40 perce

Nem készít többé közvélemény-kutatást a fideszes Nézőpont Intézet

Kontroll.hu
Kontroll.hu
Nem készít többé közvélemény-kutatást a fideszes Nézőpont Intézet

Megtörte a csendet, és hónapokkal a választások után egy színlelt meakulpázással tért vissza újra a nyilvánosságba a Nézőpont Intézet. Legalábbis így értelmezhető a kutatóműhely most kiadott közleményének néhány megállapítása, melyet - sajátos módon - az intézet fennállásának 20. évfordulójára időzítve fogalmaztak meg.

Az intézet vezetője, Mráz Ágoston Sámuel által jegyzett kommünikében óvatosan néznek szembe azzal a ténnyel, hogy alaposan benézték az áprilisi választások eredményét, hiszen képtelenek voltak eltalálni a várható győztest, és súlyosan félremérték a pártok támogatottságát is. Úgy fogalmaznak, hogy a 2026-os országgyűlési választás óta eltelt időszakban, a választások másnapján tett vállalásuknak megfelelően, megvizsgálták a közvélemény-kutatási módszertanukat.

A vizsgálatból levont tanulságok alapján pedig a Nézőpont Intézet munkája a közlemény szerint átalakul majd, ami három területen lesz érzékelhető.

A jövőben elsősorban nem pártpreferencia-adatokat publikálnak, hanem mélyebb összefüggésekre rámutató, kutatásalapú elemzéseket.

„Célunk, hogy a gondolkodó magyar emberek valóságismeretét bővítsük és ennek érdekében április után visszatérünk a magyar nyilvánosságba is. A jövőben kutatási jelentéseink módszertani és az adatfelvételre vonatkozó információi részletesebbek, a korábbiaknál transzparensebbek és minden érdeklődő számára elérhetőek lesznek” – ígérték a közleményben.

Érdekes módon a fókuszt nem a következő választásra, vagyis 2030-ra helyezik, inkább a távolabbi jövőt vizslatják majd, ezért „Magyarország 2040” címmel szakpolitikai műhelyeket alakítanak, azzal a céllal, hogy Magyarország jövőjét a várható technológiai, gazdasági és politikai trendeket azonosítva és hatásukat figyelembe véve vizsgálják.

Egyfajta edukációs missziót is fel kívánnak vállalni a jövőben, ösztöndíjprogramokat hirdetve hallgatóknak, kutatóknak, elemzőknek, médiumoknak, szigorúan a demokratikus közélet egyensúlyának fennmaradásához.

A korábban komoly állami megrendelésekkel megtámogatott Intézet ígéretei között az is szerepel, hogy tevékenységét a továbbiakban is közhasznúan végzi, ahhoz sem állami, sem üzleti támogatásokat nem fog igénybe venni.

Az Intézet egyébként már a választások másnapján közleményben szórt hamut a fejére, amikor elismerte, hogy azok a közvélemény-kutatások adtak realistább képet a valóságról, amelyek a Tisza Párt jelentős előnyét mutatták.

Itt, bár a megnevezést kerülték, vélhetőleg Medián-ra, a 21 Kutatóközpont-ra és a Závecz-re utaltak, mely intézetek szinte teljes pontossággal előre jelezték a választás várható eredményét, és amiért őket a Nézőpont akkor a kampány befolyásolásával vádolt.

Pedig a három független intézet hibahatáron belül volt a valódi eredményhez képest, a kormányközeliek viszont, köztük a Nézőpont nagyon otromba, 18-22 százalékpontos hibát produkáltak.

A fideszes közvélemény-kutatók felelősségét sokan firtatták a választás után, köztük kormányközeli megmondóemberek is, akik azt vetették az kutatóműhelyek szemére, hogy fals adataikkal egyszerűen becsapták, megvezették a jobboldali szavazókat.

Kép: nezopont.hu

 

Csatlakozzon hozzánk közösségi oldalainkon is!
Ne maradjon le semmiről...
Iratkozzon fel hírlevelünkre
Kapcsolódó tartalmak