Ma 15:29

Nyilatkozott a Partizánnak, kirúgta a versenyhivatal

Kontroll.hu
Kontroll.hu
Nyilatkozott a Partizánnak, kirúgta a versenyhivatal

Érdemtelenségre hivatkozva rúgta ki a Gazdasági Versenyhivatal Berezvai Zombor közgazdászt, aki a választások előtt egy héttel a Partizánnak nyilatkozva azt állította, hogy a hivatal munkájában egyre többször érvényesül a politikai részrehajlás. 

„Tegnap véget ért hét és fél éves pályafutásom a Gazdasági Versenyhivatalnál, az Elnök érdemtelenségre hivatkozva kirúgott” – tette közzé üzenetét szerda délelőtt LindekIn-profilján Berezvai Zombor közgazdász, a GVH Versenyközgazdasági és Piackutatási Irodájának vezetője, aki egy héttel a választás előtt a Partizán stúdiójában beszélt arról, hogyan uralkodott el a politikai nyomásgyakorlás a hivatalon belül.

Berezvai friss bejegyzésében azt írta: elküldését azzal indokolták, hogy a feladatait nem az alappal elvárható szakmai elhivatottsággal végzi. „Ugyanis a Partizánnak adtam egy interjút, amiben bemutattam, hogy, bár a GVH egy független szerv kellene, hogy legyen, eljárásait átjárja a Fidesz-kormány és a NER felé való megfelelés. Az interjúban tett egyik állításomat se tudta cáfolni a Hivatal vezetése” – tette hozzá a szakember.

Mi hangzott el a Partizános interjúban?

A Partizánnak adott interjújában Berezvai a GVH munkáját érő politikai nyomásgyakorlásról számolt be. Akkor azt mondta, hogy a versenyhivatal működését érintő viták az elmúlt egy évben látványosan eltolódtak a politika irányába, a szakmai érvek pedig háttérbe szorultak.

Elmondta, hogy az elmúlt időszakban az is egyre gyakrabban fordul elő, hogy a hivatal kész jelentéseit a kormányzat szája íze szerint fogalmazzák át, ez történt az árrésstoppal kapcsolatban elkészült anyaggal is, amit nem kritizálhattak.

Berezvai beszámolt olyan esetekről is, amikor ugyan a hivatal fellépése jogosnak volt tekinthető egy-egy cég esetében, azok tevékenységükkel valóban sértették a versenyjogot, ám a rájuk kiszabott büntetés irreálisan magas, túlzó volt. Példaként említette a Nitrogénműveket, illetve a Lidlt, esetükben ugyanis érvényesült az a nézet, miszerint a kormányzat által ellenségesnek tekintett cégekről van szó. 

Az ellenzékiként elkönyvelt piaci szereplőkkel szemben viszont a hivatal sokkal kritikusabb hangot engedett meg magának, mint a kormánybarátként számon tartottakkal, példaként felhozva a fővárosi taxisrendelet súlyos elmarasztalását.

Személyesen is gyakran megtapasztalta Berezvai a politikai jellegű utasítások hatását, amikor a benzinárstopról készült kritikus tanulmányának kivonatát el kellett távolítani személyes LinkedIn profiljáról, de azt is elmondta, hogy gyakran kellett vizsgálatot indítaniuk cégek ellen olyan névtelen e-mail bejelentések alapján, amelyek valóságalapját még csak ellenőrizni sem tudták.

Válaszol a GVH

A GVH a sajtóval azt közölte, hogy „belső vizsgálatot indított az egyik vezetőjének sajtóban tett, teljes egészében megalapozatlan és valótlan nyilatkozatai miatt. A vizsgálat egyértelműen megállapította, hogy az érintett vezető a magatartásával visszaesőként és folytatólagosan több, a foglalkoztatási jogviszonyát érintő jogszabályt is megsértett. Ezek következményeként az érintett vezető a közszolgálati jogviszonyából 2026. április 28-án felmentésre került, a hatályos jogszabályoknak megfelelően. A munkáltatói döntés ellen bírósági jogorvoslat kezdeményezhető.”

A hivatal nem részletezte a konkrét munkáltatói döntéseket, általánosságban azonban azt írták, hogy „A Küt. 39. § (18) bekezdésének b) pontja alapján érdemtelenségnek minősül, ha a Köztisztviselő »a feladatait nem az alappal elvárható szakmai elhivatottsággal végzi és emiatt nem várható el, hogy a jogviszonyát fenntartsák«”.

Álláspontjuk szerint a GVH etikai szabályzatában foglaltak többszöri megsértése, a tisztességtelen piaci magatartás és a titoktartási kötelezettség megsértése, illetve a Küt. rendelkezéseinek többszöri megsértése megalapozza a hivatkozott érdemtelenségi okot.

„A GVH hangsúlyozza, hogy a Hivatal és munkatársai a feladataik ellátása során csak a jogszabályoknak vannak alárendelve, feladatkörükben nem utasíthatóak, feladataikat más szervektől elkülönülten, befolyásolástól mentesen látják el. A GVH független a pártpolitikától, a szakmai tevékenységét önállóan és függetlenül, a vonatkozó jogszabályok maradéktalan betartásával végzi, a GVH-val közszolgálati jogviszonyban álló személyekre ugyanezen normák irányadóak. A politikai befolyásolásra irányuló vádakat és kísérleteket a GVH a szakmai közösségének védelme érdekében határozottan visszautasítja” – írták még.

Kép: Partizán/YouTube

 

Csatlakozzon hozzánk közösségi oldalainkon is!
Ne maradjon le semmiről...
Iratkozzon fel hírlevelünkre