzszűkében lévő szociális és oktatási ágazat felügylete is tartozott.

Magyar Péter még egy májusi bejárásán mutatta be a Belügyminisztérium épületét, ahol a közvetlenül a Mátyás-templomra néző terasz és az ott talált lábmasszírozó mellett a belső terek állapotáról is beszélt.

Kép: orokségnapok.gov.hu 
 

Csatlakozzon hozzánk közösségi oldalainkon is!
Ne maradjon le semmiről...
Iratkozzon fel hírlevelünkre
Kapcsolódó tartalmak