Ma 13:30

A NER oligarchái nem keresztes lovagok: ezermilliárd már az első körben visszatérhet az államkasszába a magántőkealapoktól

A NER oligarchái nem keresztes lovagok: ezermilliárd már az első körben visszatérhet az államkasszába a magántőkealapoktól

A Tisza Párt kétharmados győzelme óta foglalkoztatja a közvéleményt, hogy az új kormány hogyan tudja majd beváltani a NER-es magánkezekbe került állami vagyonok visszaszerzéséről szóló ígéretét. Bár a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatal még nem állt fel, de érdemes végig gondolni, milyen jogi elvek alapján lehetne visszaszerezni az állami vagyont.

Mi lesz azzal a több mint 2600 milliárd forinttal, amit a magyar állam különböző, NER-hez bekötött magántőkealapokon keresztül juttatott baráti üzleti körök kezelésébe? Pontosabban juttatott papíron, mert a pénz egy részét még nem folyósították az állami bankok, tőkealapok. A héten már felmerült egy lehetséges opció a pénz, vagy az afölötti irányítás visszaszerzésére, amiről a Válasz Online írt. 

A lap információja szerint a Tiborcz–Mészáros-kör menedzserei aláírták, hogy a kormányzati politikában és a jogszabályi környezetben bekövetkező változásokat automatikusan át fogják vezetni a szabályzataikba, így ha a parlament módosítaná kollektív befektetési formákról és kezelőikről szóló törvényt, akkor az állam könnyen leválthatná az alapokat kezelő, jelenleg többnyire a NER oligarcháihoz közeli cégeket.

A Telex cikkében azt vizsgálták meg, hogy mi van akkor, ha a magántőkealapokba pénzt toló állami befektetők vezetése jövő hétfőn azt mondaná az alapkezelőknek, hogy köszöni, de meggondolta magát, és szeretné visszakérni a befektetett pénzét a magántőkealapokból. Meg tudná ezt egyáltalán tenni? Mi van, ha az állam azt mondja, nem fizet, és kéri vissza a pénzét?

Nagyot mentek a magántőkealapok a NER ideje alatt

A magántőkealapok a Fidesz-közeli gazdasági körök kedvenc pénzügyi eszközeivé váltak az elmúlt években. Egyrészt azért, mert ez úgy tesz lehetővé sokmilliárdos befektetéseket, hogy a valódi haszonélvezők neve titok maradhat. Igaz, a sajtó az elmúlt években egész pontosan meg tudta tippelni, hogy kik álltak az egyes magántőkealapok mögött, ahogy azt nemrég Varga Mihály jegybankelnök is elismerte.

Másrészt pedig azért, mert kiváló eszköznek bizonyultak arra, hogy nagy mennyiségű közpénzt csatornázzon magánzsebek szolgálatába. Az Orbán-kormány utolsó éveinek egyik legfontosabb udvari cége, a 4iG például magántőkealapokon keresztül kapott több tízmilliárd forint közpénzt, mielőtt 2022-ben felvásárolta volna a Vodafone magyar vállalatát, majd 2025-ben több értékes, állami tulajdonú védelmi vállalatot.

A magántőkealapok olyan jogi konstrukciók, amiket az Orbán-kormány nyugatról átvett, majd addig torzított, amíg az eredeti piaci funkciójukat teljesen felváltották a NER hatalomtechnikai céljai. Nagyon hasonló történt az egyetemi modellváltások idején felbukkanó közérdekű vagyonkezelő alapítványokkal is. 

Alapvetően nem a magántőkealap jogintézménnyel van a gond Magyarországon, hanem a magántőkealapok rendeltetésellenes, politikai alapú használatával. A jogi forma démonizálása szakmailag megalapozatlan, és ezt az új kormánynak is észben kell tartania a szakértők szerint.

Az állam részéről tipikusan az Eximbank és a Magyar Fejlesztési Bank befektetési cégei tettek tőkét ezekbe az alapokba, amelyeket 2023 óta a Nagy Márton vezette Nemzetgazdasági Minisztérium alá tartozó Nemzeti Tőkeholding fogott össze. Ezeken kívül még hasonló tőkebefektetéseket eszközölt a szintén állami Széchenyi Alapok Kockázati Tőkealap-kezelő, amit viszont 2021-ben megkapott a Rudolf Kalman Óbudai Egyetemért Alapítvány. A Nemzeti Tőkeholding nemrég egy részletes táblázatot közölt arról, hogy 2012-től milyen magántőkealapokba tettek pénzt az olyan állami vállalatok, mint az MFB és az Eximbank befektetési cége.

Az elmúlt 14 évben az Eximbank és az MFB 2638,72 milliárd forint kötelezettséget vállalt, amiből 2025 végéig 1736,74 milliárd forintot hívtak le, vagyis ennyi állami vagyon parkol jelenleg magántőkealapokban, illetve azok befektetéseiben. A maradék 900 milliárdot pedig továbbították az alapok felé.

