57 perce

Magyar Péter is megörült a KDNP-s javaslatnak

Kontroll.hu
Kontroll.hu
Magyar Péter is megörült a KDNP-s javaslatnak

300 millió forinttal emelhetik a határon túli magyarok oktatására biztosított forrást egy ellenzéki politikus indítványára.

Magyar Péter napirend előtti felszólalása nélkül indult az Országgyűlés ülésének keddi napja. Kisebb közjáték előzte meg az érdemi munkát, ugyanis kiderült, hogy a miniszterelnök a nyilvánosan olvasható napirend ellenére nem kívánt szólni. Elsőként Toroczkai László élt a napirend előtti felszólalás jogával, aki rögtön egy kuplerájhoz hasonlította a Tisza kormányzását a fiaskó miatt.

Hallerné Nagy Anikó ülésvezető elvette a Mi Hazánk frakcióvezetőjétől a szót, és azt kifogásolta, hogy az Országgyűlést egy kuplerájhoz hasonlította. Toroczkai azt mondta, hogy a kormányt kritizálja, azt pedig szerinte szabad. Állítását azzal igyekezett alátámasztani, hogy több ezer rendvédelmi dolgozó hiányzik, aztán Jellinek Dánielen, Feledy Botondon keresztül eljutott addig, hogy magasak az üzemanyagárak.

„Lehet, hogy jobb lett volna, ha ez is elmarad”

– reagált a miniszterelnök Toroczkai felszólalására, de szerinte még mindig jobb, hogy magából csinál viccet, mint ha a forradalomból csinálna, ahogy azt Magyar szerint tette. A miniszterelnök szerint Toroczkai hazudik, amikor a rendvédelmi béremelést kritizálja, mert sokan igenis értékelik azt, hogy egy kivéreztetett államkassza ellenére is emelnek 15–20 százalékot.

Pluszpénz az átálláshoz

A KDNP-s Nacsa Lőrinc a kárpátaljai magyarok helyzetére hívta fel a figyelmet felszólalásában. Az ellenzéki politikus felidézte frakciótársaival tett látogatását, ahol azt tapasztalták, hogy a helyi színházban a férfiszerepeket is a nők játsszák, mert a férfi színészek nem mentesülnek a sorozás alól. Nacsa azt indítványozta, hogy a nemzetiségi iskolákról szóló ukrán jogszabály elfogadása miatt 300 milliós pluszpénzt biztosítsanak a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetségnek. Azzal indokolta, hogy a magyar iskolákra az átminősítés sok adminisztratív terhet ró, amit teljesíteni kell ahhoz, hogy nemzetiségi iskolaként folytathassák.

image.png
Nacsa Lőrinc, a KDNP frakcióvezető-helyettese

Magyar Péter miniszterelnök megköszönte Nacsa felszólalását, és arról biztosította, hogy a kormánynak is fontos a kárpátaljai magyarság sorsa. A kormányfő szerint nyitott kapukat döngetett. Nacsa 300 milliós költségvetési módosítójáról azt mondta, hogy ezt ő támogatni fogja, és – mint fogalmazott – „pénzügyminiszter úr is tapsolt, úgyhogy azt gondolom, hogy talán ennek nem lesz akadálya”. Magyar hozzátette, hogy ezeket a forrásokat ilyen ügyekre kellett volna fordítani propaganda helyett.

A kárpátaljai magyar oktatás támogatása az előző kormány idején többek között a Bethlen Gábor Alapból finanszírozott Zrínyi Ilona Kárpátaljai Támogatási Programban valósult meg, amely a magyar nyelvű oktatásban és kulturális életben dolgozóknak, valamint egyes szociális célokra biztosított támogatást. 

A határon túli magyarok támogatásait kezelő Bethlen Gábor Alapkezelő működésével kapcsolatban ugyanakkor több korrupciógyanús ügy is nyilvánosságra került. Az RTL Híradó 2026 májusában számolt be arról, hogy Szalay-Bobrovniczky Vince korábbi helyettes államtitkár közbenjárására 2025-ben több mint 1,2 milliárd forintot osztottak szét három szervezet között: a Rákóczi Szövetség 900 millió, az Erőszakkutató Intézet 63 millió, a röviddel korábban alapított Mesterséges Intelligencia Kutató Központ pedig 300 millió forintot kapott. Az RTL által megszerzett dokumentumok szerint a támogatásokat a helyettes államtitkár összegszerű javaslata alapján, rövid időn belül, teljes előlegként folyósították.

A Mesterséges Intelligencia Kutató Központ támogatása miatt szeptemberben a Miniszterelnökség feljelentést is tett a Nemzeti Nyomozó Irodánál. A kormányzati vizsgálat szerint a szervezet igazolt kutatói kapacitás nélkül jutott a 300 millió forinthoz, és olyan dokumentumokat számolt el kutatási eredményként, amelyek tartalmilag nem feleltek meg ennek a követelménynek. A feljelentésben többek között költségvetési csalás, hűtlen kezelés és hivatali visszaélés gyanúja merült fel. Szalay-Bobrovniczky Vince politikai indíttatásúnak nevezte az eljárást.

Csatlakozzon hozzánk közösségi oldalainkon is!
Ne maradjon le semmiről...
Iratkozzon fel hírlevelünkre
Kapcsolódó tartalmak