Nagy Márton is beismerte, hogy az Orbán által ígért „fantasztikus év” nem jön össze
Mégiscsak lejjebb adott a kormány az elképzeléseiből: már csak 1 százalékos gazdasági növekedést várnak idén az év elején kihirdetett 3,4 százalék helyett.

Mégiscsak lejjebb adott a kormány az elképzeléseiből: már csak 1 százalékos gazdasági növekedést várnak idén az év elején kihirdetett 3,4 százalék helyett.
Nagy Márton nemzetgazdaságért felelős miniszter kedden egy háttérbeszélgetésen azt mondta újságírók előtt, hogy a kormány 2025-re már csak egy százalékos GDP-növekedéssel számol.
Mint az emlékezetes, a kormány év elején még 3,4 százalékos növekedéssel számolt, a költségvetést is ezzel a számmal kalkulálták ki, tavaszra azonban már csökkent a lelkesedés és 2,5 százalékra módosították várakozásaikat. Most azonban még ezt is lejjebb faragták, a legújabb szám ugyanis már csak egy százalék, ami nagyjából megegyezik az elemzői várakozásokkal is – írja a Telex.
A portál szerint Nagy Márton azért tartotta meg most a háttérbeszélgetést, mert szerdán érkezik meg a második negyedéves GDP-adatközlés a KSH-tól, amelynek fényében már semmiképpen nem lehetne tartani a korábbi hivatalos várakozást. Pedig Orbán Viktor még „fantasztikus évről” és „repülőrajtról” beszélt az év elején, Nagy Mártonnak ezután kellett a harmadára csökkenteni az eredeti GDP-becslést.
Az év első felében gyakorlatilag minden hónapban rosszabbnál rosszabb számok láttak napvilágot a magyar gazdaságról: az ipar és a lakossági fogyasztás sem indult be, ahogy a beruházások sem. A nemzetgazdasági miniszter szerint az ipar gyengélkedése és az aszály miatti mezőgazdasági visszaesés a szerény GDP-bővülés oka. Ugyanakkor azt is elmondta, már az is nagy szó, hogy pozitív arányban sikerült tartani a GDP-t, ez pedig a belső fogyasztásnak köszönhető.
A miniszter most azt mondta, a kormány 2025-re a 4,7 százalékos inflációt vár, az árrésstop fenntartásáról pedig még nem született döntés.
Nagy Márton a jövőt illetően ugyanakkor bizakodó: az e-autó-eladások emelkedése és a vámháborús bizonytalanság enyhülése Európában elősegíthetik a gazdasági kilábalást, mondta. Ezzel összefüggésben jövőre már 3,1 százalékos növekedést vár a kormány. A költségvetéssel kapcsolatban úgy fogalmazott: a 4,1 százalékos költségvetési hiánycél továbbra is elérhető.
A miniszter arról is beszélt, hogy a kormány új lakhatási programmal is készül, amivel az állami alkalmazottak lakhatását segítenék elő. Részleteket ugyan még nem árul el, annyit azonban már tudni, hogy valószínűleg ősszel fogják indítani.
Fotó: Facebook / Nagy Márton