Az ilyen befektetések jellemzői, hogy az állami tőkebefektető elég jelentős, az esetek többségében 70 százalékos részesedéssel száll be kisebbségi magánbefektetők mellé, akiknek valódi kilétét elfedi a magántőkealapok nyújtotta struktúra, de gyakran azért lehetett következtetni rájuk. A befektetések futamideje az 5-6 évestől a 10, 15, néha a 20 évesig terjed.

Mi a teendője az új kormánynak?

Oszkó Péter a Telexnek azt mondta, a problémásnak tartott állami befektetések két kategóriába eshetnek: Szinte biztosan vannak olyan befektetések, amelyek jogilag kikezdhetők, ahol a szerződések egyes részei egyértelműen jogellenesek és a bíróságon megtámadhatók. Továbbá vannak olyanok, amelyeknél jogilag rendben vannak a szerződések, de „kitapintható a politikai összefüggés”, jogosan sejthető, hogy piacilag racionális befektetés helyett a kormányközeli üzleti körök vagyonszerzése motiválta a befektetéseket.

A jogilag kikezdhető szerződéseknél bírósági eljárásokat lehet indítani és a jogszerűtlenségekre hivatkozva az állami befektető visszakérheti a pénzét. Ennek visszafizetését az államnak adott esetben egy eljárás végén végre kell hajtania, ha pedig már az állam pénzét a magántőkealapok befektették cégekbe, akkor azok a cégek is az államhoz kerülhetnek. Fontos kérdés lesz a vagyonvisszaszerzés szempontjából, hogy valójában ér-e annyit egy adott cég, amennyit egy magántőkealap beletett, vagy mondjuk egy olyan vállalatról van szó, ami NER-es állami megrendelésekből szándékozott megélni.

Az állam erőfölénye dominálhat a vagyonvisszaszerzésben

Ha a szerződésekkel jogilag minden rendben van, de az állami befektető a politikai összefonódások miatt mégis ki akar hátrálni a befektetésből, akkor mondhatja azt, hogy leállítja a kifizetéseket, és kéri az alapkezelőt, hogy csökkentse az alaptőkéjét. Ez a lehetőség kézenfekvő a fent említett kb. 900 milliárd forintnál, amire az állam korábban kötelezettséget vállalt, de még nem folyósította.

A gyakorlatban ez úgy nézne ki, hogy például az állami befektető 20 milliárd forint befektetést vállalt a magántőkealapba, ebből az alap eddig 5 milliárdot hívott le, az állami befektető most azt mondja, hogy nem hajlandó többet fizetni, az alapkezelő vigye le a tőkéjét a már kifizetett 5 milliárdra. Ez azt jelenti persze, hogy a már lehívott 5 milliárd már nem kerül vissza az állami befektetőhöz, de a már odaígért, de még ki nem fizetett 15 milliárd nála marad. 

Itt a nyers erő diktál: egy ilyen per évekig is eltarthat, ha viszont a többségi befektető kivonja a pénzét, az adott alap egy éven belül egyszerűen megszűnik.

Éppen ezért az alapkezelők részéről öngyilkos vállalás lenne a bíróságra vinni az ilyen ügyeket. Nem tudjuk, persze, hogy a magántőkealapok mögött álló NER-es üzleti körök mekkora gazdasági erőforrásokat halmoztak fel, és meddig akarnak elmenni az állami befektetésekért folytatott jogi harcban, de annak fényében, hogy a magántőkealapokon keresztül az állam finanszírozta azt, hogy NER-es cégek felvásároljanak más vállalatokat, nem biztos, hogy akkora tartalékok képződtek.

A Nemzetgazdasági Minisztérium amikor értékesítette a stratégiailag fontos védelmi cégeket a Jászai Gellért vezette 4iG-nek, akkor már lehetett tudni, hogy óriási összegek fognak áramlani ebbe az iparágba az uniós SAFE-programon keresztül.

Az állam 25 százalék mínusz egy részvényesi tulajdont tartott meg ezekben a cégekben, lemondva még arról is, hogy bármiféle beleszólása lehessen a vállalatok vezetésébe. Tette mindezt azok után, hogy egy Jászai Gellérthez köthető magántőkealap a felvásárlás előtt nem sokkal több milliárd forintos tőkebefektetést kapott az államtól, és azelőtt, hogy idén tavasszal több mint 1300 milliárdos szerződést kötött az állam a 4iG-vel, amit Magyar Péter semmisnek akar nyilvánítani.

Oszkó Péter szerint viszont pont az ilyen szerződések lesznek azok, amelyek jogilag támadhatók és érvényteleníthetők lesznek. Tehát előállhat egy olyan paradox helyzet, hogy minél rosszabb egy szerződés az állam számára, annál nagyobb eséllyel lehet majd jogi úton visszaigényelni a teljes befektetett összeget. Hogy mindez mennyi időbe telik? Oszkó Péter azt reméli, fél év alatt tisztul majd a kép. Reményei szerint a Tisza-kormány a problémás állami befektetéseket átgondolása mellett új tőkeprogramokat is indít, és nem bünteti a piac legitim szereplőit majd azért, mert sokan visszaélésszerűen használták fel a magántőkealapokat.
 

Csatlakozzon hozzánk közösségi oldalainkon is!
Ne maradjon le semmiről...
Iratkozzon fel hírlevelünkre
Kapcsolódó tartalmak