Ma 06:14

Bóna Szabolcs leszögezte: amint lehet, visszaállítják az Ukrajnából hozott élelmiszerek tilalmát

Bóna Szabolcs leszögezte: amint lehet, visszaállítják az Ukrajnából hozott élelmiszerek tilalmát

Az agrár- és élelmiszergazdasági miniszter, Bóna Szabolcs a közösségi oldalán közölte, hogy az új kormány amint lehet, vissza fogja állítani az Ukrajnából érkező élelmiszerek tilalmát. 

A Fidesz-frakció, illetve Gulyás Gergely frakcióvezető már mulasztással vádolta az új kormányt az ügyben, és törvényjavaslatot terjesztett be a magyar gazdákat védő intézkedések újbóli bevezetésére. Vagyis hogy legyen visszaállítva a korábbi kormány alatt bevezetett, Ukrajnából érkező élelmiszer tilalma. 

A miniszter mintegy erre reflektálva azt írta, a Fidesz-kormány súlyos jogalkotási csapdát hagyott maga után a magyar gazdáknak. Miközben éveken át hangzatos nyilatkozatokban hirdették a gazdák védelmét, a gyakorlatban nem gondoskodtak arról, hogy az ukrán agrártermékek behozatalát korlátozó szabályok a veszélyhelyzet megszűnése után is biztonságosan, törvényi szinten fennmaradjanak.

Miközben éveken át hangzatos nyilatkozatokban hirdették a gazdák védelmét, a gyakorlatban nem gondoskodtak arról, hogy az ukrán agrártermékek behozatalát korlátozó szabályok a veszélyhelyzet megszűnése után is biztonságosan, törvényi szinten fennmaradjanak.

A Tisza-kormány álláspontja egyértelmű: nem fogjuk engedni, hogy ukrán vagy bármilyen más importtermék veszélybe sodorja a magyar gazdák megélhetését és a magyar emberek egészséges élelmiszerrel való ellátását. A magyar élelmiszer, a magyar termőföld és a magyar gazdálkodók védelme nemzeti érdek.

Az agrártárca ezért haladéktalanul áttekinti a kialakult helyzetet, és megteszi a szükséges jogi lépéseket annak érdekében, hogy a magyar piac védelme ismét egyértelmű és kikényszeríthető legyen. A magyar emberek asztalára biztonságos, ellenőrzött és jó minőségű élelmiszernek kell kerülnie. A magyar gazdáknak pedig biztosítani kell azt a piaci környezetet, amelyben tisztességes munkájuknak tisztességes ára van – szögezte le.

Az előző kormány jogi bizonytalanságot hagyott maga után. A Tisza-kormány ezt a bizonytalanságot meg fogja szüntetni.
Kijelentette, hogy az Ukrajnából érkező áruk tiltását a lehető leggyorsabban visszaállítják. A szükséges jogszabályok megalkotása folyamatban van, a következő termékkörökben:

•    szarvasmarhafélék húsa frissen vagy hűtve,
•    szarvasmarhafélék húsa fagyasztva,
•    sertéshús frissen, hűtve vagy fagyasztva,
•    juh- vagy kecskehús frissen, hűtve vagy fagyasztva,
•    gallus domesticus fajhoz tartozó baromfi élelmezési célra alkalmas húsa, vágási mellékterméke és belsősége frissen, hűtve vagy fagyasztva,
•    madártojás héjában, frissen, tartósítva vagy főzve,
•    zöldség (nyersen, gőzöléssel vagy vízben forrázással főzve) fagyasztva,
•    közönséges búza,
•    rozs,
•    árpa,
•    kukorica,
•    hajdina, köles és kanárimag; más gabonaféle (köles kivételével),
•    búzaliszt vagy kétszeres liszt,
•    gabonaliszt (kivéve búza- vagy kétszeres liszt),
•    másképpen megmunkált gabonaféle (pl. hántolt, lapított. pelyhesített, fényezett, szeletelt vagy durván darált); gabonacsíra egészben, lapítva, pelyhesítve vagy őrölve, az 1006 vtsz alá tartoző rizs kivételével,
•    olajrepce- vagy repcemag, törve is (a vetőmag kivételével),
•    napraforgómag, törve is,
•    napraforgómag-, pórsáfránymag- és gyapotmagolaj és ezek frakciói finomítva is, de vegyileg nem átalakítva,
•    repce- és mustárolaj és ezek frakciói, finomítva is, de vegyileg nem átalakítva,
•    ropogós kenyér,
•    zöldség (kivéve a cukrozott) ecet vagy ecetsav nélkül elkészítve vagy tartósítva (kivéve paradicsom és az ehető gombák), nem fagyasztva,
•    bor friss szőlőből, beleértve a szeszezett bort is; szőlőmust (kivéve a szőlőlevet) és kivéve a 2209 vtsz alá tartozó borecetet.

Bóna Szabolcs azzal zárta posztját, hogy a magyar gazdák és a magyar emberek számíthatnak rájuk. 

Kép: M1-Híradó/Youtube

Csatlakozzon hozzánk közösségi oldalainkon is!
Ne maradjon le semmiről...
Iratkozzon fel hírlevelünkre
Kapcsolódó tartalmak