Szőlő utcai ügy: Juhász Péter Pál és élettársa még két hónapig rács mögött maradhat
Újabb két hónappal meghosszabbították Juhász Péter Pál, a Szőlő utcai javítóintézet volt igazgatója és élettársa letartóztatását, így november végéig biztosan fennmaradhat velük szemben a legsúlyosabb kényszerintézkedés, bár a döntés még nem jogerős.

Újabb két hónappal meghosszabbították Juhász Péter Pál, a Szőlő utcai javítóintézet volt igazgatója és élettársa letartóztatását, így november végéig biztosan fennmaradhat velük szemben a legsúlyosabb kényszerintézkedés, bár a döntés még nem jogerős.
A Budai Központi Kerületi Bíróság újabb két hónappal meghosszabbította Juhász Péter Pál és élettársa letartóztatását – írja az MTI. A Szőlő utcai javítóintézet volt igazgatóját emberkereskedelemmel, kényszermunkával és más bűncselekményekkel gyanúsítják, mindketten tavaly május 29. óta vannak letartóztatásban.
A bíróság az ügyészség indítványának adott helyt, így a kényszerintézkedés november 28-ig maradhat érvényben. A döntés ellen azonban fellebbezést nyújtottak be, ezért az egyelőre nem emelkedett jogerőre.
A Szőlő utcai ügyben összesen tizenkét gyanúsított szerepel, közülük jelenleg már csak Juhász Péter Pál és élettársa van letartóztatásban. Négy másik érintettel szemben bűnügyi felügyeletet rendeltek el a nyomozás idejére.
A nyár közepén enyhítették a Juhász Péter Pál vezetése alatt dolgozó rendészeti és biztonsági vezető kényszerintézkedését is. Az érintett részletes vallomást tett, amelyben a nyomozás szerint több kollégájára nézve is terhelő információkat közölt. Szabadlábra került Juhász helyettese, Kovács-Buna Károly is, aki később megbízott igazgatóként vezette az intézményt. Róla korábban olyan biztonsági kamerás felvételek kerültek nyilvánosságra, amelyeken intézetis gyerekeket bántalmazott.
Az ügyben a nyomozást tavaly szeptemberben a Legfőbb Ügyészség ügyészi hatáskörbe vonta. A további eljárást a Központi Nyomozó Főügyészségen létrehozott külön nyomozócsoport folytatja. Juhász Péter Pált és élettársát tavaly novemberben újabb bűncselekményekkel is meggyanúsították. A gyanú szerint folytatólagosan, különösen nagy vagyoni hátrányt okozva követtek el hűtlen kezelést, emellett több alkalommal hamis magánokiratot is felhasználhattak.
A Szőlő utcai javítóintézet ügye azóta a nyilvánosságban is kiemelt figyelmet kapott, és a 2026-os országgyűlési választási kampány egyik fontos témájává vált, az Orbán-kormány januárban bezáratta az intézetet, az épületet azóta el is bontották.





