35 perce

Republikon: az egyházi iskolák térnyerése nem repítette a magyar oktatást Európa élvonalába

Republikon: az egyházi iskolák térnyerése nem repítette a magyar oktatást Európa élvonalába

Tizenhat éven keresztül önmagát keresztény-konzervatívként meghatározó kormánya volt Magyarországnak. Bár e NER sajátos módon tartotta magát a keresztény etikához, kétségtelen, hogy a Fidesz-KDNP politikai kereszténysége erősen befolyásolta a szakpolitikai döntéseket is. 

Több, megkérdőjelezhető állami-egyházi összefonódás fémjelezte a Fidesz-KDNP kormányzását, jó példa erre a miniszteri posztról püspöki székbe távozó Balogh Zoltán esete, aki a jelek szerint közhatalmi tisztségének elhagyása után évekkel is befolyásolni tudta a köztársasági elnök tevékenységét – írja legújabb elemzésében a Republikon Intézet.

Az alaptörvény is kimondja Magyarország keresztény mivoltát, a Szabadság-szoborra közben felkerült a kereszt, és több húsvéti mise vagy istentisztelet keretében meghallgathatták a hívek, hova érdemes tenni az ikszet a választáson. Mindezek mellett mégis az oktatás terén bekövetkezett változások voltak a leglátványosabbak, számos iskola került egyházi fenntartóhoz, és számos engedményt kaptak ezek az iskolák az állami intézményekhez képest 

A kormányváltás után a Magyar-kormány újra létrehozta az oktatási minisztériumot, és elterjedt a pletyka, miszerint Rubovszky Ritát, egy katolikus oktatáspolitikust szán oktatási miniszternek a Tisza Párt, ami jelentős ellenállást váltott ki a szakmából. Végül Lannert Judit lett az oktatási miniszter, de itt marad velünk a kérdés: Mi lesz az oktatási intézmények fenntartásával? Mi lesz az egyházak szerepe az oktatásban az új Magyarországon? 

Egyházi oktatás számokban

Amikor a Fidesz-KDNP 2010-ben hatalomra jutott, a KSH adatai szerint 594 egyházi fenttartású oktatási intézmény működött Magyarországon, ami az oktatási intézmények 6 százalékának felelt meg. Ezzel összhangban az iskoláskorú diákok 6 százaléka járt egyházi iskolába. 

2023-ra két és félszer ennyi egyházi iskola működött az országban, 1541 intézmény, két és félszer annyi magyar gyerek járt egyházi iskolába, mint 2010-ben. A KSH adatai alapján tehát közel ezer iskola került egyházi fenntartóhoz ebben a másfél évtizedben, nagyjából minden tizedik.

Gyakran kisemmizett önkormányzatoktól kerültek az iskolák az egyházakhoz, miközben az oktatási lefedettség kifejezetten rosszul áll: A HUN-REN KRTK adatai szerint 2022-re a települések 52 százalékán nem volt felső tagozat (2010-ben 50 százalék), 45 százalékában alsó tagozat sem (2010: 41 százalék). Emellett háromszorosára nőtt azon települések aránya (2% --> 6%) ahol csak nem állami fenntartású iskola van. 

Az egyházi iskolák száma megduplázódott, de ennek nem a hitoktatás iránti megnövekedett kereslet az oka. 

A 2011-es és 2022-es népszámlálások között a vallásos emberek 20 százaléka „eltűnt”, vélhetően nem kis mértékben járult ehhez hozzá a szekularizáció feloldódása, az egyház és állam újdonsült összefonódása. Amennyiben az Orbán-kormányok célja a keresztény értékek népszerűsítése és nevelése volt, és nem csak saját kormányzásuk morális mivoltát próbálták igazolni, ez nem sikerült.

