Ma 18:02

Orbán Viktor büntetőjogi felelőssége is felmerülhet az ukrán aranykonvoj feltartóztatása miatt

Kontroll.hu
Kontroll.hu
Orbán Viktor büntetőjogi felelőssége is felmerülhet az ukrán aranykonvoj feltartóztatása miatt

Egy NAV-os belső dokumentum szerint súlyos törvény- és szabálysértések történtek az ukrán aranykonvoj elleni akció során, és emiatt a Legfőbb Ügyészség felelőssége is felmerül, de ez lehet az első olyan büntetőeljárás a kormányváltás óta, amelyben magas rangú politikusokat is elővehetnek – írja a 444. Korábban a Telex írta meg, hogy személyesen Orbán Viktor rendelhette el a pénzszállítmány feltartóztatását, holott a kormányfő nem adhat közvetlenül utasítást a fegyveres testületek vezetőinek, így a TEK-nek sem.  

A Telex még június 2-án adta hírül, hogy információik szerint Orbán Viktor döntött arról, hogy le kell csapni az „aranykonvojra”, még a rajtaütés pontos időpontja is a kormányzattól jött. Ezt az Alkotmányvédelmi Hivatal is elismerte a lapnak. Azt írták, március elején a Miniszterelnöki Kabinetiroda polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat felügyelő államtitkársága irányából jött a döntés, miszerint „a pénzszállító autókon történő rajtaütésnek március 5. napján kell megtörténnie”.

Az akció kivizsgálását célzó büntetőeljárások, azon belül is a Fővárosi Nyomozó Ügyészség által folytatott, jogellenes fogvatartás miatt indult eljárás lehet az első olyan ügy a kormányváltás óta, amelyben politikusok, ezen belül a volt kormányfő büntetőjogi felelőssége is felmerülhet – írja most  a 444.

A lapnak ugyanis a birtokába került egy belső jelentés, amit azért készítettek a NAV-nál, hogy képet kapjanak arról, mi történt az akció során, milyen hibát követhettek el az adóhatóságnál, amely az AH feljelentése nyomán, a Legfőbb Ügyészség kifejezett kijelölésére eljárt az ukrán pénzszállítókkal szemben politikai megrendelésre indított pénzmosási ügyben.

A 444 nem tudja pontosan, hogy ki vagy kik írták ezt a belső jelentést. Azt azonban kérdésükre a NAV is elismerte, hogy valóban rendeltek el ilyen vizsgálatot, sőt, többet is. Azt is írták, hogy a még jelenleg is zajló, teljeskörű vizsgálatot „az előző kormányzat működéséhez kapcsolódó jogállami vonatkozásokra” is figyelemmel nyilvánosságra fogják hozni. 

A közel 30 oldalas dokumentum vezetői összefoglalójában 24 pontban sorolják az ellenőrzés megállapításait. Ezek kivétel nélkül mulasztásokról, hiányosságokról vagy konkrét jogsértésekről szólnak. A jelentés szerint az ukránok ellen pénzmosás gyanúja miatt indult eljárásban az elsődleges intézkedések az akció napján és másnapján keletkezett iratok áttekintése alapján „több pontban is jog-, illetve törvénysértőek”.

Leírják azt is, hogy az „eljárások lefolytatása, dokumentálása során lényeges szakmai hiányosságok merültek fel”. De a dokumentum talán legfontosabb megállapítása nem is a NAV-ra vonatkozik, hanem a Legfőbb Ügyészségre, amely kijelölte a pénzügyőröket az eljárás lefolytatására.

Az az ügyészség, amely jelenleg a jogellenes fogvatartás miatt indult büntetőeljárásban vizsgálódik, és amelynek legnagyobb hatalmú főügyésze, Fürcht Pál június 8-án lemondott, amit „elsődlegesen az ún. aranykonvoj ügyben közte és a Központi Nyomozó Főügyészség nyomozásának felügyeletét ellátó Legfőbb Ügyészség illetékes szakfőosztálya közötti szakmai nézetkülönbségekkel” indokolt – emlékeztet cikkében a 444.

A jelentés szerint a pénzmosásos büntetőügynek a NAV illetékes főosztályához „érkezése vonatkozásában felmerült a feljelentést továbbító ügyészi szerv” – a Legfőbb Ügyészség – „nem jogszerű eljárása a nyomozás elrendelésére vonatkozó álláspont és az eljáró hatóság kijelölése kapcsán”.

Vagyis a NAV azt pedzegeti, hogy az ukrán pénzszállítók elleni akcióban részt vevő egyetlen olyan szervnek, amely elvileg nem áll a kormányzat irányítása alatt, megkerülhetetlen szerepe volt abban, hogy a rajtaütés megtörtént, hiszen a feljelentés szignózásával megteremtette ehhez a feltételeket, de nem járt el jogszerűen. Az AH főigazgatója a rajtaütést papíron megalapozó feljelentést közvetlenül a Legfőbb Ügyésznek, Nagy Gábor Bálintnak címezte. 

Mint arról a Kontroll korábban beszámolt, a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító miniszter, Rogán Antal államtitkára, Farkas Örs lapunk kérdésére tagadta, hogy az Orbán-kormány és a Fidesz ukránellenes kampányába jól beilleszthető akció előkészítése során utasítást adott az Alkotmányvédelmi Hivatalnak. Arra hivatkozott, hogy államtitkárként csak felügyeleti, ellenőrzési, illetve koordinációs feladatokat gyakorolt minden ügyben.  

Fotó: police.hu

Csatlakozzon hozzánk közösségi oldalainkon is!
Ne maradjon le semmiről...
Iratkozzon fel hírlevelünkre