Különleges bánásmód

Mindeközben az egyházi iskolák számos privilégiumot élvezhetnek a nem egyházi iskolákkal szemben. A 2011. évi CXC. A nemzeti köznevelésről szóló törvény számos külön jogot, kivételt és prerogatívát biztosít az egyházi-, és magánfenntartású iskoláknak. 

Míg az állami általános iskoláknak kötelező felvenniük a saját beiskolázási körzetükben élő minden gyermeket, az egyházi iskoláknak nincs törvényileg előírt felvételi körzetük. Továbbá jogszerűen határozhatnak meg különböző hitéleti előfeltételeket, amelyek alapján szűrhetik a jelentkezőket. 

Ez a két faktor együttes hatása azt eredményezi, hogy az egyházi intézmények szinte teljesen saját igényeikre szabhatják a diákságuk profilját. Ez a gyakorlat, az egyházi iskolák egyéb privilégiumainak és jobb anyagi lehetőségeinek köszönhetően éles szegregációt eredményezett, a cigány gyerekek számára gyakran elérhetetlenek lettek az egyházi iskolák, amik egyébként nem a hitoktatás, hanem a materiális szempontok miatt lettek kívánatosak.

Előnyös finanszírozási konstrukció

Az egyházak kifejezetten előnyös finanszírozási konstrukcióval vehették át az oktatási intézmények irányítását. Az átlagbéralapú támogatás bevezetése azt jelentette, hogy az egyházi fenntartók normatív bértámogatást kaptak egy összegben a Magyar Államkincstártól, így amennyiben egy iskola a vártnál hatékonyabban szervezte meg az oktatást, a fennmaradó összeget törvényes módon egyéb kiadásokra költhette. 

Ezenkívül további tanulólétszám-alapú működési támogatásban is részesültek, ami 2018-től 200 ezer forint/gyermek pluszbevételt jelentett. Más jogcímen is kaptak kiegészítő forrásokat, például tanulói étkezési támogatást, tankönyvtámogatást, illetve hit- és erkölcstan-oktatáshoz kislétszámú csoportoknak bértámogatást. 

Mindezek mintegy négyszer annyi támogatást jelentenek diákonként, mint amit egy állami fenntartású iskola kapott. Ennek okán általánosságban sokkal jobb helyzetben és állapotban vannak az egyházi iskolák, mint a nem egyháziak, és ezt nem szakmai kiválóságuknak vagy versenyképességüknek köszönhetik.

A jobb lehetőségek és anyagi helyzet hosszú távon persze szakmai fejlődést is eredményezhet. Összességében elmondható, hogy az Orbán-kormányok ideológiai alapon szervezték újra az oktatást, és ideológiai mátrixuk elegyítette a kereszténységet, a revizionizmus felé hajló nacionalizmust és Pintér Sándor jóvoltából a militáns szigort. 

Az ezekből létrejövő elegy a PISA-mérések szerint nem volt alkalmas arra, hogy a magyar oktatást Európa élvonalába repítse, és a kereszténység törvényi szintre emelt „népszerűsítése” is csak az egyházi iskolák számát növelte, az egyház híveinek vagy éppen a lelkészeinek száma mindeközben folyamatosan csökkent.

Bár Magyar Péter is keresztény embernek vallja magát, és a Magyarország keresztény mivoltára való utalás végül az alaptörvény része maradt a miniszterelnök kérésére, látható, hogy az egyház érdekével ellentétes lenne a Fidesz-KDNP egyházpolitikájának egy az-egyben továbbvitele. Fontos megérteni, hogy a szekuláris állam elve nem az egyházak kiüresítését jelenti, hanem éppen ez biztosítja az egyházak teljes szabadságát, mindenkori közhatalomtól való függetlenségét; ez minden hívő és hitetlen magyar ember érdeke – írják az elemzésben.
 

Csatlakozzon hozzánk közösségi oldalainkon is!
Ne maradjon le semmiről...
Iratkozzon fel hírlevelünkre
Kapcsolódó tartalmak